Cigányszínesek

 2010.07.12. 16:10

Üvöltött, majd szúrt: élet-halál között lebeg a férj

Tragédiába torkollott egy családi veszekedés Tiszaföldváron, miután a dühös asszony felkapott egy kést.

Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese arról tájékoztatta a SZOLJON-t, miszerint tegnap késő este, egy férfit súlyos, életveszélyes állapotban szállítottak kórházba Tiszaföldvárról.

Az elsődleges rendőrségi adatok alapján egy családi vita bontakozott ki, amely annyira elfajult, hogy egy asszony kést ragadt, majd azzal rátámadt a férjére. A kés a férfi combjába fúródott, aminek következtében súlyos vérveszteséget szenvedett. A súlyos, életveszélyes állapotban lévő férfihoz felesége hívta a mentőket, majd értesítette a rendőrséget is.

A nőt azóta kihallgatták, a férf vallomását - az állapotára való tekintettel nem sikerült felvenni. A nő ellen életveszélyt okozó súlyos testi sértés miatt indult eljárás, jelenleg szabadlábon védekezhet - tette hozzá Veres Éva.

SZOLJON

***

Ladát loptak, lebuktak

kék hírek | A tulajdonos a rendőrök segítségével követte az elkötött autóját, végül nem csak a kocsi, de a tolvajok is megkerültek.

Jakabszálláson egy családi ház udvarából pénteken éjfél körül tűnt el egy 250 ezer forint értékű 1500-ös Lada. A tulajdonos azonnal keresni kezdte a kocsiját, amit a település központjában meg is talált. Követni kezdte az autót és a rendőrök segítségét kérte. A kiskunfélegyházai rendőrök Jászszentlászlóig követték a lopott kocsit, ami ott egy vasúti sínen fennakadt. A járőrök elfogtak és előállítottak egy 18 éves bácsalmási és egy 17 éves helvéciai fiatalembert, akiket a kocsi lopással gyanúsítanak.

Kunszentmiklóson két férfit vett őrizetbe a rendőrség. A 26 éves és a 18 éves helyi embereket azzal gyanúsítják, hogy szombaton délután a helyi önkormányzat egyik épületébe akartak bejutni és onnan fémhulladékot szerettek volna lopni. A rendőrök azonban tetten érték őket, így az 1,2 millió forint értékű fém a telephelyen maradt.

BAON

***

Készen állt leszúrni áldozatát a tizenkét éves rabló

Meglazult bennük valami | Egy 12 és egy 15 éves fiú támadt rá egy csavarhúzóval egy fiatalemberre Szolnokon, csütörtökön éjszaka.

Szabó Zita százados, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a SZOLJON-nak elmondta, a két fiú a vasútállomás egyik kijáratánál rontott neki a tizennyolc éves fiatalembernek.

A támadók először áldozatot kerestek az állomáson. Ki is figyeltek maguknak egy fiatalembert, akit követtek az állomás végénél lévő gyalogos kijáróig. Ekkor lecsaptak rá és egy csavarhúzóval arra kényszerítették, hogy adja át értékeit. A fiatal átadta a nála lévő párszáz forintot, a két rabló ezután elmenekült a helyszínről.

A kiérkező rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a tanúk felkutatását, amely során két gyanúsított került a középpontba. A rendőrök elfogtak egy tizenkét éves fiút, aki alaposan gyanúsítható az elkövetéssel, őt tanúként hallgatták ki. A tizenöt éves társát még keresi a hatóság.

SZOLJON

***

Fiatalok raboltak ki egy hajléktalant

Súlyosan bántalmazott, majd kirabolt egy hajléktalan férfit három fiatal Nyíregyházán; két fiatalkorú elkövetőt már őrizetbe vettek a rendőrök - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

A 13-14, illetve 18 éves helyi fiatalok még kedden este, egy buszmegállóban támadták meg a hajléktalant, majd miután a nála lévő 100 forintját megszerezték, elmenekültek a helyszínről - mondta Fedor Rita.

A főhadnagy tájékoztatása szerint a rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatott két fiatal felnőtt, illetve gyermekkorú társuk vallomásukban elismerték a bűncselekmény elkövetését. Elmondták: míg egyikük lefogta a férfit, addig a másik bántalmazta, majd elvették tőle a pénzét, amiből később egy közeli üzletben rágógumit vásároltak. A harmadik társnak a figyelés volt a szerepe, ő azonban - koránál fogva - még nem büntethető.

A rendőrség az eljárást a két gyanúsítottal szemben őrizetbe vételük mellett folytatja - közölte a szóvivő. Fedor Rita megjegyezte: a nyomozók ezen kívül azt is vizsgálják, hogy a fiatalok összefüggésbe hozhatóak-e a közelmúltban szintén hajléktalanok sérelmére elkövetett bűncselekményekkel.

Délmagyar

***

Vasrúddal ütötte fejbe húgát egy kisfiú

Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a 9 éves kislány, akit 11 éves féltestvére ütött fejbe egy vasrúddal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn.

A rendőrséget pénteken értesítették a csütörtökön történt esetről. Az eljárás jelenlegi adatai szerint a gyereket idősebb féltestvére játék közben ütötte fejbe egy udvaron talált vasrúddal; a kislány életveszélyes koponyasérülést szenvedett - ismertette Fülöp Gergely. A százados hozzátette: a fiút életkora miatt tanúként hallgatták meg a rendőrök.

Délmagyar

***

Trükkös csirketolvajok: az árus pénzével fizettek

Mélykút | Jólelkűsége okozta a vesztét annak a mélykúti idős nőnek, aki otthonról próbált csirkét eladni. Két nő csengetett be hozzá, hogy vennének a baromfiból, azonban pénzük nem volt, könyörgőre fogták, megesett rajtuk a néni szíve.

Megbeszélték, hogy elvihetik a jószágokat, fizetni ráér később. Az egyik nő a nénivel kiment az udvarra, hogy megfogják a csirkét, addig a testvére a házban maradt ahonnan ellopott 9500 forintot. Miután megmérték a baromfit kiderült: mégis ki tudják fizetni a vételárat. A nénitől ellopott pénzéből fizettek, ezután az idős asszony a másik nőnek is adott egy kétlábút a könyörgésére.

Később vette észre, hogy meglopták, és akkor értesítette a rendőrséget, akik a megadott személyleírás és a tanúk elmondása alapján kézre kerítették a testvérpárt. a két elkövető már nem ismeretlen a rendőrség előtt: 35 éves mélykúti nőt őrizetbe vették a rendőrök, ellene jelenleg 23 eljárás van folyamatban, 32 éves húga szabadlábon védekezhet.

– A rendőrség ismét felhívja az idősek figyelmét, hogy legyenek bizalmatlanok az idegenekkel szemben – mondta el az esettel kapcsolatban Farkasné Wodring Zsuzsanna, a halasi rendőrkapitányság szóvivője.

BAON

***

Egymást, majd a rendőröket szidták Miskolcon

Miskolc - Garázdaság miatt indított szabálysértési eljárást a rendőrség az ellen a két férfi ellen, akik az avasi lakótelepen óberkedtek hétfőn éjjel.

A két részeg eleinte egymással vitatkozott és lökdösődött, de amikor meglátták a járőröket, közös erővel őket kezdték szidalmazni – s mivel ezt többszöri felszólítás ellenére sem hagyták abba, a rendőrök szabálysértési őrizetbe vették őket.

BOON

***

Több, mint fél kilométer hosszú vezetéket loptak el

Pécs | Minden bizonnyal fémtolvajok jártak pénteken este Pécsett, az egykori szénosztályozó még meglévő szénszállító alagútjában.

A tolvajok 520 méter hosszúságú fémvezetéket, kábeleket loptak el. A kár nyolcszázezer forint.

BAMA

***

Felakasztotta magát az előzetesbe került férfi

Pénteken este egy középkorú férfit szúrtak életveszélyesen hasba Tiszavasváriban. A rendőrök nem sokkal később egy kocsmában találták meg a feltételezett elkövetőt, ahol megbilincselték, lefoglalták tőle a kést, majd előállították.

Az 59 éves, ittasnak tűnő férfi ruházatát átvizsgálták, s miután támadásra, illetve önkárosításra alkalmas más eszközt nem találtak nála, az előállító-helyiségbe zárták, ahol más nem tartózkodott - ismertette a közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Amikor a rendőrök két óra múlva beléptek az előállító-helyiségbe, hogy a feltételezett tettest vérvételre vigyék, a férfit eltépett pólójával egy rácsra felakasztva találták. Azonnal levágták, megkísérelték újraéleszteni, közben mentőt hívtak, de a mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A szóvivő közlése szerint a helyiségben kamera működött, a kapitányság ügyeletese azonban semmi szokatlant nem vett észre. Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság az ügyészség bevonásával belső vizsgálatot indított. Az életveszélyes késelés ügyében ettől függetlenül folyik a nyomozás - tette hozzá Fülöp Gergely.

mti

***

Baltával támadt a rendőrre

Baltával támadt a rendőrökre egy férfi pénteken délután Fejér megyében. Azért volt agresszív, mert nem akarta, hogy a szintén a házánál lévő mentők vérző sebét ellássák. A dühös embert csak az állította meg, amikor az egyik rendőr kétszer a levegőbe lőtt.

A Fejér megyei Válról hívta ki egy nő pénteken délután a rendőröket. Azt mondta, hogy miután párja egész nap szidta és bántalmazta, kést ragadott és nekiesett. Megvágta a férfi jobb kezét, ám nagyon vérezni kezdett, ezért telefonált a mentőknek és a rendőröknek is.

A helyszínre érkező mentők megpróbálták ellátni a férfi sérüléseit, ő azonban nem engedte és egyre agresszívebbé vált. A kiérkező rendőrök nyugtatgatni kezdték, és úgy tűnt, hogy ez hatásos, a férfi ugyanis bement a házba irataiért. Kifelé azonban papírok helyett balta volt nála és azzal az egyik nyomozó felé indult. Amikor a rendőr társa látta, hogy már nagyon közel van a támadó, két figyelmeztető lövést adott le a levegőbe.

A férfi végül megadta magát. Bilincsben, rendőri kísérettel szállították kórházba. A későbbiekben az ügyészség foglalkozik majd a történtekkel hivatalos személy elleni erőszak miatt -

olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

SZON

***

Értékmegőrző rokolya Miskolcon

Miskolc - Szoknyája alá rejtette a lopott holmit az édesanya, amíg lánya biztosította a terepet. A bolti tolvajokat a bíróság pénzbírságra ítélte.

A napokban egy hidasnémeti nő és lánya betért egy miskolci nagyáruházba, összeválogattak néhány terméket, és kifizettek 30 darab zsömlét. A kereskedés biztonsági őrének azonban feltűnt a furcsa páros. A gyanú nem volt alaptalan, hiszen az idősebbik nő szoknyája alól előkerült többek között gyermekcumi, különböző kozmetikumok, illetve a nő lábbelije is lopott volt. Az eltulajdonított termékek összértéke meghaladta a 100 000 forintot.

A Miskolci Rendőrkapitányságlopás miatt indított eljárást a két nővel szemben, egyben gyorsított eljárás keretében előterjesztést tett bíróság elé állításukra. A taláros testület a lányt 375 000 forint, míg édesanyját 187 500 forint pénzbüntetéssel sújtotta.

BOON

***

Félmillióra büntették a színesbőrűekre pikkelő pesti sörözőt

Elmarasztalta az Egyenlő Bánásmód Hatóság a pesti Akácfa söröző üzemeltetőjét, mivel rendszeresen előfordult, hogy nem szolgáltak ki színesbőrű vendégeket. A söröző üzemeltetője azzal próbált védekezni, hogy csak a korábban problémásan viselkedő embereket nem szolgálják ki, de megbuktak egy tesztvásárláson.

A budapesti, Dohány utcai Akácfa söröző üzemeltetőjét félmillió forintra bírságolta az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH), amiért 2007 végétől 2009 októberéig a nem törzsvendégnek számító, a sörözőbe betérő emberektől bőrszínűk alapján megtagadta a kiszolgálást.

Az ügyben a Menedék-Migránsokat Segítő Egyesület tett panaszt a hatóságnál, miután több bejelentés is érkezett hozzájuk a sörözőre. Az egyesület tavaly júniusban maga is letesztelte a sörözőt. A vendéglátóhelyre három embert küldtek: egy színesbőrűt és két fehér bőrűt, akik egy időben, de látszólag külön érkeztek. A színesbőrű tesztelő rögtön a pulthoz ment, de a pultos csak a fehér bőrű társaság után fordult hozzá, majd mikor kért egy narancslevet, megtagadta a kiszolgálását. Arra hivatkozott, hogy ő sajnálja, de ez a főnök utasítása.

A sörőző üzemeltetője, a Rovin Kft. az EBH eljárása során arra alapozta a védekezését, hogy állítása szerint a vendégek között nem a bőrszínűk, hanem a korábban tanúsított viselkedésük alapján tesz különbséget: azokat nem szolgálják ki, akik régebben problémásan viselkedtek. A színesbőrű tesztelő elmondta, hogy ő maga hat évvel korábban járt utoljára a sörözőben, és akkor nem volt probléma. Az üzemeltető azt mondta, hogy a problémás vendégekről személyleírást kapnak az alkalmazottak, de előfordult már, hogy mást nem szolgáltak ki, mint akivel szemben ez jogos lett volna, mert a pultos összekeverte a személyleírás alapján az embereket. A pultos szintén azt vallotta, hogy a tesztelés estéjén is ez történt: a tesztelőt összetévesztette egy olyan emberrel, akire vonatkozóan korábban utasítást kapott a kiszolgálás megtagadására az illető viselkedése miatt.

A hatóság megállapította, hogy a tanúvallomások alapján a tesztelés estéjén nem ez a magyarázat hangzott el, hanem általánosságban említette az alkalmazott a megtagadás indoklásakor a "fekete társaságot", akikkel korábban probléma volt. Az EBH határozata július 2-án emelkedett jogerőre. A pénzbírság mellett elrendelték a határozat nyilvánosságra hozatalát is.

Origo

***

Vérlázítóan enyhe ítéletek a mezőfalvi lincselés ügyében

Megszületett az elsőfokú ítélet a 2008. szeptemberében Mezőfalván, egy közlekedési baleset után történt csoportos garázdaság, testi sértések és rongálás ügyében.

2008. szeptemberben személyautónak ütközött motorkerékpárjával egy mezőfalvi roma fiatalember, aki jogosítvány nélkül vezetett. Utasa, egy tizennégy éves lány meghalt. A baleset ügyében még tart a bírósági eljárás.

A szerencsétlenség után a vádirat szerint legalább ötven roma származású ember: a motoron ülők rokonai és barátai gyűltek össze a helyszínen. Szidalmazták, fenyegették az autó vezetőjét, feleségét, lányát és fiát, többször megütötték, megrúgták őket, az autót megrongálták. A garázdaságnak a kiérkező rendőr két riasztólövéssel vetett véget.

A székesfehérvári bíróság az ügyben Erdélyi Rómeót öt hónapi, fiatalkorúak börtönében letöltendő, két évre felfüggesztett börtönre ítélte. Vádlott, védője és az ügyész ezt elfogadta, az ítélet jogerős.
Nem úgy, mint a többi hét vádlott esetében: náluk az ügyész három nap gondolkodási időt kért. Kolompár Jánost, a meghalt lány apját kétszázezer forintos pénzbüntetésre ítélték, feleségét felmentették a könnyű testi sértés és a rongálás vádja alól. Felmentették Kolompár Zoltánt és Milics Attilát is. Erdélyi Pétert két évre próbára bocsátották, Kovács Gyulát és Kolompár Józsefet külön-külön hetvenötezer forint pénzbüntetésre ítélték.

DH-online

***

Gránáttal is aprították egymást a romák, ítélet született

Üsd-vágd, nem apád! | A 2005-ben Törökszentmiklóson két romacsalád között kirobbant „háború” következményeként újabb jogerős ítéletsorozat született a Debreceni Ítélőtáblán.

Törökszentmiklóson még 2005. nyarán több esetben is összetűzésbe került két romacsalád. A famíliák közötti konfliktus azonban valószínűleg korábban kezdődött, s talán még ma sem nyugodtak meg a kedélyek. A többnyire homályba vesző okok között — meg nem erősített információk szerint — korábban kialakult sérelmek, megszúrt sértettek, a garázdaságokból kialakult bírósági perek, kábítószer-kereskedelem, de még lányfuttatások is szerepelhetnek.

A Debreceni Ítélőtáblán a napokban jogerősen lezárult bűnper 2005. júniusában történt. A gépkocsival közlekedő R. Bélát (Colombót) és társát, F. Gyulát Törökszentmiklóson ütő-, vágó- és szúrófegyverekkel megtámadta a haragos család több tagja. A vádlottak padján tizenhárman voltak, közülük — bizonyítottan — hárman késelték meg a két, életveszélyesen megsérült bántalmazottakat, a többiek „csak” baseball-ütővel verték, rugdosták őket vagy csupán tétlen szemlélői voltak a bűncselekménynek.

A Debreceni Ítélőtábla a most meghozott határozatában emberölés bűntettének kísérletében az elsőrendű vádlott R. Zoltánt 6 év börtönre, a másodrendű vádlottat, R. Andrást 6 év és 6 hónap fegyházbüntetésre, míg a harmadrendű vádlottat, id. R. Antalnét 2 év börtönre ítélte jogerősen. A további kilenc vádlott garázdaság bűntettében 6 hónaptól 2 évig terjedő — letöltendő és felfüggesztett — szabadságvesztést kapott másodfokon.
Ennek a bántalmazásnak — az újabb bűnper szerint hivatalosan: emberölés bűntette kísérletének — volt egyébként folytatása a 2005. augusztusában, szintén Törökszentmiklóson zajló, egy ember halálával végződő romaháború.

Történt, hogy R. Antalék a famíliájuk tagjait — akiket a júniusi késelés miatt tartóztattak le — látogatták meg a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetben 2005. augusztus 24-én délelőtt. A látogatók a „beszélőn” annyira feldühítették magukat lecsukott társaik láttán, hogy Törökszentmiklósra hazatértükkor azonnal a rivális család háza elé vonultak késekkel, csúzlikkal felfegyverezve, számonkérés gyanánt. Az ottani bicskanyitogató hangulatnak a rendőrség megjelenése vetett véget, de csak átmenetileg. R. Antal és családja a saját házukhoz vonult vissza, hogy újabb erővel — s hatékonyabb fegyverekkel — vértezzék fel magukat. Ám ekkorra már a másik népes família alakított ki támadóállást R. Antal portája előtt. E család vezére a korábbi büntetőper egyik sértettje, a Colombo néven ismert R. Béla volt.

Hogy ki lőtt „először vissza”, azt már a bíróság sem tudta megválaszolni. Mindenesetre a Jókai utcában hirtelen elszabadult a pokol, s bevetésre kerültek a minőségileg hatékonyabb fegyverek: pisztolyok, puskák, kézigránátok. A családi háború közepette az 51 éves F. Sándor egy felrobbant gránáttól meghalt, tizennégy személynek pedig a szétrepülő repeszdarabok okoztak maradandó, súlyos és jelentékenyebb sérüléseket. Ebben a bűnügyben idén januárban hozott jogerős határozatokat a Debreceni Táblabíróság.

Aszerint az elsőrendű vádlott R. Antalt több személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, robbanóanyaggal, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre — leghamarabb 30 év múlva szabadulhat —, családtagjait egy, másfél év börtönbüntetésre, illetve 2005-ben 15 éves fiát felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A másik família hangadója, R. Béla (Colombo) 3 év hat hónap börtönt kapott — neki egyéb büntetéseiből további 25-30 évet le kell majd ülnie —, társaira szintén egy, másfél év szabadságvesztést szabtak. A bűnügyi költségeket, több millió forintot az elítélteknek kell megfizetniük.

A szökést választották a vádlottak. Egyiknek sikerült, a másiknak nem.

Amikor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság első fokon tárgyalta az ügyet, szökésben volt, majd később elfogták az augusztusi összetűzés egyik fő vádlottat, R. Béla Colombót. Viszont a 2008. évi, a megyei bíróság által nem jogerőssé vált ítélethozatal napján megszökött, s azóta is körözés alatt áll az elsőrendű vádlott, R. Antal. Információk szerint az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt férfi a barátnőjével együtt Thaiföldön bujkál, azonban Magyarországnak az említett állammal nincsen kiadatási egyezménye.

SZOLJON

***

Három éven át lopták az áramot

Pécs | Három éve lekötötték a villanyórát, mégis volt áram egy társasházban élő családnál Pécsett: több számítógép és tévé, valamint háztartási készülék működött náluk.

A családfő mindenkinek azt mondta, hogy akkumulátort használnak. A közös képviselő villanyszerelőt és rendőrt hívott – kiderült, hogy az alagsorból egy villanykörtére kötött telefonvezeték fut a lakásba, valószínűleg így lopták az áramot. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított eljárást, a becsült kár több mint százezer forint.

BAMA

***

Csináljunk egy kis pénzt: lopott szalagkorláttal buktak meg

A dunaföldvári rendőrőrsre állították elő a járőrök a három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a Fejér megyében lévő Nagykarácsony térségéből, az M6-os szervízútja mellé lerakott szalagkorlát-elemeket loptak el.

A mintegy 300 kilónyi fémet a dunaföldvári átvevőtelepre vitték, de onnan kifelé jövet már kattant is a bilincs három fiatal daruszentmiklósi férfi csuklóján. Mint a kihallgatások során elmondták, pecázni mentek, amikor észrevették a 4-4,5 méteres elemeket. Megbeszélték, hogy csinálnak belőle egy kis pénzt.

Visszamentek utánfutóért és azzal szállították a szalagkorlátot Daruszentmiklósra, ahol méteres darabokra vágták. A kihallgatás után az elkövetés helye szerint illetékes dunaújvárosi rendőrök vették át a három férfivel együtt az eljárást is, tudtuk meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától.

TEOL

***

Leütötték és kirabolták a postást Debrecen-Józsán

Hátulról leütötte és kirabolta a postást munkavégzése közben két fiatal Debrecen-Józsán, a Zsindely utcán csütörtökön 10 óra körül.

Szőke Emese, környékbeli lakos a támadás után nem sokkal haladhatott el a tetthely mellett, mivel autójából látta, hogy az idős postás a földön szedegeti össze iratait. Úgy vélte, hogy megcsúszott a sáros úton.

Egy környékbeli asszony már csak a mentőautó és a helyszínelők érkezésére lett figyelmes – tudtuk meg a helyszínen járva – úgy tudja, hogy hatszázezer forintot vihettek. A postás mindig ugyanazon az útvonalon járta be a környéket. A rablók az erdő alján vártak rá és ott támadták meg.

Úgy tudják megrepedt a koponyája

Eszenyi Istvánné hallotta meg elsőként a „postásbácsi” kiabálást. Így emlékezett a csütörtökön délelőtt történtekre:

Sáros volt, reszketett keze-lába és csak annyit tudott mondani: leütöttek, leütöttek. Azt mondta ketten voltak.

A szomszédság úgy tudja, hogy megrepedt a postás koponyája a támadás következtében. Gyanúsat nem láttak a napokban a lakók, bár az a múlt hetekben több környékbeli házat is kiraboltak.

A helyiek eddig nyugodt környéknek ismerték lakóhelyük, de a történtek után elkeseredettek.

A férfi előreláthatóan könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök, mentő és a Posta biztonsági szolgálata a helyszínre kivonult. A postás férfitől készpénzt tulajdonítottak el, az összeg megállapítás alatt van - tájékoztatta szerkesztőségünket Kelemen Éva r. hadnagy.

SZON

***

Őrizetben a fiatal rablók Nyíregyházán

A megyei kórház bejelentése alapján indított nyomozást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya rablás megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

Július 5-én este Nyíregyházán, egy buszmegállóban súlyosan bántalmaztak egy hajléktalan férfit, majd miután a nála lévő mindössze 100 forintját megszerezték, távoztak a helyszínről. A kapitányság életvédelmi nyomozói nagy erőkkel kezdték meg az ismeretlen elkövetők felkutatását, amely rövidesen eredményre is vezetett. Megállapítást nyert, hogy a bűncselekményt három nyíregyházi 18-14 illetve 13 éves fiatal követte el.

A rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatott fiatal felnőtt illetve fiatalkorú társa őszinte beismerő vallomást tettek, melynek során elmondták, hogy míg egyikük a sértett személyt lefogta, addig a másik bántalmazta, majd elvették tőle a 100 forintját, amiért később egy közeli üzletben rágógumit vásároltak. A harmadik még gyermekkorú társuknak a bűncselekmény elkövetésében a figyelés volt a szerepe, ő koránál fogva még nem büntethető.

A rendőrség az eljárást a két gyanúsítottként kihallgatott személlyel szemben őrizetbe vételük mellett folytatja, és vizsgálják hogy összefüggésbe hozhatóak-e további, a közelmúltban szintén hajléktalanok sérelmére elkövetett bűncselekményekkel.

SZON

***

Kegyetlenül végeztek ki egy kutyát Merenyén

Brutális kegyetlenséggel végzett ki két merenyei férfi egy középtermetű keverék kutyát szerdán.

Az egyik drótot tekert a kutya nyakára, kivonszolta a falu határába, és egy fára akasztotta. Az állat percekig küzdött az életéért. A másik férfi egy fejszét vett elő, azzal ütötte, amíg az állat hosszú szenvedések között el nem pusztult. A kutya tetemét egyszerűen otthagyták.

A körzeti megbízottnak szólt valaki, kiderült, hogy a két férfi a kutya tulajdonosának a megbízásából egy sörért vállalta a kivégzést. A tulajdonos azt mondta, hogy a kutya megharapott két csirkét, ezért kellett pusztulnia. A rendőrség mindhárom személlyel szemben állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást - tájékoztatta merenyei eseményekről a Független Hírügynökséget Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

SZON

***

Baltás garázda Nyíregyházán

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság garázdaság vétségének elkövetése miatt indított nyomozást egy 17 éves nyírpazonyi fiú ellen, aki 7-én a hajnali órákban az egyik nyíregyházi szórakozóhely előtti parkolóban álló személygépkocsi szélvédőjét egy baltával betörte.

Ezt követően egy másik szintén ott parkoló autó felé indult a kezében tartott baltával, azonban annak megrongálását már a szórakozóhely munkatársai megakadályozták. A férfit a földre vitték, és a rendőrség kiérkezéséig a helyszínen visszatartották.

A fiatalember gyanúsítotti kihallgatása során elismerte tettét, magyarázatként azonban mindössze annyit mondott, séta közben úgy érezte, hogy neki most törni-zúzni kell, ezért bement az éppen útjába eső áruházba és vásárolt hozzá egy baltát, majd egy általa ismeretlen személy gépkocsiját megrongálta.

SZON

Címkék: cigánybűnözés

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr562146773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása