Azért hagyhatta el a Markó utcai börtönt múlt pénteken a BKV-ügyben meggyanúsított Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester korábbi tanácsadója, mert ügyvédje meggyőzte a bíróságot arról, hogy nem áll már fenn tovább a tanúk befolyásolásának veszélye. Az ügyvéd…

Címkék: bíróság központi nyomozó fővárosi mesterházy ernő főügyészség bkv ügy

A Központi Nyomozó Ügyészség a mai napig nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy a bíróság megszüntette a BKV-ügyben gyanúsított Mesterházy Ernő előzetes letartóztatását - számol be keddi számában a Magyar Nemzet. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője a lapnak…

Címkék: ügyészség központi nyomozó mesterházy ernő

Sok jelölést kapott, mégsem indul az MSZP tisztújításán Szekeres Imre, a párt leköszönő alelnöke, mert szerinte a pártvezetés egész embert kíván.Nem indul a MSZP tisztújításán Szekeres Imre, a párt alelnöke. Döntését már a párt jelölőbizottságával is közölte, és…

Címkék: mszp imre attila tisztújítás szekeres mesterházy pártpolitika

Megszüntette a BKV-ügyben gyanúsított Mesterházy Ernő előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság pénteken. Az ügyvéd elmondta: a bíróság helyt adott a fellebbezésének, amelyben arra hivatkozott, hogy ügyfele esetében nem állnak fenn az előzetes letartóztatás törvényi…

Címkék: demszky gábor mesterházy ernő

Mesterházy lesz az MSZP elnöke

 2010.06.25. 09:51

Az MSZP elnöki posztjára Mesterházy Attila kapta a legtöbb jelölést, és várhatóan nem akad kihívója a Népszabadság szerint, amely úgy értesült: az MSZP országos vezetése tagjainak, illetve a pozíciókra jelölteknek két napjuk van arra, hogy jelezzék, elfogadják-e a…

Címkék: mszp attila mesterházy

Házkutatást tartott a rendőrség és az ügyszség a BKV-ügyben Mesterházy Ernő szigligeti ingatlanjaiban és pincéiben, és bizonyítékokat foglaltak el. A múlt héten Hagyó Milkós korábbi tanácsadójának balatoni házában is találtak bizonyítékokat.Több mint 24 órán keresztül…

Címkék: bkv szigliget házkutatás mesterházy ernő bkv ügy

Mesterházyt akarja az MSZP

 2010.06.21. 12:01

A jelölések alapján Mesterházy Attila frakcióvezető lehet – ellenfél nélkül – az MSZP új elnöke, mert lényegében minden megye őt ajánlja erre a posztra. Az MTI összegzése szerint 12 megyéből őt ajánlják pártelnöknek, és több olyan megyében is egyértelmű a…

Címkék: mszp attila mesterházy

Az MSZP fővárosi vezetése azt ajánlja a budapesti küldötteknek, hogy a rendkívüli tisztújításon Mesterházy Attila frakcióvezetőt támogassák pártelnöknek, Molnár Csaba volt kancelláriaminisztert elnökhelyettesnek, Botka Lászlót és Tóth Józsefet - a szegedi és a XIII.…

Címkék: mszp attila mesterházy pártpolitika

süti beállítások módosítása