Vasárnap késő este, a Pozsonytól keletre fekvő Vágkirályfán egy rendőr és egy rendőrnő rutinellenőrzés céljából megállított egy személygépkocsit két férfi utassal.
Agyonlőttek egy túszejtőt Felvidéken
2010.07.12. 19:43Vasárnap késő este, a Pozsonytól keletre fekvő Vágkirályfán egy rendőr és egy rendőrnő rutinellenőrzés céljából megállított egy személygépkocsit két férfi utassal.
Címkék: felvidék
Beperelte a Molt a Szurgutnyeftegaz
2010.07.12. 19:41A Fővárosi Bíróság 2010. december 3-ra tűzte ki az első tárgyalást.
Címkék: szurgutnyeftegaz ojsc surgutneftegas
Csökken az egyszázalékos pártok támogatása
2010.07.12. 19:39A jogszabály 15 százalékkal csökkenti az országgyűlési választásokon egy százalékot elért pártok állami támogatását, a kormányhivatalok és a PSZÁF számára pedig összesen 15,8 milliárd forint befizetését írja elő.
Címkék: államháztartási hiány
Tolódik a házelnök- és az alkotmánybíró-választás időpontja
2010.07.12. 19:38Címkék: házelnök választás alkotmánybíró választás
Pintér István a fogyasztóvédelmi hatóság új vezetője
2010.07.12. 19:37Címkék: pintér istván fogyasztóvédelmi hatóság
Rogán "véletlenül" mentette fel Járai biztosítóját a bankadó alól
2010.07.12. 19:36Az Országgyűlés hétfőn szavaz a egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvényekhez benyújtott módosító indítványokról, köztük arról, amelyet a számvevőszéki és költségvetési bizottság nyújtott be azt követően, hogy Rogán Antal visszavonta a sajátját. A bizottsági indítvány szerint kikerülne az idei évre szóló bankadó hatálya alól a biztosítók egy köre, és könnyebb helyzetbe kerülne a Magyar Posta, a takarékszövetkezetek és az árutőzsdei szolgáltatók.
Címkék: fidesz rogán antal
Címkék: roman polanski
Jenki vádakat ismételget Irán ellen az amerikanizálódó Medvegyev
2010.07.12. 19:16Címkék: dmitrij medvegyev
Elhunyt Kállai Ferenc
2010.07.12. 19:11Címkék: kállai ferenc
"Kisebbségi jogok és autonómia" - nem engedték be Délvidékre a Kárpátiát
2010.07.12. 19:10
Noha a Magyar Remény Mozgalom (MRM) nem vesz részt az EMI-tábor szervezésében, erkölcsileg támogatunk minden olyan rendezvényt, amely hozzájárulhat a nemzeti önazonosság és önmegbecsülés erősítéséhez, így az említett tábort is. A fenti célt szolgálta volna az ötödik EMI-tábor keretében tervezett Kárpátia-koncert is. Felháborodással vettük tudomásul, hogy a Kárpátia együttest nem engedték át a szerb határon - olvasható a délvidéki párt közleményében.
Címkék: antimagyarizmus
Megerősítve: elfogták Basternák gyilkosát
2010.07.12. 19:07
Basternák László. A tót rendőrség hétfő délután megerősítette, hogy elfogták Basternák Lászlónak, Ógyalla volt polgármesterének, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) Révkomáromi járási elnökének a gyilkosát.
Címkék: basternák lászló


Ez pódium?
Elhangzik továbbá az is, hogy az elnökség nem hagyott jóvá ilyen együttműködést, s ez képezi az érvelés másik pillérét, az alelnök ugyanis azt sugallja ezzel, hogy még ha köttetett is valami, az nem lehet érvényes ennek fényében. Igen ám, de a másik fél és az akkori híradások úgy tudták, az nagyon is érvényes volt, s ezt a jelenlévő Vona Gábor sem cáfolta.
Címkék: jobbik balczó zoltán
Kapcsolatot találtak a testmagasság és a szívbetegségek között
2010.07.12. 16:32A Finn Szív- és Érrendszeri Alapítvány munkatársai 52 régebbi kutatás adataiból indultak ki, és arra a megállapításra jutottak, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések tekintetében szignifikáns különbség tapasztalható a testmagasság függvényében.
A szakértők azonban azt is megállapították, hogy az egyéb rizikófaktorok, mint például a dohányzás, elhízás vagy egészségtelen táplálkozás erőteljesebben befolyásolhatják az ilyen elváltozások kialakulásának esélyeit.
Joep Perk, a svéd Linnaeus Egyetem professzora, az Európai Kardiológiai Szövetség szóvivője az eredményeket úgy kommentálta, hogy az összefüggés egyelőre nem teljesen bizonyított, további kutatások szükségesek a korreláló tényezők teljes bizonyossággal történő megállapításához.
"Nagyon óvatosan kell ezzel az információval bánnunk, egyelőre nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy az alacsony emberek veszélyben vannak, mert ezzel könnyedén megbélyegezhetjük őket." - nyilatkozta a professzor.
Medipress
Címkék: testmagasság szív és érrendszer
Új nézet került a Google Mapsbe
2010.07.12. 16:30A Google Maps - vagy Google Térképek - a Bing Mapshez hasonlóan már madártávlatból készült perspektivikus látképeket is mutat néhány városról.
A Google egy ideje már kísérletezett a madártávlati nézet bevezetésével, amit a Google Maps API-t használó fejlesztők el is érhettek. Azok a felhasználók is ismerhetik az így megjelenített fotókat, akik dolgoztak a Google Earth-höz készült Building Makerrel, a 3D-s webes épületmodell-szerkesztő ugyanis a repülőgépről befotózott városok látképeiből képez textúrát a megszerkesztett épületekhez.
A Bird's Eye View azonban csak most pénteken vált élessé a Google Maps bárki számára hozzáférhető felületén. Ugyan a Google sok városról rendelkezik ehhez szükséges légifelvételekkel, ami már csak a Building Maker megléte miatt is sejthető, a webes térképeken egyelőre csak az USA néhány nyugati parti nagyvárosát - például Oakland, Portland vagy San Diego -, a vasárnap lezárult focivébének is otthont adó dél-afrikai nagyvárosokat - például Johannesburg, Durban, Fokváros -, Európában pedig Dortmundot és Velencét lehet megtekinteni.
A Google egy külön layerben listázza a madártávlati nézettel rendelkező városokat. Az új nézet akkor jelenik meg, ha a kiválasztott városok képén műholdkép-nézetben a lehető legközelebb zoomolunk, ekkor a kép átvált perspektivikus légifotóra, de ezekből a nagyítás miatt csak kis terület fér ki egyszerre a képernyőre. A Microsoft webes térképein, a Bing Mapsen már régóta van ilyen, a felülnézeti műhold- vagy légifotóknál szemléletesebb nézet sok nagyvárosról, amelyek négy irányba forgathatók is. A Google egyelőre nem épített be ilyen funkciót a webes térképszoftverébe, így sok minden takarásban maradhat a képeken.
(origo)
Címkék: internet térkép google maps google térképek
Eddig 2007 volt a legforróbb év Magyarországon
2010.07.12. 16:28Az alábbi térképen látható, eddig hol dőltek meg itthon a hőségrekordok.
A jelenlegi, másodfokú hőségriadó alatt ekkora melegre nem kell számítani, de az ország északnyugati részén helyenként már délután kettőkor meghaladta a hőmérséklet a 34 fokot, és a napi középhőmérséklet már hétfőn meghaladja a 26 fokot.
A hőségben elszórtan, főként a Duna-Tisza-közén alakulnak ki kisebb záporok, zivatarok. Sajnos a záporeső - bár átmenetileg több fokos lehűlést hoz - nem frissíti a levegőt, hanem a páratartalom növelésével trópusian fülledtté teszi. A párásság növeli a hőérzetet, fokozottabb izzadás léphet fel.
[origo]
Címkék: magyarország kánikula extrém időjárás melegrekord
Véget vetne a kiemelt beruházásokkal való kivételezésnek az LMP
2010.07.12. 16:22Megszüntetné az egyes beruházások kiemelt projektté minősítését az LMP, amely szerint korábbi ügyek is bizonyították, hogy ez kivételezésre és visszaélésekre teremt alkalmat. A kiemelt beruházásokra vonatkozó törvény törlését hétfőn javasolták a parlamentnek.
Törölné a jogrendből a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokra vonatkozó törvényt az LMP. Schiffer András és Jávor Benedek az erre vonatkozó törvényjavaslatát hétfőn nyújtotta be az országgyűlésnek.
Jávor Benedek hétfőn úgy fogalmazott, hogy a sukorói King's City, illetve a sávolyi versenypálya ügyében tapasztalt visszaélések "nem véletlenszerűek", ezek nem csak abból fakadnak, hogy a korábbi kormány körül a "politikai korrektséget, a tisztességet, a jogszerűséget meglehetősen kreatívan kezelő holdudvar alakult ki". Szerinte a problémákat maga a törvény okozza, hiszen a kormány indoklás nélkül, saját hatáskörben állapíthat meg engedélyezési eljárásokat, leszűkítve ezzel az átláthatóságot.
Jó, hogy a Fidesz-kormányzat elkezdte feltárni "ezeket a botrányos ügyeket", de mint mondta, nem látják annak biztosítékát, hogy az "elmúlt évek szocialista visszaéléseit nem ugyanilyen botrányos, Fidesz közeli beruházások" követik majd. Hozzátette, értik azt a kormányzati szándékot, hogy a túl bonyolult beruházási eljárásokat valahogy fel kell gyorsítani és az engedélyezési folyamatot egyszerűbbé kell tenni. Véleményük szerint erre viszont nem az a megoldás, hogy egyes, a kabinet által kedvezményezett beruházások kivételként jelennek meg az eljárásban.
A kiemelt beruházásnak minősített sukorói ügyről itt, a sávolyi pálya építéséről pedig itt olvashat.
(MTI)
Címkék: lmp törvényalkotás
Még Sólyom asztalára küldené a médiatörvényt az MSZP
2010.07.12. 16:20A médiaszabályozásról szóló törvény sürgős kihirdetését fogja javasolni az MSZP, hogy annak aláírásáról még a jelenlegi államfő, Sólyom László dönthessen. A tervezetet már megtárgyalta a parlament, de a zárószavazás három hete várat magára. Az országgyűlés a tervek szerint jövő héten szerdán, a nyári ülésszak utolsó előtti napján szavaz a javaslatról.
Ha a Fidesz valóban biztos abban, hogy a médiát szabályozó törvények módosítása nem alkotmányellenes, akkor támogassa a jogszabály sürgős kihirdetésére vonatkozó szocialista kezdeményezést - mondta a házbizottság hétfői ülése után Mandur László MSZP-s képviselő. A tervek szerint a parlament jövő hét szerdán, a rendkívüli ülésszak utolsó előtti napján szavaz a törvényjavaslatról.
A sürgős kihirdetés kéréséről az országgyűlésnek kell döntenie. Ha a a parlament többsége megszavazza a sürgős kihirdetést, akkor a házelnöknek az egyébként szokásos 15 nap helyett 5 napon belül tovább kell küldenie a törvényt a köztársasági elnöknek, aki akkor még Sólyom László lesz (Schmitt Pál megválasztott államfő augusztus 6-án lép hivatalba). A köztársasági elnök három dolgot tehet: aláírja a törvényt, vagy visszaküldi megfontolásra, vagy előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól.
A Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők által benyújtott (de több forrásunk szerint is Szalai Annamária, az ORTT fideszes delegáltja és a körülötte dolgozó csapat által írt) törvénycsomagból az országgyűlés eddig csak az alkotmánymódosítást fogadta el, amelyet Sólyom már alá is írt. A médiát felügyelő hivatalról és a különböző testületek átszervezéséről szóló javaslat tárgyalását már három hete befejezte a parlament, az már csak a zárószavazásra vár, de kétszer is levették a napirendről.
A halasztást egy, a Fidesz médiapolitikáját jól ismerő forrásunk azzal magyarázta: a pártban attól tartanak, hogy Sólyom László nem írja alá azt, hanem az Alkotmánybírósághoz küldi előzetes normakontrollra. Ez azt okozhatná, hogy hónapokig nem lép életbe az új szabályozás, és fennmarad a mai, a fideszesek szerint működésképtelen rendszer (erről korábbi cikkünkben olvashat). L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke múlt pénteken az [origo] érdeklődésére azt mondta: azért vártak a többi törvénnyel, hogy megvárják, hogyan viszonyul Sólyom az alkotmánymódosításhoz. Szerinte az államfő aláírása azt jelzi, hogy a Fidesz szándékai egybevágnak Sólyom nézeteivel.
(origo)
Címkék: mszp sólyom lászló médiatörvény
Nyomoznak a lakókat éheztető idősotthon ügyében
2010.07.12. 16:18Több millió forintos visszaéléssel gyanúsít a rendőrség egy idősek elhelyezésével foglalkozó alapítvány kuratóriumának tagját. Az őrizetbe vétel összefügg azokkal a korábbi beszámolókkal, amelyek szerint a vecsési idősotthonban rosszul bántak a lakókkal.
Többrendbeli csalás és gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a vecsési idősotthon ügyében. Egy férfit őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A Tv2 Aktív című műsora számolt be arról, hogy rossz körülmények között tartották és éheztették az idős lakókat három, engedély nélkül működő vecsési idősotthonban. Az intézmények bezárását elrendelték, a lakókat pedig kiköltöztették.
A gyanúsított férfi az időseket elhelyező alapítvány kuratóriumi tagjaként jogosulatlanul vett át több millió forintot január óta, a pénzt pedig saját célra fordította - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, amely szerint a férfi ráadásul úgy kötötte az ellátási szerződéseket és helyezte el az időseket az otthonban, hogy arra nem volt joga.
A rendőrség szerint a kuratórium több olyan intézményt is működtetett Pest megyében, amelyekre nem volt hatósági engedélyük. A feljelentés szerint ezen kívül rossz körülmények között tartották az időseket és nem biztosították a megfelelő ellátásukat. A Monori Rendőrkapitányság igazságügyi szakértőket is bevon az eljárás során, ezen kívül együttműködnek az önkormányzattal, az ÁNTSZ-el és más szakhatóságokkal. Vizsgálják mások esetleges felelősségét is az ügyben.
A Tv2 Aktív című műsora szerint több idős ember is a kiszáradás határán állt, sőt néhány korábbi haláleset is összefüggésbe hozható az elégtelen ellátással. Információik szerint az intézményeket több millió forintos közüzemi tartozás miatt ellenőrizték a hatóságok, majd a borzalmas körülményeket látva elrendelték a bezárást, és kiköltöztették a beteg, magatehetetlen lakókat.
(FH)
Címkék: vecsés kékfény
Majdnem a saját emberét is eltiltotta a politikától a Fidesz
2010.07.12. 16:16A győri fideszes polgármestert is megakadályozta volna az őszi indulásban egy fideszes alkotmánymódosító-javaslat, ezért hétfőn visszavonták, majd új változatban ismét beterjesztették a parlamentnek. Ha elfogadják, a katonák és rendőrök a leszerelésük után sem indulhatnának három évig választásokon.
Győr fideszes polgármesterét, Borkai Zsoltot is kizárta volna az őszi önkormányzati választásokról az az alkotmánymódosítás, amelyet Lázár János Fidesz-frakcióvezető és Kocsis Máté nyújtott be még a múlt héten a parlamentnek, és amely korlátozta volna a korábbi rendőrök és katonák politikai szerepvállalását. Az eredeti javaslatot a képviselők visszavonták, majd új változatban ismét benyújtották, így már nem akadályozná meg Borkait, hogy ismét induljon.
Lázár János és Kocsis Máté múlt csütörtökön nyújtották be az alkotmánymódosító javaslatot. A tervezet szerint az alaptörvényben rögzítették volna, hogy a rendőrség, a honvédség és a titkosszolgálatok hivatásos állományú tagjai leszerelésük után még öt évig nem indulhatnak sem parlamenti, sem helyi választásokon. Az indoklás szerint módosítás biztosítaná, hogy a rendőrök és katonák esetében "a politikai befolyásoltság látszata is kizárt legyen".
Az ötéves időtartamot a beterjesztő képviselők azzal magyarázták, hogy a szolgálatok tagjai leszerelésük után "még nem szakadnak el egyik napról a másikra korábbi munkatársaiktól, munkahelyi barátaiktól", ezért politikai nézetek befolyással lehetnek korábbi a még aktív munkatársaikra. Az indoklás az új változatban is ugyanaz. A hétfői verzió szerint a három év éppúgy elég a kapcsolatok fellazulásához, mint a múlt csütörtöki változatban az öt év.
Kocsis Máté az MTI kérdésére azt mondta, a honvédelmi bizottság hétfői ülésén a fideszes Borkai Zsolt kérte az eredeti javaslat értelmezését, hogy az már most ősszel hatályos lesz-e. Borkai 2006-ban szerelt le a honvédségtől, így ő az eredeti javaslat értelmében nem indulhatott volna az őszi önkormányzati választáson. Kocsis ugyanakkor azt állította: a vita nem a polgármester személye, hanem az időtartam indokoltsága körül alakult ki.
A hétfői plenáris ülésen vita alakult ki amiatt, hogy az új változatban benyújtott alkotmánymódosítás úgy került napirendre, hogy még nem vette tárgysorozatba az országgyűlés illetékes bizottsága és nem döntött az általános vitára való alkalmasságáról. Az MSZP-s Lamperth Mónika szerint a tervezet nem kerülhetett volna napirendre, Lázár János szerint viszont a rendkívüli ülésszakon 78 képviselő aláírása elég ahhoz, hogy egy előterjesztés napirendre kerüljön. Schmitt Pál házelnök az ügy megvitatására összehívta a házbizottság ülését.
(origo)
Címkék: fidesz törvényhozás borkai zsolt
Zivatarok növelik a fülledtséget - országos hőségriadó van érvényben
2010.07.12. 16:15Közel 35 fokos a hőség a Kisalföldön , helyenként zivatarok alakultak ki. Öt régióra adott ki másodfokú hőségriasztást az ÁNTSZ vasárnap, és ma ezt terjesztették ki az egész országra. A hőhullám még legalább egy hétig kitart. A nagyvárosok belsejében olyan meleg lehet, hogy elérheti a harmadfokú riasztás szintjét.
Helyenként már délután kettőkor meghaladta a hőmérséklet a 34 fokot az ország északnyugati részén, így ott a napi középhőmérséklet már hétfőn meghaladja a 26 fokot. A hőségben elszórtan, főként a Duna-Tisza közén alakulnak ki záporok, zivatarok. Sajnos a záporeső - bár átmenetileg több fokos lehűlést hoz - nem frissíti a levegőt, hanem a páratartalom növelésével trópusian fülledtté teszi. A párásság növeli a hőérzetet, fokozottabb izzadás léphet fel.
Hajnalban sem lesz hidegebb 20 foknál
A másodfokú hőségriasztás kritériuma, hogy a hőmérséklet napi középértéke három egymást követő napon meghaladja a 25 fokot. Ennek alapján az ÁNTSZ vasárnap öt régióra adta ki a riasztást. Hétfőtől azonban a riasztás országossá vált, és az előrejelzések szerint a hét végéig marad a nagy meleg. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a másodfokú figyelmeztetést hétfőn az egész országra kiterjesztette.
A héten a nappali hőmérséklet helyeként meghaladja a 35 fokot, és hajnalonként sem lesz hidegebb 20 foknál az ország döntő részén. A nagyvárosok belsejében a hajnali minimumok 25 fok körül alakulnak, így az erősen beépített területeken a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon meghaladja a 27 fokot, teljesítve ezzel a legmagasabb, azaz a harmadfokú hőségriasztás szintjét.
25 fokos a Balaton vize
A tartós hőhullám a Közép-Európa felett felépült stabil anticiklonnak köszönhető, amely távol tartja a markáns időjárási frontokat a térségtől. A levegő páratartalma és a légköri instabilitás a hét elején kissé növekszik, így az ország egyes részein - főként északon, északkeleten - délutánonként egy-egy rövid nyári zápor, zivatar sem kizárt.
Természetes vizeink hőmérséklete akár éves maximumát is elérheti. A Balaton jelenleg 27 fokos, a héten még 1-2 fokot melegedhet. A Velencei-tó 27 fokos, a Tisza-tó egyelőre 24 fokos, a Fertő-tó pedig 25 fokos.
A forró, párás levegőn bágyadtság, tompaság léphet fel, a reflexek romlanak. A szervezet folyadékigénye magas, gondoskodni kell a folyamatos utánpótlásról. Érdemes naponta többször zuhanyozással felfrissíteni a szervezetet. A legmelegebb időszakban ajánlott lehetőség szerint hűvös és naptól védett helyen tartózkodni.
ICI Interaktív Meteorológia
Címkék: magyarország kánikula extrém időjárás
Cigányszínesek
2010.07.12. 16:10Üvöltött, majd szúrt: élet-halál között lebeg a férj
Tragédiába torkollott egy családi veszekedés Tiszaföldváron, miután a dühös asszony felkapott egy kést.
Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese arról tájékoztatta a SZOLJON-t, miszerint tegnap késő este, egy férfit súlyos, életveszélyes állapotban szállítottak kórházba Tiszaföldvárról.
Az elsődleges rendőrségi adatok alapján egy családi vita bontakozott ki, amely annyira elfajult, hogy egy asszony kést ragadt, majd azzal rátámadt a férjére. A kés a férfi combjába fúródott, aminek következtében súlyos vérveszteséget szenvedett. A súlyos, életveszélyes állapotban lévő férfihoz felesége hívta a mentőket, majd értesítette a rendőrséget is.
A nőt azóta kihallgatták, a férf vallomását - az állapotára való tekintettel nem sikerült felvenni. A nő ellen életveszélyt okozó súlyos testi sértés miatt indult eljárás, jelenleg szabadlábon védekezhet - tette hozzá Veres Éva.
SZOLJON
***
Ladát loptak, lebuktak
kék hírek | A tulajdonos a rendőrök segítségével követte az elkötött autóját, végül nem csak a kocsi, de a tolvajok is megkerültek.
Jakabszálláson egy családi ház udvarából pénteken éjfél körül tűnt el egy 250 ezer forint értékű 1500-ös Lada. A tulajdonos azonnal keresni kezdte a kocsiját, amit a település központjában meg is talált. Követni kezdte az autót és a rendőrök segítségét kérte. A kiskunfélegyházai rendőrök Jászszentlászlóig követték a lopott kocsit, ami ott egy vasúti sínen fennakadt. A járőrök elfogtak és előállítottak egy 18 éves bácsalmási és egy 17 éves helvéciai fiatalembert, akiket a kocsi lopással gyanúsítanak.
Kunszentmiklóson két férfit vett őrizetbe a rendőrség. A 26 éves és a 18 éves helyi embereket azzal gyanúsítják, hogy szombaton délután a helyi önkormányzat egyik épületébe akartak bejutni és onnan fémhulladékot szerettek volna lopni. A rendőrök azonban tetten érték őket, így az 1,2 millió forint értékű fém a telephelyen maradt.
BAON
***
Készen állt leszúrni áldozatát a tizenkét éves rabló
Meglazult bennük valami | Egy 12 és egy 15 éves fiú támadt rá egy csavarhúzóval egy fiatalemberre Szolnokon, csütörtökön éjszaka.
Szabó Zita százados, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a SZOLJON-nak elmondta, a két fiú a vasútállomás egyik kijáratánál rontott neki a tizennyolc éves fiatalembernek.
A támadók először áldozatot kerestek az állomáson. Ki is figyeltek maguknak egy fiatalembert, akit követtek az állomás végénél lévő gyalogos kijáróig. Ekkor lecsaptak rá és egy csavarhúzóval arra kényszerítették, hogy adja át értékeit. A fiatal átadta a nála lévő párszáz forintot, a két rabló ezután elmenekült a helyszínről.
A kiérkező rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a tanúk felkutatását, amely során két gyanúsított került a középpontba. A rendőrök elfogtak egy tizenkét éves fiút, aki alaposan gyanúsítható az elkövetéssel, őt tanúként hallgatták ki. A tizenöt éves társát még keresi a hatóság.
SZOLJON
***
Fiatalok raboltak ki egy hajléktalant
Súlyosan bántalmazott, majd kirabolt egy hajléktalan férfit három fiatal Nyíregyházán; két fiatalkorú elkövetőt már őrizetbe vettek a rendőrök - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A 13-14, illetve 18 éves helyi fiatalok még kedden este, egy buszmegállóban támadták meg a hajléktalant, majd miután a nála lévő 100 forintját megszerezték, elmenekültek a helyszínről - mondta Fedor Rita.
A főhadnagy tájékoztatása szerint a rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatott két fiatal felnőtt, illetve gyermekkorú társuk vallomásukban elismerték a bűncselekmény elkövetését. Elmondták: míg egyikük lefogta a férfit, addig a másik bántalmazta, majd elvették tőle a pénzét, amiből később egy közeli üzletben rágógumit vásároltak. A harmadik társnak a figyelés volt a szerepe, ő azonban - koránál fogva - még nem büntethető.
A rendőrség az eljárást a két gyanúsítottal szemben őrizetbe vételük mellett folytatja - közölte a szóvivő. Fedor Rita megjegyezte: a nyomozók ezen kívül azt is vizsgálják, hogy a fiatalok összefüggésbe hozhatóak-e a közelmúltban szintén hajléktalanok sérelmére elkövetett bűncselekményekkel.
Délmagyar
***
Vasrúddal ütötte fejbe húgát egy kisfiú
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a 9 éves kislány, akit 11 éves féltestvére ütött fejbe egy vasrúddal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn.
A rendőrséget pénteken értesítették a csütörtökön történt esetről. Az eljárás jelenlegi adatai szerint a gyereket idősebb féltestvére játék közben ütötte fejbe egy udvaron talált vasrúddal; a kislány életveszélyes koponyasérülést szenvedett - ismertette Fülöp Gergely. A százados hozzátette: a fiút életkora miatt tanúként hallgatták meg a rendőrök.
Délmagyar
***
Trükkös csirketolvajok: az árus pénzével fizettek
Mélykút | Jólelkűsége okozta a vesztét annak a mélykúti idős nőnek, aki otthonról próbált csirkét eladni. Két nő csengetett be hozzá, hogy vennének a baromfiból, azonban pénzük nem volt, könyörgőre fogták, megesett rajtuk a néni szíve.
Megbeszélték, hogy elvihetik a jószágokat, fizetni ráér később. Az egyik nő a nénivel kiment az udvarra, hogy megfogják a csirkét, addig a testvére a házban maradt ahonnan ellopott 9500 forintot. Miután megmérték a baromfit kiderült: mégis ki tudják fizetni a vételárat. A nénitől ellopott pénzéből fizettek, ezután az idős asszony a másik nőnek is adott egy kétlábút a könyörgésére.
Később vette észre, hogy meglopták, és akkor értesítette a rendőrséget, akik a megadott személyleírás és a tanúk elmondása alapján kézre kerítették a testvérpárt. a két elkövető már nem ismeretlen a rendőrség előtt: 35 éves mélykúti nőt őrizetbe vették a rendőrök, ellene jelenleg 23 eljárás van folyamatban, 32 éves húga szabadlábon védekezhet.
– A rendőrség ismét felhívja az idősek figyelmét, hogy legyenek bizalmatlanok az idegenekkel szemben – mondta el az esettel kapcsolatban Farkasné Wodring Zsuzsanna, a halasi rendőrkapitányság szóvivője.
BAON
***
Egymást, majd a rendőröket szidták Miskolcon
Miskolc - Garázdaság miatt indított szabálysértési eljárást a rendőrség az ellen a két férfi ellen, akik az avasi lakótelepen óberkedtek hétfőn éjjel.
A két részeg eleinte egymással vitatkozott és lökdösődött, de amikor meglátták a járőröket, közös erővel őket kezdték szidalmazni – s mivel ezt többszöri felszólítás ellenére sem hagyták abba, a rendőrök szabálysértési őrizetbe vették őket.
BOON
***
Több, mint fél kilométer hosszú vezetéket loptak el
Pécs | Minden bizonnyal fémtolvajok jártak pénteken este Pécsett, az egykori szénosztályozó még meglévő szénszállító alagútjában.
A tolvajok 520 méter hosszúságú fémvezetéket, kábeleket loptak el. A kár nyolcszázezer forint.
BAMA
***
Felakasztotta magát az előzetesbe került férfi
Pénteken este egy középkorú férfit szúrtak életveszélyesen hasba Tiszavasváriban. A rendőrök nem sokkal később egy kocsmában találták meg a feltételezett elkövetőt, ahol megbilincselték, lefoglalták tőle a kést, majd előállították.
Az 59 éves, ittasnak tűnő férfi ruházatát átvizsgálták, s miután támadásra, illetve önkárosításra alkalmas más eszközt nem találtak nála, az előállító-helyiségbe zárták, ahol más nem tartózkodott - ismertette a közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Amikor a rendőrök két óra múlva beléptek az előállító-helyiségbe, hogy a feltételezett tettest vérvételre vigyék, a férfit eltépett pólójával egy rácsra felakasztva találták. Azonnal levágták, megkísérelték újraéleszteni, közben mentőt hívtak, de a mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A szóvivő közlése szerint a helyiségben kamera működött, a kapitányság ügyeletese azonban semmi szokatlant nem vett észre. Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság az ügyészség bevonásával belső vizsgálatot indított. Az életveszélyes késelés ügyében ettől függetlenül folyik a nyomozás - tette hozzá Fülöp Gergely.
mti
***
Baltával támadt a rendőrre
Baltával támadt a rendőrökre egy férfi pénteken délután Fejér megyében. Azért volt agresszív, mert nem akarta, hogy a szintén a házánál lévő mentők vérző sebét ellássák. A dühös embert csak az állította meg, amikor az egyik rendőr kétszer a levegőbe lőtt.
A Fejér megyei Válról hívta ki egy nő pénteken délután a rendőröket. Azt mondta, hogy miután párja egész nap szidta és bántalmazta, kést ragadott és nekiesett. Megvágta a férfi jobb kezét, ám nagyon vérezni kezdett, ezért telefonált a mentőknek és a rendőröknek is.
A helyszínre érkező mentők megpróbálták ellátni a férfi sérüléseit, ő azonban nem engedte és egyre agresszívebbé vált. A kiérkező rendőrök nyugtatgatni kezdték, és úgy tűnt, hogy ez hatásos, a férfi ugyanis bement a házba irataiért. Kifelé azonban papírok helyett balta volt nála és azzal az egyik nyomozó felé indult. Amikor a rendőr társa látta, hogy már nagyon közel van a támadó, két figyelmeztető lövést adott le a levegőbe.
A férfi végül megadta magát. Bilincsben, rendőri kísérettel szállították kórházba. A későbbiekben az ügyészség foglalkozik majd a történtekkel hivatalos személy elleni erőszak miatt -
olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
SZON
***
Értékmegőrző rokolya Miskolcon
Miskolc - Szoknyája alá rejtette a lopott holmit az édesanya, amíg lánya biztosította a terepet. A bolti tolvajokat a bíróság pénzbírságra ítélte.
A napokban egy hidasnémeti nő és lánya betért egy miskolci nagyáruházba, összeválogattak néhány terméket, és kifizettek 30 darab zsömlét. A kereskedés biztonsági őrének azonban feltűnt a furcsa páros. A gyanú nem volt alaptalan, hiszen az idősebbik nő szoknyája alól előkerült többek között gyermekcumi, különböző kozmetikumok, illetve a nő lábbelije is lopott volt. Az eltulajdonított termékek összértéke meghaladta a 100 000 forintot.
A Miskolci Rendőrkapitányságlopás miatt indított eljárást a két nővel szemben, egyben gyorsított eljárás keretében előterjesztést tett bíróság elé állításukra. A taláros testület a lányt 375 000 forint, míg édesanyját 187 500 forint pénzbüntetéssel sújtotta.
BOON
***
Félmillióra büntették a színesbőrűekre pikkelő pesti sörözőt
Elmarasztalta az Egyenlő Bánásmód Hatóság a pesti Akácfa söröző üzemeltetőjét, mivel rendszeresen előfordult, hogy nem szolgáltak ki színesbőrű vendégeket. A söröző üzemeltetője azzal próbált védekezni, hogy csak a korábban problémásan viselkedő embereket nem szolgálják ki, de megbuktak egy tesztvásárláson.
A budapesti, Dohány utcai Akácfa söröző üzemeltetőjét félmillió forintra bírságolta az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH), amiért 2007 végétől 2009 októberéig a nem törzsvendégnek számító, a sörözőbe betérő emberektől bőrszínűk alapján megtagadta a kiszolgálást.
Az ügyben a Menedék-Migránsokat Segítő Egyesület tett panaszt a hatóságnál, miután több bejelentés is érkezett hozzájuk a sörözőre. Az egyesület tavaly júniusban maga is letesztelte a sörözőt. A vendéglátóhelyre három embert küldtek: egy színesbőrűt és két fehér bőrűt, akik egy időben, de látszólag külön érkeztek. A színesbőrű tesztelő rögtön a pulthoz ment, de a pultos csak a fehér bőrű társaság után fordult hozzá, majd mikor kért egy narancslevet, megtagadta a kiszolgálását. Arra hivatkozott, hogy ő sajnálja, de ez a főnök utasítása.
A sörőző üzemeltetője, a Rovin Kft. az EBH eljárása során arra alapozta a védekezését, hogy állítása szerint a vendégek között nem a bőrszínűk, hanem a korábban tanúsított viselkedésük alapján tesz különbséget: azokat nem szolgálják ki, akik régebben problémásan viselkedtek. A színesbőrű tesztelő elmondta, hogy ő maga hat évvel korábban járt utoljára a sörözőben, és akkor nem volt probléma. Az üzemeltető azt mondta, hogy a problémás vendégekről személyleírást kapnak az alkalmazottak, de előfordult már, hogy mást nem szolgáltak ki, mint akivel szemben ez jogos lett volna, mert a pultos összekeverte a személyleírás alapján az embereket. A pultos szintén azt vallotta, hogy a tesztelés estéjén is ez történt: a tesztelőt összetévesztette egy olyan emberrel, akire vonatkozóan korábban utasítást kapott a kiszolgálás megtagadására az illető viselkedése miatt.
A hatóság megállapította, hogy a tanúvallomások alapján a tesztelés estéjén nem ez a magyarázat hangzott el, hanem általánosságban említette az alkalmazott a megtagadás indoklásakor a "fekete társaságot", akikkel korábban probléma volt. Az EBH határozata július 2-án emelkedett jogerőre. A pénzbírság mellett elrendelték a határozat nyilvánosságra hozatalát is.
Origo
***
Vérlázítóan enyhe ítéletek a mezőfalvi lincselés ügyében
Megszületett az elsőfokú ítélet a 2008. szeptemberében Mezőfalván, egy közlekedési baleset után történt csoportos garázdaság, testi sértések és rongálás ügyében.
2008. szeptemberben személyautónak ütközött motorkerékpárjával egy mezőfalvi roma fiatalember, aki jogosítvány nélkül vezetett. Utasa, egy tizennégy éves lány meghalt. A baleset ügyében még tart a bírósági eljárás.
A szerencsétlenség után a vádirat szerint legalább ötven roma származású ember: a motoron ülők rokonai és barátai gyűltek össze a helyszínen. Szidalmazták, fenyegették az autó vezetőjét, feleségét, lányát és fiát, többször megütötték, megrúgták őket, az autót megrongálták. A garázdaságnak a kiérkező rendőr két riasztólövéssel vetett véget.
A székesfehérvári bíróság az ügyben Erdélyi Rómeót öt hónapi, fiatalkorúak börtönében letöltendő, két évre felfüggesztett börtönre ítélte. Vádlott, védője és az ügyész ezt elfogadta, az ítélet jogerős.
Nem úgy, mint a többi hét vádlott esetében: náluk az ügyész három nap gondolkodási időt kért. Kolompár Jánost, a meghalt lány apját kétszázezer forintos pénzbüntetésre ítélték, feleségét felmentették a könnyű testi sértés és a rongálás vádja alól. Felmentették Kolompár Zoltánt és Milics Attilát is. Erdélyi Pétert két évre próbára bocsátották, Kovács Gyulát és Kolompár Józsefet külön-külön hetvenötezer forint pénzbüntetésre ítélték.
DH-online
***
Gránáttal is aprították egymást a romák, ítélet született
Üsd-vágd, nem apád! | A 2005-ben Törökszentmiklóson két romacsalád között kirobbant „háború” következményeként újabb jogerős ítéletsorozat született a Debreceni Ítélőtáblán.
Törökszentmiklóson még 2005. nyarán több esetben is összetűzésbe került két romacsalád. A famíliák közötti konfliktus azonban valószínűleg korábban kezdődött, s talán még ma sem nyugodtak meg a kedélyek. A többnyire homályba vesző okok között — meg nem erősített információk szerint — korábban kialakult sérelmek, megszúrt sértettek, a garázdaságokból kialakult bírósági perek, kábítószer-kereskedelem, de még lányfuttatások is szerepelhetnek.
A Debreceni Ítélőtáblán a napokban jogerősen lezárult bűnper 2005. júniusában történt. A gépkocsival közlekedő R. Bélát (Colombót) és társát, F. Gyulát Törökszentmiklóson ütő-, vágó- és szúrófegyverekkel megtámadta a haragos család több tagja. A vádlottak padján tizenhárman voltak, közülük — bizonyítottan — hárman késelték meg a két, életveszélyesen megsérült bántalmazottakat, a többiek „csak” baseball-ütővel verték, rugdosták őket vagy csupán tétlen szemlélői voltak a bűncselekménynek.
A Debreceni Ítélőtábla a most meghozott határozatában emberölés bűntettének kísérletében az elsőrendű vádlott R. Zoltánt 6 év börtönre, a másodrendű vádlottat, R. Andrást 6 év és 6 hónap fegyházbüntetésre, míg a harmadrendű vádlottat, id. R. Antalnét 2 év börtönre ítélte jogerősen. A további kilenc vádlott garázdaság bűntettében 6 hónaptól 2 évig terjedő — letöltendő és felfüggesztett — szabadságvesztést kapott másodfokon.
Ennek a bántalmazásnak — az újabb bűnper szerint hivatalosan: emberölés bűntette kísérletének — volt egyébként folytatása a 2005. augusztusában, szintén Törökszentmiklóson zajló, egy ember halálával végződő romaháború.
Történt, hogy R. Antalék a famíliájuk tagjait — akiket a júniusi késelés miatt tartóztattak le — látogatták meg a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetben 2005. augusztus 24-én délelőtt. A látogatók a „beszélőn” annyira feldühítették magukat lecsukott társaik láttán, hogy Törökszentmiklósra hazatértükkor azonnal a rivális család háza elé vonultak késekkel, csúzlikkal felfegyverezve, számonkérés gyanánt. Az ottani bicskanyitogató hangulatnak a rendőrség megjelenése vetett véget, de csak átmenetileg. R. Antal és családja a saját házukhoz vonult vissza, hogy újabb erővel — s hatékonyabb fegyverekkel — vértezzék fel magukat. Ám ekkorra már a másik népes família alakított ki támadóállást R. Antal portája előtt. E család vezére a korábbi büntetőper egyik sértettje, a Colombo néven ismert R. Béla volt.
Hogy ki lőtt „először vissza”, azt már a bíróság sem tudta megválaszolni. Mindenesetre a Jókai utcában hirtelen elszabadult a pokol, s bevetésre kerültek a minőségileg hatékonyabb fegyverek: pisztolyok, puskák, kézigránátok. A családi háború közepette az 51 éves F. Sándor egy felrobbant gránáttól meghalt, tizennégy személynek pedig a szétrepülő repeszdarabok okoztak maradandó, súlyos és jelentékenyebb sérüléseket. Ebben a bűnügyben idén januárban hozott jogerős határozatokat a Debreceni Táblabíróság.
Aszerint az elsőrendű vádlott R. Antalt több személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, robbanóanyaggal, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre — leghamarabb 30 év múlva szabadulhat —, családtagjait egy, másfél év börtönbüntetésre, illetve 2005-ben 15 éves fiát felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A másik família hangadója, R. Béla (Colombo) 3 év hat hónap börtönt kapott — neki egyéb büntetéseiből további 25-30 évet le kell majd ülnie —, társaira szintén egy, másfél év szabadságvesztést szabtak. A bűnügyi költségeket, több millió forintot az elítélteknek kell megfizetniük.
A szökést választották a vádlottak. Egyiknek sikerült, a másiknak nem.
Amikor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság első fokon tárgyalta az ügyet, szökésben volt, majd később elfogták az augusztusi összetűzés egyik fő vádlottat, R. Béla Colombót. Viszont a 2008. évi, a megyei bíróság által nem jogerőssé vált ítélethozatal napján megszökött, s azóta is körözés alatt áll az elsőrendű vádlott, R. Antal. Információk szerint az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt férfi a barátnőjével együtt Thaiföldön bujkál, azonban Magyarországnak az említett állammal nincsen kiadatási egyezménye.
SZOLJON
***
Három éven át lopták az áramot
Pécs | Három éve lekötötték a villanyórát, mégis volt áram egy társasházban élő családnál Pécsett: több számítógép és tévé, valamint háztartási készülék működött náluk.
A családfő mindenkinek azt mondta, hogy akkumulátort használnak. A közös képviselő villanyszerelőt és rendőrt hívott – kiderült, hogy az alagsorból egy villanykörtére kötött telefonvezeték fut a lakásba, valószínűleg így lopták az áramot. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított eljárást, a becsült kár több mint százezer forint.
BAMA
***
Csináljunk egy kis pénzt: lopott szalagkorláttal buktak meg
A dunaföldvári rendőrőrsre állították elő a járőrök a három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a Fejér megyében lévő Nagykarácsony térségéből, az M6-os szervízútja mellé lerakott szalagkorlát-elemeket loptak el.
A mintegy 300 kilónyi fémet a dunaföldvári átvevőtelepre vitték, de onnan kifelé jövet már kattant is a bilincs három fiatal daruszentmiklósi férfi csuklóján. Mint a kihallgatások során elmondták, pecázni mentek, amikor észrevették a 4-4,5 méteres elemeket. Megbeszélték, hogy csinálnak belőle egy kis pénzt.
Visszamentek utánfutóért és azzal szállították a szalagkorlátot Daruszentmiklósra, ahol méteres darabokra vágták. A kihallgatás után az elkövetés helye szerint illetékes dunaújvárosi rendőrök vették át a három férfivel együtt az eljárást is, tudtuk meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától.
TEOL
***
Leütötték és kirabolták a postást Debrecen-Józsán
Hátulról leütötte és kirabolta a postást munkavégzése közben két fiatal Debrecen-Józsán, a Zsindely utcán csütörtökön 10 óra körül.
Szőke Emese, környékbeli lakos a támadás után nem sokkal haladhatott el a tetthely mellett, mivel autójából látta, hogy az idős postás a földön szedegeti össze iratait. Úgy vélte, hogy megcsúszott a sáros úton.
Egy környékbeli asszony már csak a mentőautó és a helyszínelők érkezésére lett figyelmes – tudtuk meg a helyszínen járva – úgy tudja, hogy hatszázezer forintot vihettek. A postás mindig ugyanazon az útvonalon járta be a környéket. A rablók az erdő alján vártak rá és ott támadták meg.
Úgy tudják megrepedt a koponyája
Eszenyi Istvánné hallotta meg elsőként a „postásbácsi” kiabálást. Így emlékezett a csütörtökön délelőtt történtekre:
Sáros volt, reszketett keze-lába és csak annyit tudott mondani: leütöttek, leütöttek. Azt mondta ketten voltak.
A szomszédság úgy tudja, hogy megrepedt a postás koponyája a támadás következtében. Gyanúsat nem láttak a napokban a lakók, bár az a múlt hetekben több környékbeli házat is kiraboltak.
A helyiek eddig nyugodt környéknek ismerték lakóhelyük, de a történtek után elkeseredettek.
A férfi előreláthatóan könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök, mentő és a Posta biztonsági szolgálata a helyszínre kivonult. A postás férfitől készpénzt tulajdonítottak el, az összeg megállapítás alatt van - tájékoztatta szerkesztőségünket Kelemen Éva r. hadnagy.
SZON
***
Őrizetben a fiatal rablók Nyíregyházán
A megyei kórház bejelentése alapján indított nyomozást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya rablás megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
Július 5-én este Nyíregyházán, egy buszmegállóban súlyosan bántalmaztak egy hajléktalan férfit, majd miután a nála lévő mindössze 100 forintját megszerezték, távoztak a helyszínről. A kapitányság életvédelmi nyomozói nagy erőkkel kezdték meg az ismeretlen elkövetők felkutatását, amely rövidesen eredményre is vezetett. Megállapítást nyert, hogy a bűncselekményt három nyíregyházi 18-14 illetve 13 éves fiatal követte el.
A rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatott fiatal felnőtt illetve fiatalkorú társa őszinte beismerő vallomást tettek, melynek során elmondták, hogy míg egyikük a sértett személyt lefogta, addig a másik bántalmazta, majd elvették tőle a 100 forintját, amiért később egy közeli üzletben rágógumit vásároltak. A harmadik még gyermekkorú társuknak a bűncselekmény elkövetésében a figyelés volt a szerepe, ő koránál fogva még nem büntethető.
A rendőrség az eljárást a két gyanúsítottként kihallgatott személlyel szemben őrizetbe vételük mellett folytatja, és vizsgálják hogy összefüggésbe hozhatóak-e további, a közelmúltban szintén hajléktalanok sérelmére elkövetett bűncselekményekkel.
SZON
***
Kegyetlenül végeztek ki egy kutyát Merenyén
Brutális kegyetlenséggel végzett ki két merenyei férfi egy középtermetű keverék kutyát szerdán.
Az egyik drótot tekert a kutya nyakára, kivonszolta a falu határába, és egy fára akasztotta. Az állat percekig küzdött az életéért. A másik férfi egy fejszét vett elő, azzal ütötte, amíg az állat hosszú szenvedések között el nem pusztult. A kutya tetemét egyszerűen otthagyták.
A körzeti megbízottnak szólt valaki, kiderült, hogy a két férfi a kutya tulajdonosának a megbízásából egy sörért vállalta a kivégzést. A tulajdonos azt mondta, hogy a kutya megharapott két csirkét, ezért kellett pusztulnia. A rendőrség mindhárom személlyel szemben állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást - tájékoztatta merenyei eseményekről a Független Hírügynökséget Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
SZON
***
Baltás garázda Nyíregyházán
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság garázdaság vétségének elkövetése miatt indított nyomozást egy 17 éves nyírpazonyi fiú ellen, aki 7-én a hajnali órákban az egyik nyíregyházi szórakozóhely előtti parkolóban álló személygépkocsi szélvédőjét egy baltával betörte.
Ezt követően egy másik szintén ott parkoló autó felé indult a kezében tartott baltával, azonban annak megrongálását már a szórakozóhely munkatársai megakadályozták. A férfit a földre vitték, és a rendőrség kiérkezéséig a helyszínen visszatartották.
A fiatalember gyanúsítotti kihallgatása során elismerte tettét, magyarázatként azonban mindössze annyit mondott, séta közben úgy érezte, hogy neki most törni-zúzni kell, ezért bement az éppen útjába eső áruházba és vásárolt hozzá egy baltát, majd egy általa ismeretlen személy gépkocsiját megrongálta.
SZON
Címkék: cigánybűnözés
I. Ferencvárosi Családi Nap
2010.07.12. 16:09Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak, akik nélkül a szervezés lehetetlen lett volna:
Urbán Szabó Sándornak (Ligetsor-Bau Kft.), a Simon Alapítványnak és a Viking Boltnak,
valamint a Goldball pálya üzemeltetőinek!
Programok a tervezett időbeosztás szerint:
07. 16. (péntek) 19.00-kor sorsolás a Szögletben
07. 24. 08.00: Gyülekező a csapatoknak
09.00: Csoportmeccsek kezdete
10.00: Bográcsverseny kezdete
14.00: A csoportmeccsek után kezdődik a kötélhúzó verseny
14.00: Negyeddöntők
14.30: Elődöntők
15.15: Bronzmeccs
16.00: Döntő
17.00: Eredményhirdetések (FFC díjátadók, bográcsverseny, foci, tombola, kötélhúzás)
19.00: Koncertek
Egész napos programok, lehetőségek:
-A nagyobbaknak: íjászat
-A bejáratnál mindenki ingyen húzhat egy tombolát, a nyereményeket 17.00-kor, az eredményhirdetés során fogjuk kisorsolni
-Jól felszerelt büfé, szendvicsekkel, üdítőkkel, kávéval, édességgel, hideg italokkal és visszafogott, barátságos árakkal
-A Viking Boltnak köszönhetően az északi márkák nyári kínálatából válogathatunk és vásárolhatunk a kihelyezett standon.
-Kézműves termékek: kulcstartók, övcsatok és medálok vásárolhatók a CFO Kft. jóvoltából
Programleírás:
Foci:
Sorsolás: Minden csapat képviselőjét szeretettel várjuk pénteken a Szögletbe, ahol kisorsoljuk a csoportbeosztásokat. (Azok a csapatok, akik jelentkeztek, de még nem fizették ki a nevezési díjat, kérjük, legkésőbb a sorsoláson tegyék ezt meg.)
Focitorna: 8.00-kor gyülekező, a csoportok pályáinak kijelölése, a meccsek 5+1-es rendszerben,
1×12 perces meccsekkel lesznek megrendezve. A csoportmeccsek után már 2×10 perces mérkőzések lesznek.
Bográcsverseny:
Megkérünk minden csapatot, hogy minimális előkészületeket már otthon tegyenek meg (hús felvágása, krumplihámozás), hogy ezekkel ott már ne kelljen bajlódni.
Bográcsról, edényekről, étkészletről (műanyagot javaslunk), fakanálról, fűszerekről és nyersanyagról mindenki gondoskodjon maga. Tűzifát rendeltünk a helyszínre, ennek költsége csapatonként várhatóan 1-2 ezer Ft körül lesz. Korlátozott számban ugyan, de az elkészített ételekből az érdeklődők is kaphatnak egy-egy tál kóstolót.
Eredményhirdetés:
Neves zsűri bírálja majd el a bográcsokban főtt finomságokat.
A kötélhúzás eredményhirdetése.
Tombolahúzás (a családi nap támogatói által felajánlott meglepetés ajándékokat fogunk kisorsolni).
Az FFC BLSZIII-as aranyérmeinek átadása
A kupák a Simon alapítvány jóvoltából, a legjobb játékosoknak járó ajándékutalványok pedig a Viking Bolt felajánlásából kerülnek kiosztásra.
A Viking Bolt standján kapható lesz a “A futballszurkolók nem bűnözők” póló, a büfénél pedig a tavasszal súlyosan megbüntetett FFC megsegítésére gyűjtjük az adományokat az ott elhelyezett dobozban.
(Kuruc.info, Hírdobáló)
Címkék: programajánló
Július 22-ig tart a parlament rendkívüli nyári ülésszaka
2010.07.12. 16:07Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az ülés után újságíróknak elmondta: a kormány jelezte, szerdai ülése után újabb törvényjavaslatokat kíván benyújtani.
Közölte, amellett, hogy a kormány kérte a rendkívüli ülésszak meghosszabbítását, a kormánypárti frakciók a házbizottságon javasolták: fontolják meg az ellenzéki frakciók kérését a törvényhozás menetének lassításáról. Hozzátette: az ezen a héten keddre tervezett részletes viták elmaradnak.
Kérdésre elmondta: a médiatörvényről az új menetrend szerint július 21-én, szerdán döntenek.
Az eredeti tervek szerint július 19-én egynapos ülést tartott volna a parlament a nyári szünet előtt; az Országgyűlés rendes ülése június 15-ig tartott.
Címkék: parlament
Itt a palesztin csodafegyver! - Ismét látható a videó
2010.07.12. 16:05(Kuruc.info)