A parkban talált piros táskát a helyi bombaszakértők megröntgenezték, és gyanús tárgyakat - három henger alakú fémtartályt és szerszámoknak, valamint drótnak látszó objektumokat - láttak benne. Gyorsan cselekedtek: a helyszínen felrobbantották a csomagot.
Halkonzervet robbantottak a paranoiás New York-i rendőrök
2010.07.12. 11:20A parkban talált piros táskát a helyi bombaszakértők megröntgenezték, és gyanús tárgyakat - három henger alakú fémtartályt és szerszámoknak, valamint drótnak látszó objektumokat - láttak benne. Gyorsan cselekedtek: a helyszínen felrobbantották a csomagot.
Címkék: halkonzerv
Címkék: kilakoltatás törvénymódosítás
Folytatódik a cigányterror Finnországban (exkluzív!)
2010.07.12. 11:18Finnországban a fehérek és a természetesen ott is, mint mindenhol, deviáns, bűnöző, élősködő cigány kisebbség közötti viszony egyre feszültebb. Ez utóbbi hétfő éjjel három ártatlan finnt meggyilkolt (köztük például egy országos bajnokkal), amelyre a fehérek válasza, többek között, ugyanennyi cigány legyilkolásának kilátásba helyezése volt, szemet szemért alapon. Az orkok azonban láthatóan nem értettek a „finom” figyelmeztetésből, és csak azért is folytatták a finnek terrorizálását.
A finnek olyan szinten gyűlölik a cigányokat, hogy, amellett, hogy a vidéki, az igazságügyi tárcát vezető, abszolút idióta, zöld Tuija Kaarina Brax (Wiki oldal) és az igen ostoba, diplomáciai hibákat halmozó, kifejezetten a deviánsok pártját fogó szocdem államelnök, Tarja Halonen által még meg nem félemlített, a régi, konzervatív elvek alapján dolgozó bíróságok, a rendőrség összekacsint az őslakosokkal akkor, amikor azok egyszerűen lelövik a bűnözőcigányokat, a (jobb) médiumaikban is egyenesen leírják, ha cigány az elkövető. (Szemben a magyarországi helyzettel.) Ahogy a következő hírben is megtették ezt.
„Dél-Pohjanmaaban ismeretlen embereket lincseltek meg – igen keményen
Több embert is megvertek, meglincseltek a hétvégén előzőleg általuk nem ismert társaságok.
Az első ilyen eset Kauhajoki-ban történt szombat este nyolc után. Egy helyi férfi a városközpontban volt, ahol egy általa nem ismert férfi ököllel belecsapott az arcába. Az áldozatnak orvoshoz kellett mennie.
A második eset ugyanazon este 10 körül történt Seinäjoki-ban. Egy középkorú férfi négy roma férfitől cigit kért, amely után azok olyan szinten megverték, hogy intenzív osztályra kellett szállítani. A rendőrség egyelőre nem találta meg az elkövetőket.
Csak egy órával később egy középkorú helyi arcát ököllel megütötték Seinäjoki Tangokatu utcájában. A támadó távolról ismert volt áldozata számára.
Ugyanazon az éjjelen Töysä-ban is balhé volt, amikor egy helyi férfit, valamint egy máshol élő férfit és nőt egy számukra ismeretlen férfitársaság összevert. A támadók rögtön vitát kezdeményeztek, amikor a helyszínre értek, amely végül verésbe fordult. A rendőrség szerint az elszenvedett sebesülés mértéke viszonylag alacsony.
Egy gyerekcsapat egy számukra ismeretlen férfit tört kövekkel támadott meg Tuuri-ban. A férfinak többek között a fogai bánták a találkozást. A gyerekcsapat megtámadta a férfit, a földre lökte és a fejét rugdosva, öklözve. Ezek után kővel dobálták meg az arcát. A rendőrség vizsgálja, hogy hogy kezdődött az eset.
Egy férfit lőttek lábon Ylivieska-ban, hat embert őrizetbe vettek
Ylivieska-ban, Észak-Pohjanmaaban, egy férfit lábon lőttek szombat este. A rendőrség hat ember őrizetbe vételéről számolt be.
A rendőrség szerint a férfit egy állatóvó-helyen támadták meg este kilenc körül. Ugyanezzel az esettel összefüggésben egy másik férfit vertek ököllel állon. A rendőrség szerint az elkövetők autóval hagyták el a helyszínt. Az események után kb. egy órával vették őrizetbe az elkövetőket Ylivieska központjában. A lábon lőtt férfit mentőautóval vitték kórházba."
(A legutóbbi hírhez kapcsolódó, az elkövetők cigány származását tárgyaló fórum ITT; a cigikérőshöz ITT. Ez utóbbi hírről az Ilta-Sanomat azt írta [cikk ITT], hogy nem a későbbi áldozat ment oda a cigókhoz cigit kérni, hanem pont fordítva. Ez speciel sokkal valószínűbbnek és életszerűbbnek is tűnik.)
Figyeljük meg: a cikk nevesíti az elkövetők származását. Normális országokban ezt így csinálják, csak nálunk hallgatják el a tényeket.
Vegyük azt is észre, hogy a legnagyobb médiumok fórumaiból még csak véletlenül sem cenzúrázzák ki a cigányok megölésére, kiirtására, sterilizálására felhívó hozzászólásokat. Pl. az Iltalehti belpolitikai fórumában csőstül találni ilyet. Pár példa: a május óta ki nem moderált 17. hsz. ITT: „A kényszer-sterilizálás jó megoldási lehetőség” („Pakkosterilointi olisi hyvä vaihtoehto.”), ITT: „Minden bevándorlót meg kéne ölni, hogy ne történhessen ilyen [finnek meglincselése]” („Mun mielestä kaikki mamut pitäis tappaa ettei enää satu tuollaista.”) vagy a jelen cikkhez kapcsolódó beszélgetés-témák ITT: „Dolfinak [Adolf Hitler] teljesen igaza volt. Ez az igazság.” („Aaatu oli kuitenkin oikeassa. FAKTA.”) és ITT: „Megint azok a kib@szott cigányok! Ki kéne őket mind irtani!” („Taas noita saatanan manneja! Ne pitäis hävittää maan päältä!”, #16); „Nagyon remélem, hogy a finn férfiak összefognak, „finn csapatokat” alapítanak és megtanítják kesztyűbe dudálni ezeket a bűnöző és gátlástalan cigányokat, valamint a [fekete, 99%-ban analfabéta/élősködő/bűnöző mozlim] bevándorlókat!” („Toivon totisesti, että suomalaiset miehet perustaisivat "suomijoukot" jotka laittaisivat nuo rikolliset ja röyhkeät mustalaiset ja mamuraiskarit kuriin!” #28) stb. Finnország harmadik legnagyobb, a bulvár-kategóriában 40%-os piaci részesedéssel (hivatkozás ITT, legalul) bíró lapjának szerkesztőit láthatóan nem zavarják ezek a hozzászólások. Ahogy az átlagfinnt sem, sőt...
Mindeközben nálunk még azt sem lehet leírni az Iltalehti-hez hasonlítható Blikk vagy Bors cikk-kommentjei között, hogy "cigány"; ennél durvábbakat meg azonnal kicenzúrázással és kizárással „honorálnak” - ha meg esetleg valaki a cigányok kiirtására uszítana (ami a fentiek fényében is teljesen megengedett Finnországban), akkor azonnal meglátogatná a „rendőrség”. Hát igen – uszítani nálunk csak a cigányok és egyéb „antifasiszták” uszíthatnak ellenünk (erre egy ismert példa ITT). Ja, és persze a magyarországi médiumok soha, még csak véletlenül sem említenék meg egy gyilkos, egy lincselő stb. cigány származását – szemben a finn megfelelőikkel.
A cikkek eredetije (hivatkozások: ITT, ITT és ITT).
Tuntemattomia hakattiin urakalla Etelä-Pohjanmaalla
Sunnuntai 11.7.2010 klo 11.30
Useammat ihmiset joutuivat viikonloppuna ennestään tuntemattomien seurueiden pahoinpitelemiksi.
Ensimmäinen tapaus sattui lauantaina kahdeksan jälkeen illalla Kauhajoella. Paikkakuntalainen mies oli ollut kaupungin keskustassa, kun tuntematon mies löi häntä nyrkillä kasvoihin. Uhri joutui käymään lääkärissä.
Toinen teko tapahtui samana iltana noin kello 22 Seinäjoella. Keski-ikäinen mies oli mennyt pyytämään neljältä romanimieheltä tupakkaa, minkä jälkeen hänet oli pahoinpidelty sen verran pahasti, että mies joutui ensiapuun. Poliisi ei ole toistaiseksi tavoittanut pahoinpitelijöitä.
Vain tuntia myöhemmin keski-ikäinen paikkakuntalainen mies sai niin ikään nyrkiniskun kasvoihinsa Seinäjoen Tangokadulla. Pahoinpitelijä oli miehelle etäisesti tuttu.
Samana yönä nyrkit heiluivat myös Töysässä, kun paikkakuntalainen mies ja ulkopaikkakuntalaiset nainen ja mies joutuivat heille tuntemattoman miesseurueen pahoinpitelemiksi. Pahoinpitelijät olivat vastaan tullessaan alkaneet haastaa riitaa ja käyneet lopulta käsiksi vastaantulijoihinsa. Poliisin mukaan uhrien vammat jäivät verrattain lieviksi.
Lisäksi Tuurissa poikaporukka hakkasi tuntemattoman miehen lauantai-iltana.
Poikaporukka löi tuntematonta murskekivellä kasvoihin
Sunnuntai 11.7.2010 klo 11.08
Tuurilainen mies sai muun muassa hammasvaurioita.
Poliisi tutkii Tuurissa Etelä-Pohjanmaalla lauantai-iltana sattunutta pahoinpitelyä. Poikaporukka oli käynyt tuntemattoman miehen kimppuun kaataen tämän maahan ja hakaten hänen päätään maanpintaan. Tämän jälkeen miestä oli lyöty murskekivellä kasvoihin.
Miehelle tuli pahoinpitelyn seurauksena ainakin hammasvaurioita.
Poliisi selvittää tapahtumien kulkua ja sitä, mistä pahoinpitely oli saanut alkunsa.
Miestä ammuttiin jalkaan Ylivieskassa, kuusi ihmistä pidätetty
Sunnuntai 11.7.2010 klo 18.43
Ylivieskassa Pohjois-Pohjanmaalla ammuttiin miestä jalkaan lauantai-iltana.
Poliisin mukaan kuusi ihmistä on pidätetty ja tapausta tutkitaan tapon yrityksenä.
Poliisin mukaan ylivieskalaismiestä ammuttiin eläinsuojassa taajaman lähellä yhdeksän aikaan. Samassa yhteydessä erästä toista miestä lyötiin nyrkillä leukaan. Poliisin mukaan epäillyt poistuivat paikalta autolla. Noin tunti tapahtumien jälkeen poliisipartio otti seurueen kiinni Ylivieskan keskustassa. Jalkaan ammuttu mies vietiin ambulanssilla sairaalaan.
STT
(Kuruc.info)
Címkék: külföld cigánybűnözés
Spanyolország lett a világbajnok
2010.07.12. 11:15Hollandia - Spanyolország 0-1 (Iniesta 116.) - hosszabbításban
Címkék: spanyolország foci vb vb döntő
A Velencei-tó Kapuja nevű tájrombolás ellen tiltakoznak pénteken
2010.07.12. 10:58Tiltakozunk:
- az eltúlzott, pazarló, értelmetlen beruházások,
- a „turisztikai attrakciónak”, „munkahelyteremtésnek” álcázott tájrombolás,
- a zöld területek tönkretétele, a tó körbeépítése ellen.
A Velencei-tó is a mi hazánk! Ne engedjük, hogy pillanatnyi érdekek martalékává váljon a part! Csak emberléptékű, környezetbarát fejlesztéseket tudunk elfogadni! Várunk mindenkit, helyben lakókat és tókedvelő kirándulókat az ország minden tájáról!
Program:
Beszámolók, előadások vélemények a nagyberuházással kapcsolatban.
Előadók: Balsay István, a Velencei-tó Vértes Baráti Kör elnöke, Braun Péter, Csizmadia Attila, Dr. Sirák András, Szigeth Gábor - Angelika Egyesület, Varga Gábor - Gaja Környezetvédő Egyesület
- Legyen közkincs! Megtekinthető a 2010. június 21-i képviselő testületi ülés lakossági fórumáról készített összefoglaló projektoros vetítés keretében. Összeállítás a plázakultúra hanyatlásáról! Közben: tengeri kajakosok bemutatója
- „Nem adom fel…” Aláírásgyűjtés a Velencei-tó Kapuja beruházás ellen.
- „Szónokok sarka” - magánvéleményalkotás lehetősége közügyekről.
Kíváncsiak vagyunk véleményére! Használja ötletdobozunkat!
Ha egyetért törekvéseinkkel, érdeklik az aktualitások, vagy segítene a tó védelmében, lehetősége van feliratkozni riadóláncunkra!
- Kulturális és szórakoztató programok estig.
A rendezvény időtartama alatt ingyenes sárkányhajózás a szörf lejárótól. Tekintse meg a tájat legszebb tavunk víztükréről!
Rendezők:
- Sz-Épülő Velencéért Egyesület
- Angelika Természetvédelmi és Kulturális Egyesület
Címkék: programajánló
Agyonverte kisfiát egy állat
2010.07.12. 10:55Címkék: dunaharaszti
Lovas István: "Ezeknek a legsúlyosabban kellene bűnhődniük, még az unióból való kilépés árán is"
2010.07.12. 10:53Ha a kedves olvasónak igen nagy javadalmazás mellett azt a szokatlan feladatot adnák, hogy az élettől duzzadó, egészséges Ausztriának társadalmi szövetét holnaptól kezdve roncsolja szét, mit tenne? Hol kezdené a munkát? Megszüntetné egy tollvonással a kötelező katonai szolgálatot? Arra tanítaná a gyerekeket az iskolában, hogy köpjék le tanárjukat? Az autósokat arra szólítaná fel, hogy dobálják ki a szemetet Karintia és Stájerország, meg a többi tartomány kristálytiszta útjai mellé? Az igen szerény „Studienbeitrag” (tanulmányi hozzájárulás) helyett fizetőssé tenné az egyetemeket? Balliberális szerzőknek és műhelyeknek több száz ezer eurós megrendelést adna, hogy cincálják szét az osztrák történelem nagyjait, bemutatva, minden, ami kedves az osztrák szívnek, mítosz, no meg undort keltő? Olyan embereket ültetne a médiumokba, akik érdekellentétek esetén automatikusan a bankok, a multik és az idegen termékek/érdekek pártját fognák? Olyan alakokat vinne be az osztrák parlamentbe, akik úgy viszonyulnak mindenhez, ami osztrák, mint Horváth Csaba, Lendvai Ildikó, az összes politikai Arató, Szabó Zoltán, Molnár Csaba és társai viszonyulnak mindenhez, ami magyar? Nem könnyű munka, ugye? És akkor még ott van az a nagy becs, amelyben ma szomszédunknál a parasztot, a tehenet, a hazai tejet és vajat tartják, amit szintén tönkre kellene tenni.
A helyes, egyszerű, hatékony út nem ez. Nem. Sokkal egyszerűbb. „Copy – paste” (másolás – beillesztés) munkáról van szó csupán. Egyszerűen le kell másolni a bukott balliberális koalíció valamennyi intézkedését, ugyanis azok kivétel nélkül, de valóban kivétel nélkül ezt a célt szolgálták. Pontosabban nem „ezt”, az osztrák, de a szocialista negyvenöt év után még megmaradt magyar társadalmi szövetének végleges szétszakítását. A természetes hierarchia nevetségessé tételét, a hagyományok tiszteletének kigúnyolását, a tradíció legfőbb megtartójának, a kisfalvaknak élhetetlenné tételét, a bűnözők védelmét, a kisiskolák, kisvonatok, kisposták bezárását.
Ilyen még – és ezt higgyék el – a világon sem vertikálisan (a történelem folyamán), sem horizontálisan (egyetlen más országban sem) nem volt. Az pedig végképp nem, hogy büntetlenül meg lehessen úszni. Hadd tegyem hozzá és hadd kockáztassam meg, ezeknek a legsúlyosabban kellene bűnhődniük, még az unióból való kilépés árán is, mert hosszú távon megérné.
Jobb híján most a kárvallottak fizetnek ismét. A kisvonatok, a kisiskolák, a kisposták újranyitásával. És ez még csak a kezdet.
Címkék: publicisztika
Egy kis (sovány) vigasz: a bécsi buzeránsok a mieinknél is betegebbek
2010.07.12. 10:52Címkék: videók melegfelvonulás
A Dolomitokban lelte halálát egy magyar hegymászó
2010.07.12. 10:48Címkék: dolomitok sella tornyok
Bulgária is beszáll a Déli Áramlatba
2010.07.12. 10:46Címkék: bulgária déli áramlat
Netanjahu döntene arról, hogy mit szabad Iránnak, s mit nem
2010.07.12. 10:44Címkék: izrael irán benjámin netanjahu
Olvasó: Már hazafias koncertet sem lehet tartani a "rendszerváltó forradalom" után
2010.07.12. 10:43Címkék: olvasói levelek
"Stohl nem úszhatja meg, bűnhődnie kell!"
2010.07.12. 10:42Címkék: jobbik stohl andrás szegedi csanád
Nem hitte el, hogy az LMP az új SZDSZ? Pedig ők sem rejtik véka alá
2010.07.12. 10:41
Készült a 2010-es buzifelvonuláson

(SzKR)
Címkék: szdsz lmp
Szomorúak voltak szegény felvonulók, amiért visszafordították őket
2010.07.12. 10:34Címkék: videók extra
Budapesten is keresték az óvszertesztelőket
2010.07.12. 10:32A Durex új termékének, a RealFeel óvszernek a hazai bevezetéséhez hivatalos óvszertesztelőket keresnek, akik valóban hiteles képet tudnak adni a termék használati értékéről. A RealFeel óvszer különleges technológiával előállított, latexmentes anyagának köszönhetően a párok természetes érzést és valódi közelséget élhetnek meg az együttlétük során. Az új termék bevezetéséhez hivatalos óvszertesztelőket keresnek országszerte, akik személyes tapasztalatuk alapján tudnak véleményt alkotni a RealFeel óvszer nyújtotta közelség valódi élményéről.
Az országos állásbörzén, illetve a lovesexdurex.hu oldalon regisztrált hivatalos óvszertesztelők indulásként termékmintát kapnak, majd pedig a honlapon zajló közösségi aktivitásokban való részvételért további nyereménypontokat gyűjthetnek, amelyek termékre, vagy más értékes tárgyra válthatók be. Az új termékcsalád, a Durex Feeling óvszerek használatával a szerelmesek még közelebb kerülhetnek egymáshoz. Az óvszercsalád kifejlesztésénél a szexuális közelség érzésének maximalizálása és az együttlét biztonsága került a középpontba.
Az országos álláshirdetői portálokon a cég az alábbi szöveggel tobortozta az álommunkásokat:
ÖN MEGNYERTE AZ ALÁBBI ÁLLÁSLEHETŐSÉGET!
A Durex azonnali kezdéssel munkatársaként felveszi Önt az alábbi
munkakörbe:
HIVATALOS ÓVSZERTESZTELŐ CSOPORTVEZETŐ
A világ vezető óvszergyártója új termékének magyarországi bevezetéséhez az alábbi munkalehetőséget kínálja.
Feladat: a bevezetésre kerülő RealFeel óvszer tesztelése, az új, latexmentes technológia előnyeinek feltárása, a valódi közelség megtapasztalása.
Elvárások: több éves szakmai gyakorlat, megbízható kapcsolatrendszer, nyitottság, újdonság iránti csillapíthatatlan vágy, betöltött 18. életév.
Munkavégzés ideje: 2010 nyár, munkaidő: kötetlen
Címkék: budapest óvszertesztelők
Még Kubában is kiengedik a politikai foglyokat - csak nálunk nem
2010.07.12. 10:31"A (kubai) kormány részéről ez a legkomolyabb előrelépés a nemzeti egység felé, és ez az intézkedés új fejezetet nyithat" - mondta Palacios az El País című spanyol napilap vasárnapi számában megjelent interjúban. "Az első feltétele annak, hogy bármit is tegyenek, hogy ne legyenek politikai foglyok" - hangsúlyozta a Kubai Köztársaság Liberális Szövetsége nevű ellenzéki mozgalom vezetője.
Címkék: kuba
Lassult Kína export- és importnövekedése
2010.07.12. 10:30Az ázsiai ország júniusi kivitele 43,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami lassulás a májusi 48,5 százalékos bővüléshez képest. A júniusi behozatal 34,1 százalékkal nőtt, míg májusban 48,3 százalékkal.
Kína külkereskedelmi többlete 20,02 milliárd dollárra emelkedett júniusban az előző havi 19,5 milliárd dollárról, és jóval meghaladta az elemzői várakozásokban szerepelt 14,6 milliárd dollárt.
Címkék: kína export import importnövekedés
Elveszítette felsőházi többségét a japán kormánypárt
2010.07.12. 10:29Címkék: japán demokrata párt
Félrejárhatott az agyonvert golfbajnoknő
2010.07.12. 10:27Címkék: fodor krisztina
Címkék: stohl andrás tenkes kapitány
Hidat robbantottak Észak-Írországban
2010.07.12. 10:23Címkék: észak írország
Ahmadinezsád ismét a lényegre tapint: "A holokauszt ürügy, melyre hivatkozva palesztinok millióit űzték el hazájukból"
2010.07.12. 10:22Címkék: mahmúd ahmadinezsád
Nádasdy Történelmi Fesztivál Sárváron
2010.07.12. 10:21A pénteki nap programjai a Magyar Királyság mindennapjait idézik fel játékos és látványos formában: megtaláljuk a mesemondókat, vásári mutatványosokat, kézműveseket és végvári vitézeket ugyanúgy, mint az országban már egyre erősödő jelenlétű oszmán csapatokat is. Fellépnek a helyi értékeket képviselő zenekarok, a Regös Együttes, a Lenvirág, a Kanona Band.
Esti fő programelemként a Hollóének Hungarica késő-középkori zenéje és Soltis Lajos Színház Csongor és Tünde várszínházi előadása szolgál.
A fesztivál szombati napja – a „Magyar Virtus Napja” – látványos felvonulással kezdődik, melyen részt vesz a több mint kétszáz korhű viseletű és fegyverzetű hagyományőrző. A fesztiválprogram gerincét képező török kori hagyományőrzés, illetve a Vivát Huszár kísérőrendezvénye szerepel a folytatásban: XVI. századi török és magyar csapatok látványos csatája, valamint a szabadságharc és kiegyezés korát megjelenítő ügyességi lovasverseny a Nádasdy-vár parkjában ingyenesen látogatható.
Eközben a külső várban kézművesvásár, a magyar és török csapatok hagyományos tábora és a Villa Maecenae várja a látogatókat, a belső vár udvarán felállított nagyszínpadon pedig egymást váltják a különböző autentikus előadások, koncertek és gyermekprogramok. A nagyszínpadon este ismét a Hollóének felelős a hangulat felfokozásáért, az esti fő koncertet pedig a világszerte ismert Vágtázó Csodaszarvas adja. A „magyar virtus” napjának keresztelt napot táncház zárja.
Vasárnapra virradva már a török hódoltság mindennapjai forgatagában találjuk magunkat: a Nádasdy-vár és Sárvár mezőváros utcáit fosztogató oszmán csapatok járják. A délelőtti órákra beszedik az adót, amit a „porta” rótt ki a hódoltság népére: a rablott marhák, jószágok és a janicsárnak szánt gyermekek csak Nádasdy Ferenctől remélhetik szabadulásukat. A Fekete bég csapatai a délelőtti ostromjáték során megkísérlik feltartóztatni a túlerőben lévő oszmán csapatot. Az oszmán uralom kellemesebb oldalából ad ízelítőt az a hatvan hastáncos, akik egymással vetélkedve ismertetik meg a hastánc művészetét a látogatókkal az Orient Mirage Hastáncfesztivál kísérő rendezvény keretén belül.
A kelet varázsát különböző mesék és bábszínházi előadások tárják a gyerekek elé, a felnőtteket fergeteges koncertjével az Arasinda és a Makám együttes repíti el a Közel-Keletre és a Balkánra.
A Nádasdy Történelmi Fesztiválra kilátogatókat folyamatos magas színvonalú gasztronómiai élmény is várja, a Nádasdy Ferenc Múzeum „Homo Novus” címmel kiállítással, valamint állandó, gyermekprogramokkal, különleges tárlatvezetéssel készül, az Esterházy Magánalapítvány pedig elhozza legjobb, legnívósabb, remekbe szabott borait.
Természetesen nem maradhat el a tavaly nagy sikert aratott kincskereső játék sem, melyet ez évben „Aditus Lauri” néven találnak meg az érdeklődők.
Ahogy tavaly is, furfangos kérdések megfejtése nyomán lehet eljutni a célig, azaz megtalálni a Nádasdyak elveszett kincsét. Ennek jutalmai exkluzív nyeremények félmillió forint összértékben.
Bővebben: www.nadasdyfesztival.hu
Címkék: programajánló
A srebrenicai mészárlásra emlékeznek
2010.07.12. 10:18A megemlékezésen – amelyet a Srebrenicától néhány kilométerre északra, Potocarinál felavatott központi emlékhelynél tartanak, és amelyre több tízezer embert vártak – részt vesznek a volt Jugoszlávia utódállamainak elnökei, köztük – immár másodszor – Boris Tadics szerb elnök.