Nemrég egy ballib kezdeményezés keretein belül a Facebookon csoportot indítottak, ahol várták azoknak az embereknek a támogatását, akik a köztudottan SZDSZ-es, szélsőliberális Vágó Istvánt szeretnék főpolgármesternek. A kvízrabbi melletti kampányt a szoci kötődésekkel…

Címkék: vágó istván médiahátszél

Lévai István dandártábornok előzetesét meghosszabbította a Fővárosi Bíróság. Meghosszabbította három hónappal a bíróság Lévai István Attila dandártábornok, a honvédséggel kapcsolatos bűnügyek egyik gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. Egy másik érintett…

Címkék: honvédség lévai istván

Egyhangúan Tarlós Istvánt választotta főpolgármester-jelöltnek a Fidesz budapesti választmánya. Jelöltségét az országos választmány július elején hagyja jóvá, Tarlós augusztus 20-tól kezd bele kampányába. A Fidesz-KDNP fővárosi listáját az önkormányzati…

Címkék: választás pokorni tarlós zoltán istván önkormányzati

Lovas István: A praliné íze

 2010.06.25. 14:32

A Le Soir című belga lap gazdasági rovata kedden két beszámolót írt a sanghaji világkiállításról, amelyek örömmel tölthetik el a napilap belga olvasóit, míg bennünket lehangolnak. Idézem a kiemelést: „A világ második távközlési készülékgyártója helyszínt keres…

Címkék: lovas publicisztika istván

Címkék: jobbik istván mtv1 apáti

Egyre többen támogatják Vágó István főpolgármester jelölését - olvasható egy MSZP-közeli és egy bulvárlapban. Az ötlettel Molnár Gyula, a XI. kerület polgármestere állt elő, azóta nemcsak a "kvízmester", de több "celeb" (azaz médiaidióta) is letette…

Címkék: vágó istván zsidóbűnözés

A párt szerint a Kossuth térre csak olyan történelmi személyiségek emlékműve kerülhetne, akik munkásságukkal az ország felemelkedését szolgálták. Június 3-án gyászlepellel takarták le A Jobbik hétfőn határozati javaslatban kezdeményezte Károlyi Mihály szobrának…

Címkék: jobbik tisza kossuth tér istván

Nehezen értelmezhető fogalmak és rendelkezések okoznak bizonytalanságot a médiatartalmak szabályázásáról szóló fideszes törvényjavaslatban, amelynek vitáját - szemben a médiát felügyelő testületekről szóló törvénnyel - még nem kezdte meg a parlament. Egyelőre a…

Címkék: média fidesz kdnp andrás istván médiatörvény pálffy cser palkovics

A MIÉP elnöksége megütközve és felháborodva tapasztalja azt a balliberális eredetű és valószínűen fizetett ellenállást, amely egyes rádiók és tévék, és még a magyar közszolgálati rádió egyes híradásaiban is hangot kap. Ez az ellenállás szervezettnek látszik, és az…

Címkék: fidesz miép istván csurka

Címkék: kósa ellenzék istván szávay

Szávay István (2010.06.08.)

 2010.06.09. 15:15

Címkék: istván szávay

Címkék: fidesz ellenzék istván dr.apáti

Címkék: cigány istván cigánybűnözés apáti

Pécs | Álló autónak rohant egy részeg kerékpáros Pécsett a belvárosban, a 22 éves biciklis súlyosan megsérült.Álló autónak rohant egy részeg kerékpáros Pécsett a Szent István téren kedd este. Ketten látták az esetet, őket is majdnem elütötte. A szemtanúk…

Címkék: pécs részeg szent tér istván

A Fidesz és a KDNP is tévés arcokkal erősíti sajtókommunikációját. A nagyobbik kormánypárt Krakkó Ákos újságíró személyében a Hír Tv-től igazolja új sajtófőnökét, a KDNP pedig saját frakciójának soraiból az alkoholista Pálffy Istvánnal nyit a sajtó felé. A Stop…

Címkék: hírtv fidesz kdnp ákos istván krakkó pálffy sajtófőnök

Az uniós országok sorra költségvetési megszorításokat vezetnek be, hogy visszatérjenek a 3 százalékos államháztartási hiánycélhoz, ezért az euróövezet esetleges felbomlásának esélye most nemhogy nő, hanem egyenesen csökken - mondta Horváth István, a K&H Alapkezelő…

Címkék: németország befektetés igazgató horváth istván k&h alapkezelő valutaövezet

süti beállítások módosítása