Míg a szlovák rezsim magyar nyelvet eltüntető igyekezetéről sokan hallottak, kevesen tudják, hogy a moldvai csángók mellett legsanyarúbb helyzetben lévő kárpátaljai, jelenleg Ukrajnához csatolt magyar nemzetrészt létében fenyeget egy tavaly elfogadott ukrán kormányrendelet. Kijev…

Címkék: európai képviselő jobbik szegedi parlamenti csanád

A legutóbbi felmérés szerint egy év után újra csökkent az állástalanok száma: a február-áprilisi időszakhoz képest 0,4 százalékponttal alacsonyabb a ráta. A fiatalok körében 26,5 százalékos a munkanélküliség. Az állástalanok közel fele már vagy egy éve keres munkát -…

Címkék: munkanélküliség

Visszahelyezte a rendőrség állományába Sólyom László köztársasági elnök Hatala József altábornagyot, aki várhatón Bencze Józsefet váltja majd az országos rendőr-főkapitányi székben. Hatalát kedden hallgatja meg a parlament rendészeti bizottsága. Pintér Sándor…

Címkék: sándor pintér józsef orfk orbán kormány hatala

A Fidesz egyik márciusi elnökségi ülésén már felmerült Schmitt Pál neve lehetséges államfőjelöltként - mondta az [origo]-nak a párt egyik meghatározó politikusa, aki szerint Orbán Viktor kormányfő végig kitartott Schmitt mellett. A Fidesz esendő, szerethető elnököt…

Címkék: orbán fidesz viktor schmitt pál köztársaságielnök jelölt

Mégsem októberben, hanem napokon belül folytatódik Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és nyolc társa büntetőpere a Kecskeméti Városi Bíróságon – értesült a Magyar Nemzet. A váratlan dátumváltozásban döntő szerepe volt annak, hogy a lap…

Címkék: cigánybűnözés anyaország

A Központi Nyomozó Ügyészség a mai napig nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy a bíróság megszüntette a BKV-ügyben gyanúsított Mesterházy Ernő előzetes letartóztatását - számol be keddi számában a Magyar Nemzet. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője a lapnak…

Címkék: ügyészség központi nyomozó mesterházy ernő

A Duna Televíziónál százmilliós nagyságrendű pénzügyi visszaélés nyomára bukkant a csatornát felügyelő kuratórium fideszes tagja - írja a Magyar Nemzet. A testület előző kormányhoz lojális többsége, valamint a tévé menedzsmentje elutasította, hogy az ügyben vizsgálat…

Címkék: tv duna

Közel négymilliárd forintos tőkével egy olyan új televíziót hozna létre az előző kormány delegáltjaiból álló Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, amely hivatalosan a hazai turizmust népszerűsítené, de egyes elképzelések szerint egy baloldali hírtelevízió alapját…

Címkék: magyar andrás nemzeti bárdos alapítvány üdülési

Alkotmány-előkészítő bizottság felállításáról döntött hétfőn az Országgyűlés, a negyvenöt fős testület év végéig terjeszt a Ház elé javaslatot az új alaptörvény alapvető elveiről. A törvényhozás 304 igen, 16 nem szavazattal és 48 tartózkodás mellett fogadta el a…

Címkék: alkotmány előkészítő

Orosz kémeket fogtak Amerikában

 2010.06.29. 09:51

Tíz Oroszországnak dolgozó kémet fogtak el az Egyesült Államokban – közölte hétfőn az amerikai igazságügy-minisztérium. A washingtoni közlés szerint a hírszerzőket vasárnap tartóztatták le, feltételezhetően az orosz kormány illegális ügynökei voltak. Nyolcuk ellen az…

Címkék: amerika oroszország kémek

Ősszel újraindulhat az Erdélyi Napló című hetilap, köszönhetően a finanszírozásba beszálló, a Magyar Nemzethez és Hír TV-hez közeli üzleti vállalkozásnak – írta hétfőn saját forrásaira hivatkozva a Hírkereső.ro. A tavaly augusztusig Kolozsváron szerkesztett és…

Címkék: fidesz napló erdélyi médiabirodalom

Az Országgyűlés kedden várhatóan megválasztja Magyarország új, augusztus 6-án hivatalába lépő köztársasági elnökét. A Fidesz-KDNP Schmitt Pált, az Országgyűlés elnökét, az MSZP Balogh Andrást, Magyarország thaiföldi nagykövetét jelölte a legfőbb közjogi méltóságnak.…

Címkék: fidesz államfőjelölt

Minden idők legnagyobb külföldre irányuló országimázskampányát indította Izland, hogy visszarántsa az országot az Eyjafjallajökull vulkán kitörése miatti turisztikai mélyrepülésből - írja a Szívlapát blog. Képek Izlandról, turisztikai látványosságok, szállásfoglalás,…

Címkék: izland országimázs kampány

Hazánkból is több kép található nagy felbontásban ezen a linken.

Címkék: árvíz

Miből lett a vuvuzela?

 2010.06.29. 09:47

Címkék: humor vuvuzela

A magukat magyar sportbarátoknak mondó Vuvuzelagyűlölők Szövetsége egy, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) írt nyílt levéllel próbálja elérni, hogy a stadionokból egyszer és mindenkorra eltűnjenek a vuvuzelák. Amennyi rajongót szerzett magának a dél-afrikai…

Címkék: sport vuvuzela

Eredményesen zajlik a Jobbik monori alapszervezete által kezdeményezett adománygyűjtési akció. A június 10-i felsőzsolcai segélyszállítmány után, 27-én sikerült Szalonnára is - a Bódva áradása és a belvíz sújtotta magyarok számára - újabb, és sokkal nagyobb mennyiségű…

Címkék: programajánló

Amerikai lapértesülés szerint az afgán felső vezetés tagjai valószínűleg több milliárd dollárt sikkasztottak el nemzetközi segélyösszegekből az utóbbi három évben, és a pénzt biztonságos külföldi helyekre juttatták. Karzai és Obama. Utóbbinak egyre kínosabb A Wall Street…

Címkék: lapszemle külföld

Ten Minutes - I'm Not Your Toy

 2010.06.28. 21:39

Címkék: im your toy eurodance minutes not ten

Pakson sem lesz tűzijáték augusztus 20-án, az arra szánt összeget az árvízkárosultaknak adományozzák – közölte a város polgármestere hétfőn az MTI-vel. Hajdú János (Fidesz–KDNP–Kisgazda Polgári Egyesület) elmondta, hogy erről a város képviselő-testülete…

Címkék: ünnep tűzijáték paks

Megegyezett a kormányzati tárcák és a parlamenti tisztségek elosztásáról az alakuló szlovák koalíció. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) a kormányfői bársonyszéken kívül négy tárcát kap, szintén négy tárcát kap a Szabadság és Szolidaritás (SaS), s a…

Címkék: kormányfő helyettes

Szükség van az önkormányzati rendszer áttekintésére, a finanszírozás újragondolására, ez lehet az önkormányzatok stabilitásának az alapja – állapították meg a Magyar Polgármesterek VIII. Világtalálkozójának résztvevői Gödöllőn tartott kétnapos tanácskozásuk…

Címkék: önkormányzatok finanszírozás

Feljelentésekkel, ombudsmani vizsgálatokkal tarkított évtizedes harc folyik egy vízivárosi házért. A résztulajdonos Nagy Márta úgy véli, a lakásmaffia áldozata saját ügyvédje Dr. Cseszlai János korrupt ügyvéd adósaként. Dr. Cseszlai János korrupt ügyvéd végrehajtást…

Címkék: programajánló antimagyarizmus

Zagyva György Gyula az országgyűlés 2010. június 28-i ülésnapján interpellációt nyújtott be "Kiszabadulhatnak-e hat év óta terrorban tartott temerini fiúk?" címmel a külügyminiszterhez. A képviselő kiemelte a fogva tartás szörnyű körülményeit, például az orvosi…

Címkék: györgy jobbik gyula zagyva

Néhány napja több mint 24 órán keresztül tartott házkutatást a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Központi Nyomozó Főügyészség közös nyomozócsoportja a Mesterházy Ernő volt főpolgármesteri főtanácsadó érdekeltségébe tartozó szigligeti ingatlanokban, valamint más…

Címkék: zsidóbűnözés antimagyarizmus

süti beállítások módosítása