A magukat magyar sportbarátoknak mondó Vuvuzelagyűlölők Szövetsége egy, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) írt nyílt levéllel próbálja elérni, hogy a stadionokból egyszer és mindenkorra eltűnjenek a vuvuzelák.
Amennyi rajongót szerzett magának a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság zajkeltő hangszere az elmúlt hetekben, legalább annyi ellenséget is a magáénak mondhat. Ahogy az elmúlt hetekben született vuvuzelaimádó weboldal, megjelent a vuvuzelagomb a Youtube-on, és már letölthető a csengőhang is, ugyanúgy népes az ellenzők tábora is.
A játékosok szerint ellehetetleníti a kommunikációt, a tévések szerint élvezhetetlenné teszi az adást, a magyar sportbarátok egy csoportja pedig egyenesen a legmagasabb fórumon, egy Sepp Blatter FIFA-elnöknek címzett nyílt levélben tiltakozik a vuvuzela ellen.
A petíció a társaság honlapján elolvasható, és egy rövid regisztráció után bárki csatlakozhat hozzá, eddig ezt 163-an tették meg.
"Kérem, támogatásukkal segítsenek eltüntetni ezt a fröccsöntött műanyag, zajkeltő 'hangszert' a focipályákról" - kezdődik a tiltakozó levél, amelynek megfogalmazói attól félnek, hogy a vuvuzela az európai pályákat is el fogja árasztani, ráadásul a többi sportág szurkolói között is elterjedhet. Példaként hozzák fel, hogy az Egyesült Államokban már feltűnt a vuvuzela baseballmérkőzéseken és amerikaifoci-meccsen is.
A vuvuzelafújás szerintük melegágya lehet a sporteseményeken elszaporodó erőszakos cselekményeknek is. "Addig talán nincs is komoly baj vele, amíg nyílt stadionokban, utcákon fújják. De mi lesz, ha zárt csarnokokban, kézilabda-, kosárlabda-, jégkorong meccseken egyszerre több ezren zümmögnek vele. Nem akarunk semmit sem előrevetíteni, de lehet, hogy egy vuvuzelafújókkal tömött hokimeccsen több lesz a verekedés a lelátókon, mint a jégen" - írják.
(Origó)

Címkék: sport vuvuzela

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr102117931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása