Nemzetközi megfigyelőkkel kiegészített saját vizsgálóbizottságot állít fel Izrael, hogy tisztázza a gázai segélyflotta elleni májusi támadást. Az izraeli bejelentést az Egyesült Államok üdvözölte.Izrael saját vizsgálóbizottságot állít fel a gázai segélyflottilla elleni…

Címkék: politika izrael izraeli konfliktus gázai

Több tízezren vettek részt pénteken, a ratyiparádén Tel-Avivban, köztük politikusok is. A fartúrók vonaglófesztiválján megjelent az ellenzéki Kadima vezetője, a volt külügyminiszter Cipi Livini is, aki a homárok védelmére szólított fel. A nagyszámú résztvevő némi…

Címkék: külföld izrael zsidóbűnözés homoszekszualitás

Az amerikaiak és az izraeliek nem ismernek lehetetlent. Hosszú időbe telt, de, mint tudjuk, az amcsik, zsidó barátaikkal karöltve, mindenre képesek. A kuvaiti Al-Siyassa című lap június 7-én arról adott hírt, hogy megtalálták a jó öreg Oszama bin Laden rejtekhelyét. Hogy hol…

Címkék: amerika izrael oszama bin laden al siyassa

Egy brit lap értesülése szerint Szaúd-Arábia engedélyezte Izraelnek, hogy harci gépei használják légterét iráni nukleáris létesítmények elleni támadáshoz. A The Times című brit lap szombati számában öbölbeli katonai forrásokat idézve adott hírt az állítólagos szaúdi…

Címkék: izrael szaúd arábia légtér

Egyes ellenőrizhetetlen híresztelések szerint egy Moshe Yatom nevű neves izraeli pszichiátert június 7-én holtan találtak tel-avivi otthonában. A híres lélekgyógyász főbe lőtte volna magát. Önmagában is különös, ha éppen egy lelki bajokkal foglalkozó szakember vet véget…

Címkék: izrael extra zsidóbűnözés netanjahu

Izraelnek nincs titkolnivalója a Gázai övezetbe a palesztinoknak segélyt szállító flottilla elleni akcióval kapcsolatban - hangoztatta szerdán Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, egyúttal követelte, hogy az ügyben indítandó bármiféle vizsgálat az izraeli katonákkal…

Címkék: izrael netanjahu békeaktivisták

Izraeli és palesztin hivatalos források szerdán bejelentették, hogy Izrael kibővítette a Gázai övezetbe szállítható áruk körét. Izrael elsősorban élelmiszereket vett le a három éve foganatosított kereskedelmi blokád listájáról, mint például a szénsavas italokat,…

Címkék: izrael gáza

Nagy László Nyíregyháza MSZP-s alpolgármesterének vezetésével bolsi-zsidó küldöttség tartózkodik az izraeli Kirját-Motzkin városban. A Jobbik elleni tüntetés után a magyargyűlölők Izraelben most a valódi fajvédők által fojtogatott palesztin népet mocskolják. Nyíregyháza…

Címkék: mszp izrael nyíregyháza nagy hivatal független mozgalom lászló éljen zsidóbűnözés polgármesteri hájjim cúri kirját motzkin

Izrael továbbra sem enged a nemzetközi követeléseknek, hogy egy nemzetközi bizottság vizsgálja ki a Gázai övezet izraeli zárlatát megtörni akaró segélyflottilla elleni izraeli kommandós akciót, de késznek mutatkozik arra, hogy végezzenek el egy belső "vizsgálatot" a…

Címkék: izrael ensz törökország bizottság nemzetközi barak övezet gáza ehud recep erdogan tayyip

Egyiptom határozatlan ideig nyitva tartja gázai határát, hogy enyhítsen a palesztin terület elleni blokád hatásán és hogy biztosítsa számára az összeköttetést a külvilággal - jelentette ki hétfőn az AP hírügynökségnek egy névtelenül nyilatkozó egyiptomi biztonsági…

Címkék: egyiptom izrael határ gáza abbász mahmúd

Mahmúd Abbász palesztin elnök bejelentette hétfőn, hogy küldöttséget meneszt Gázába megbékélési tárgyalások folytatására a Hamásszal. Amr Músza, az Arab Liga főtitkára a jövő héten szintén a Gázai övezetbe utazik, hogy szolidaritását fejezze ki a palesztinokkal az…

Címkék: arab izrael fatah hamász liga gáza küldöttség terrorakció abbász amr músza

Izraeli szervezetek a közeljövőben humanitárius segélyflottillát indítanak a törökországi kurdok és örmények megsegítésére. A hajóraj igyekszik befutni valamelyik törökországi kikötőbe, s a szervezők a segélyszállítmány eljuttatásán kívül a törökországi kurdok…

Címkék: izrael törökország kurdok örmények humanitárius boaz toprovsky flottillát

süti beállítások módosítása