A magas jövedelműek, vagyis az amúgy is tehetősek, ráadásul a legkevesebbet keresők kárára.
Nem csupán látszólag ilyen egyszerű a képlet, és ne is vádoljon senki osztályharcos elfogultsággal, a számok igazolják ezt a helyzetet: a minimálbér megadóztatásától kezdve bruttó 280 ezer Ft-os jövedelemig mindenki kevesebb nettót fog kapni a mostani helyzethez képest. Vagyis két évvel a 2008-as szociális népszavazást követően, amikor a „független” elemzők – nem is alaptalanul – populizmussal vádolták a Fideszt a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése miatt, kezd lefoszlani a nosztalgikus kádári lepel a kormányzati felelősséget elnyerő pártról, akik a kisemberek érdekeinek képviselete helyett most a pénzügyi és gazdasági háttérhatalom szempontjait helyezték előtérbe.
Az egykulcsos, azaz lineáris adózás a vegytiszta neoliberális doktrínák közé tartozik, nem véletlenül ez volt az SZDSZ-nek, a magyarságot szándékosan pusztító, szervezett politikai erőnek a fő gazdasági követelése az elmúlt nyolc esztendőben. A 2006-os kampányban is ezt ígérte meg a pannon puma, de szerencsére az idő és a történelem elsodorta őket. Most azonban új kéz emelte fel az eldobott zászlót, megerősítve, amit régóta állítunk, hogy a háttérben teljesen összeérnek a fiatal és szabad demokraták gazdasági lobbicsoportjai. Az egykulcsos adó semmiféle személyes, szociális szempontot nem képes figyelembe venni, a lényege, hogy a minimálbéres és a milliárdos adóterhelése ugyanakkora, azaz lineáris. Hivatkozási alapjuk, hogy kiszámítható adókörnyezetet teremt, idecsábítva a nemzetközi tőkebefektetőket, ami a kegyeikért zajló nemzetközi versenyben fontosnak tűnhet. A Jobbik álláspontja szerint újabb külföldiek idecsábítása helyett a magyar vállalkozásokat kellene segíteni a vállalkozói környezet optimalizálásával, a bürokrácia csökkentésével, tőkeinjekcióval (erre kellene használni az EU-ból érkező tízmilliárd forintot) és a belső kereslet élénkítésével.
A többkulcsos, progresszív adórendszer a szociális állam vívmánya, bevezetése a XX. század első felében történt meg a legfejlettebb országokban, pontosan a már kialakult társadalmi különbségekre tekintettel. Teljesen természetes ugyanis, hogy aki sokkal nagyobb jövedelemmel rendelkezik, az többel tud hozzájárulni a közös terhek viseléséhez, ezért jövedelem-kiegyenlítő szereppel is bírt az intézkedés. (...)
(A folytatást a Barikád hetilap e heti számában elolvashatja. Vásárolja meg még ma, támogassa a nemzeti sajtót!)
(Kuruc.info)

Címkék: jobbik egykulcsos adó lenhardt balázs

Az OTP is szerepel az Európai Unió banki stressztesztjében - derült ki az Európai Bankfelügyelők Bizottságának (CEBS) közleményéből. Emellett több Magyarországon is jelen levő külföldi bankot is megvizsgál az unió.

Július 23-án hozzák nyilvánosságra azt a teszteredményt, amely az európai bankok ellenállóképességét vizsgálja. Az úgynevezett banki stresszteszt megmutatja, hogy miként reagálna a pénzügyi rendszer arra, ha újabb recesszió jönne a gazdaságban.

A bankfelügyelet ugyan hangsúlyozni próbálja, hogy az eredmény nem lehet különböző tippelgetések alapja, viszont a befektetők felfokozott várakozása előzi meg a megjelentetést. Ezt mutatja, hogy korábban bankok és más szereplők kérték a hivatalt, hogy tisztázza az európai bankrendszer állapotát.


A CEBS 91 bankot von ellenőrzés alá a stressztesztben. Ezek közül Magyarországról az OTP-t és a "Jelzálogbank nyilvánosan működő rt.-t" vizsgálja a felügyelet. Mivel a listán nem szerepelnek leányvállalatok, így vélhetően nem az Unicredit vagy az OTP jelzáloggal foglalkozó leánya, hanem az FHB Jelzálogbankról van szó.

Ausztriából az Erste és a Raiffeisen, Belgiumból a magyarországi K&H anyavállalata, a KBC, Olaszorszából az Unicredit, illetve megannyi más, a hazai piacon is jelen levő pénzügyi vállalat is bekerült a vizsgálandó intézmények körébe.

A teljes lista itt érhető el.

(origo)

Címkék: otp bank banki stresszteszt

Akár több tízezer eurós bírságra is számíthat a közösségi oldal, amiért olyan internetezők adatait is tárolja, akik soha nem regisztráltak rá.

Johannes Caspar, a hamburgi adatvédelmi hivatal vezetője szerdán jelentette be, hogy jogi lépéseket kezdeményez a Facebook ellen, amiért az olyan személyekről adatait is tárolja, akik nem használják az oldalt, és nem egyeztek bele az adataikhoz való hozzáférésbe - írja az AP. Caspar szerint a problémát az okozza, hogy a Facebook, ha az újonnan regisztráló felhasználók megengedik neki, átnézi az e-mailfiókjukat.

A szájt ilyenkor arra hivatkozik, hogy a címek alapján összehozza az embert a már meglévő ismerőseivel, de valójában el is tárolja az ott talált neveket, címeket. Így amikor újonnan regisztrál valaki, ezek alapján a rendszer előre tud neki meglévő ismerősöket ajánlani, ha az adatbázisában már megvan a friss belépő e-mailcíme valaki mástól.

A hamburgi adatvédők szerint az így megszerzett e-mailcímeken a Facebook rendszeresen megkeres olyan felhasználókat is, akik még nem regisztráltak a rendszerbe. Johannes Caspar szerint a közösségi oldalnak ez a gyakorlata a saját érdekeit szolgálja, de megsérti az egyébként igen szigorú német adatvédelmi törvényeket, és a biztos különösen aggasztónak tartja, hogy a jogosulatlan adatkezelés emberek millióit érintheti az országban.

A Facebook képviselői vizsgálják a német beadványt, amire augusztus 11-ig van idejük választ adni. A legsúlyosabb esetben több tízezer eurós bírságra számíthat az oldal a német törvények szerint. Ilse Agner, a fogyasztóvédelmi ügyekért felelős miniszter a múlt hónapba úgy nyilatkozott, kész leiratkozni a közösségi oldalról, mivel aggályosnak tartja a szájt adatvédelmi gyakorlatát.

(origo)

Címkék: adatvédelem web 2.0 facebook közösségi oldalak

Cheryl Cole popdívát egy brit kórházban kezelik, miután szóvivője szerint kelet-afrikai nyaralásán maláriával fertőződött.

Cole, aki nemrég vált el férjétől, a Chelsea futballistájától, Ashley Cole-tól, szombaton esett össze egy fotózáson, és vasárnap vették fel az egyik híres londoni magánkórházba.


Az egyik legnépszerűbb brit lánycsapat, a Girls Aloud 27 éves énekesnője a Fight For This Love c. dalhoz hasonló slágerekkel szólókarrierbe is kezdett, és a világhírű tehetségkutató műsor, az X-faktor zsűrijének is tagja.


"Cheryl Cole jelenleg kórházban fekszik, ahol maláriával kezelik" - nyilatkozta szóvivője. "Orvosai tanácsára a jövő héten minden programját lemondta."

Medipress

Címkék: malária fertőzések ashley cole

Autót vezethetnek majd a vakok

 2010.07.08. 09:54

Amerikai kutatók olyan személyautó prototípust mutatnak be jövőre, amely speciális technológiai fejlesztései révén lehetővé teszi majd azt is, hogy akár vakok is vezethessék.

A járműbe épített különböző szenzorok és egyéb technikai megoldások a vak sofőr számára folyamatosan információkat nyújtanak arról, mi található az autó körül. Így a látását elvesztett vagy már vakon született autótulajdonos tökéletesen tudatában lesz annak, hogy van-e az autója előtt, mellett vagy mögött valamilyen tárgy, illetve másik jármű, de azzal is tisztában lesz majd, hogy milyen időjárásviszonyok között halad a járművével.


Az amerikai vakok szövetsége, a National Federation of the Blind (NFB) és a Virginia Tech kutatóintézet közös bemutatóján majd egy vak sofőr fog egy olyan tesztpályán vezetni, amelyet úgy alakítottak ki, hogy mindennapos közlekedési helyzeteket lehessen rajta gyakorolni. Dr. Marc Maurer, az NFD elnöke úgy véli, a tervezett bemutató valódi mérföldkő, amellyel demonstrálni fogják, ma már le kell dönteni azokat a régi dogmákat, miszerint vakon az emberek nem lehetnek a társadalom teljes értékű, hasznos tagjai.

Medipress

Címkék: egészségügy autóvezetés vakok és gyengénlátók

Joachim Löw német szövetségi kapitány szerint más lett volna a játék képe, ha a spanyolok ellen eltiltott Thomas Müller játszhatott volna.

"Egy játékost bármikor eltilthatnak. Müller az elmúlt meccseken rendkívül veszélyesen játszott, gólokat szerzett. Olyan játékos, aki sokszor kerül helyzetbe, de a védekezésből is kiveszi a részét" - mondta Löw a spanyolok elleni meccs után.

Miroslav Klose azt mondta, hogy az volt a tervük a meccs előtt, hogy minél korábban mezőnyfölényre tegyenek szert. Sajnos ez nem jött össze. A spanyolok nagyon jól passzoltak, és amikor végre megszereztük a labdát, már túl fáradtak voltunk gyors támadásokat vezetni" - állította Klose.

"Évek óta együtt játszanak, nagyon összeszokott a játékuk. Egyszerűen jobb csapatuk van" - jelentette ki Klose, aki a szombati bronzmeccsen rekordbeállítást jelentő tizenötödik vb-góljáért hajthat.
(origo)

Címkék: foci vb német fociválogatott

A holland labdarúgás megkerülhetetlen tekintélyének számító Johan Cruyff a döntőbe jutott csapatból leginkább Dirk Kuytöt dicsérte.

Az egykori aranylabdás rendkívül kritikus hangvételéről híres, és általában fukarkodik a dicséretekkel. Dirk Kuyt eddig minden mérkőzésen kezdő ember volt, Cruyff pedig külön kiemelte a teljesítményét, illetve sokoldalúságát.

"A világbajnokság során Kuyt játszott már a jobb oldalon, a bal szélen és középen is. A brazilok ellen nem csak hogy tökéletesen semlegesítette Maicont, hanem gólpasszt is adott a győztes találatnál. Egy ilyen játékos megéri a testsúlyát aranyban" - állította Cruyff.
(origo)
 

Címkék: foci vb holland fociválogatott

Egy fekete lyukba ömlik csillagtársáról az anyag, miközben egy része nagy sebességgel messzire lökődik. Sikerült megfigyelni az egyik legfurcsább ilyen objektumot, az úgynevezett mikrokvazárok eddigi legenergikusabb képviselőjét. Az égitest közeléből kilövellt anyag egy hatalmas, közel 1000 fényév átmérőjű üreget hozott létre a csillagközi gázban.

Minden korábbinál energikusabb anyagsugarat vizsgáltak a szakemberek, amely egy fekete lyuk közeléből indul ki. Az egymillió kilométer/óra sebességgel haladó áramlás akkor keletkezik, amikor a fekete lyukat kísérő csillagról anyag jut a kompakt égitest környezetébe, majd annak jelentős része bele is zuhan a fekete lyukba.

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) és a Chandra-röntenteleszkóp megfigyeléseinek kombinálásával sikerült azonosítani és részletesen is tanulmányozni a jelenleg ismert legnagyobb anyagsugarat produkáló úgynevezett mikrokvazárt. Az eredményről Manfred W. Pakull, Roberto Soria és Christian Motch a Nature legfrissebb számában ad áttekintést.


Ezek az objektumok az ősi Világegyetemben megfigyelt aktív galaxismagokra, azaz kvazárokra emlékeztetnek. Itt azonban egy "normál", csillagtömegű fekete lyuk hozza létre a jelenséget, nem pedig egy szupernagytömegű fekete lyuk. Az objektumra társáról anyag áramlik át, és annak egy része nagy sebességgel kilökődik onnan - két hatalmas anyagsugarat, szakkifejezéssel jetet alkotva távozik. Az objektum a tőlünk 12 millió fényévre lévő NGC 7793 jelű spirális galaxis peremvidékén helyezkedik el.

A korábbi feltételezések alapján a fekete lyukakba beáramló anyagnál fellépő folyamatok főleg sugárzást termelnek, és a felszabaduló energiának csak kis része fordul a részecskék kilövellésére - a fenti objektumnál azonban más a helyzet. Meglepően energikus a centrumból távozó anyagáramlás, és az energia közel fele a részecskék kilövésére jut.

A szakembereknek sikerült megfigyelni azt a forró foltot is, ahol a kirepülő anyagsugár a környező csillagközi gázzal ütközik. A folyamat egy hatalmas buborékot fúj a csillagközi tér ritka anyagába, amely közel egymillió kilométer/óra sebességgel tágul, méghozzá a becslések alapján legalább 200 ezer éve. Ez a legenergikusabb csillagtömegű fekete lyuk közeléből kiinduló anyagsugár, amit eddig azonosítottak. A fentiek szerint keletkező hatalmas buborék átmerője eléri az 1000 fényévet - tehát közel akkora, mint amilyen vastag saját Galaxisunk fősíkja.
(origo)

Címkék: kvazárok fekete lyukak

Egyszer már tetszett! címmel nosztalgiaműsor indul a Magyar Televízióban, pár régi szilvesztert is újraélhetünk.

Az m1-en Egyszer már tetszett! címmel indul kilencrészes sorozat, amely a Slágertévé egykori adásaiból, illetve régi szilveszteri műsorokból válogat. A július 8-i, első adásban az 1987-88-as Színházi-buli-ból láthat részleteket a közönség, olyan művészek közreműködésével, mint Eszenyi Enikő, Hernádi Judit, Lorán Lenke, Törőcsik Mari, Voith Ági, Bodrogi Gyula, Haumann Péter vagy Mikó István.

Miután a produkció az idősebb korosztályt célozza meg, olyan nosztalgikus slágerek is felcsendülnek, mint a Budapest, te csodás vagy a Duna-parti csónakház. A házigazda Kalmár Tibor lesz, aki eddig rendezőként és forgatókönyvíróként dolgozott számos hasonló műsornál, például a Különös szilveszter-nél vagy a Kabarémúzeum-nál.

(origo)

Címkék: mtv szilveszter nosztalgia kabaré

Gázömlés a Malomvölgyben

 2010.07.08. 09:45

Pécs-Malomvölgy | Munkagép vágott át egy gázvezetéket Péterpusztánál, a Pécs közeli Malomvölgyben. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínt biztosítani, a szakemberek pedig rövidesen megszüntették a gázömlést.

A tűzoltóság megyei ügyeletének tájékoztatása szerint egy munkagép megrongált egy 90 mm-es gázvezetéket csütörtök reggel Péterpusztánál. A pécsi tűzoltók három járművel indultak a helyszínt biztosítani, a katasztrófavédelem Vészhelyezeti Felderítő Csoportja is a helyszínre érkezett.

A gázszolgáltató szakemberei Pécs irányából hamarosan elzárták a gázt, így az ömlés megszűnt, de Keszü felől a visszaáramló gáz útját még nem zárták le a tájékoztatás idején.


A gázömlés szinte pontos ismétlése egy korábbi esetnek, amely Szigetváron történt. Kedden délután szintén munkagép vágott át egy gázvezetéket, ott nem sérült meg senki, kilakoltatásra nem volt szükség, a szakemberek percek alatt megszüntették a szivárgást.

Szakhatóság vizsgálja, hogy az üzemzavar milyen okból és kinek a hibájából következett be.

(BAMA)

Címkék: pécs gázömlés pécs malomvölgy

Igazán jól jött egy ausztrál férfinek, hogy titokban videóra vette, mi mindent művel hullarészeg egyéjszakás kalandjával, mert ezzel tudta később bizonyítani, nem nemi erőszak volt, ami történt.

A 25 éves Haimona Kenneth Gardiner ellen eljárást indított a rendőrség, amiért filmre vette, ahogy egy ismeretlen nővel végigdugja az éjszakát, ennek volt köszönhető azonban, hogy később a férfi megúszta a súlyosabb vádakat.

Május 21-én ugyanis egy zavartan viselkedő negyvenes nőre figyelt fel egy járókelő Wellington központjában, a Terrace nevű luxus-lakónegyed környékén. A hölgy azt állította, nem nagyon emlékszik az előző éjszakára, a rendőrség azt azonban kiderítette, hogy az éjt Gardiner közeli lakásában töltötte. A férfi elismerte, hogy egy belvárosi bárban ismerkedtek meg, majd felvitte magához a nőt, de minden, ami történt, közös megegyezéssel történt - ennek bizonyítására bemutatta a rendőrségnek az eseményekről készült felvételét.

A rendőrség megnézte a videót, majd úgy döntött, elfogadják bizonyítékként, a férfi ennek köszönheti, hogy megúszta a nemi erőszak vádját. Vádat emeltek azonban ellene, amiért "intim helyzetben filmfelvételt készített egy másik személyről", ami miatt azért némi büntetésre számíthat.
(Velvet)

Címkék: rendőrség nemi erőszak mázli házipornó haimona kenneth gardiner

A gazdasági válság kirobbanásakor közel 57 ezer euróval támogatta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületét Rauch Edit volt szocialista szakállamtitkár védnökségével – tudta meg a Magyar Nemzet. A projekt a prostituáltakat „egy speciális értelemben hátrányos helyzetű csoportnak” nevezi, így a diszkrimináció leküzdése nevében ítélték a szervezetnek a hatalmas összeget.

Együtt a diszkrimináció ellen

Egészen újszerű megközelítéssel értelmezte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és Rauch Edit a diszkrimináció fogalmát. A volt szociális államtitkár és az NFÜ feltehetőleg úgy látta, a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének (MPÉE) komoly szerepet kell vállalnia a diszkrimináció hazai leküzdésében. Miközben a legtöbb civil szervezet sok száz millió forintos megszorítást szenvedett el a Gyurcsány-Bajnai-éra alatt reformintézkedés néven, addig az egyesület 56 850 eurót kapott az ügynökségtől 2008 végén a Civil szervezetek és az antidiszkriminációs törvény végrehajtása program révén.
Az NFÜ mindezért csupán annyit kért: a kedvezményezett készítsen szakmai és pénzügyi beszámolókat a „kifizetési igények alátámasztása érdekében”. Ezeket a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakmai programfelelősének, Rauch Editnek kellett címeznie, akinek jóváhagyásával kaphatta meg a szervezet a körülbelül 15 millió forintnak megfelelő összeget – írja a lap.
(MNO)

Címkék: extra antimagyarizmus

A világ diktátorának nevezte az Egyesült Államokat Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerda este azt követően, hogy Nigéria fővárosába érkezett. Ahmadinezsád Abujában a feltörekvő muzulmán országokat tömörítő D-8-as csoport csúcsértekezletén vesz részt.
Az iráni nagykövetség előtt összegyűlt mintegy száz ember előtt mondott beszédében Ahmadinezsád azt a véleményét fejtette ki, hogy az "Egyesült Államok nyilvánítja magát a világ vezetőjének, és mindenkinek tudnia kell: saját hatalmának hangoztatása egyenlő a diktatúrával". "A diktatúrák korszaka azonban véget ért" - fűzte hozzá.
Az iráni elnök nagyon szívélyes fogadtatásban részesült a 150 milliós nyugat-afrikai országban, amely lakosságának a fele muzulmán vallású. Ahmadinezsád kijelentette: "véget vetünk a palesztin nép szenvedéseinek. A palesztin menekültek visszatérnek hazájukba, hamarosan ünnepelni fogjuk győzelmünket".
A D-8-as országcsoportot 1997-ben hozták létre, székhelye Isztambulban van. Nigérián és Iránon kívül a szervezet tagállamai Banglades, Egyiptom, Indonézia, Malajzia, Pakisztán és Törökország.
(MTI)

Címkék: külföld ahmadinezsád

Eladják a Vegyépszert

 2010.07.08. 09:36

A 2010-ben 43 milliárdos vagyonával a kilencedik leggazdagabb magyarnak számító Nagy Elek néhány napon belül értékesíti cégét, az elsősorban líbiai és erdélyi projektekkel rendelkező Nemzetközi Vegyépszert.

A Magyar Hírlap információi szerint Nagy Elek cégtulajdonos hetek óta tárgyal már a lehetséges vevőkkel. A lap azt írta, hogy a vezérigazgató-helyettes az információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta.
Nagy Elek, aki az idén megjelent 100 leggazdagabb magyar listáján 43 milliárdos vagyonával a 9. helyen szerepel, egymilliárd forintos tőkével alapította meg a külpiacokat megcélzó Nemzetközi Vegyépszer Zrt.-t. Ez a cég örökölte a Vegyépszer saját tőkéjének 67 százalékát, 10,5 milliárd forintot - és átvette a kötelezettségek többségét, mintegy 30 milliárd forintot is.
A cég legnagyobb sikere, a közel 300 millió euró (84 milliárd forint) értékű líbiai infrastrukturális és kommunálisépítési projekt, amely a hazai építőipar legnagyobb exportja az elmúlt húsz évben. A Nemzetközi Vegyépszer Erdélyben is jelentős mértékű infrastrukturális (útépítés, csatorna- és vízhálózat- fejlesztés) munkákkal rendelkezik.
Az első Orbán-kormány idején jelentős infrastrukturális (pl. autópályaépítés) megrendeléseket kapó Vegyépszer a magyar építőipar folyamatos visszaesése, valamint a szigorodó banki és garanciavállalási feltételek miatt fordult a nemzetközi piacok felé.
(Mfor - Hírszerző korrigálva)

Címkék: vegyépszer

A Magyar Nemzet "kirohanása" után az eddig szintén feltétel nélküli Fidesz-imádatáról ismert (pontosabban hírhedt, ugye, Szentesi-Zöldi László) Magyar Hírlap is felemelte a szavát a "rendszerváltó kétharmados forradalom" enyhén szólva ellentmondásos káderpolitikája ellen. Úgy tűnik, még a legelvakultabbaknak is sok, amikor a legundorítóbb kommunista senkiháziakkal a háttérben hazudnak rendszerváltást (így megy ez húsz éve).

Alább az újabb sajtótörténeti ritkaság (az pedig megint sokat elmond a hazai viszonyokról, hogy annak kell neveznünk):
Virág elvtárs
Ezekben a napokban az egész kormányellenes tábor, Mészáros Tamástól Gyurcsány Ferencig, az LMP-től a Jobbikig azon szörnyülködik, hogy ki kell függeszteni a közintézményekben az új, kétharmados többséget élvező kormány politikai hitvallását. Pedig maga a nyilatkozat minden nemzetben és demokráciában hívő magyar polgár számára vállalható, sőt követendő. Legfeljebb a közszemlére tételről van helye a vitának, ez utóbbi pedig egyéni ízlés kérdése, hiszen sem jogot, sem politikai normát, hagyományt nem sért a kötelezés. Mindezeknél sokkal fontosabb kérdés, hogy az új kormánytöbbség komolyan gondolja-e mindazt, amit A nemzeti együttműködési nyilatkozatba foglalt. Lássuk csak:
„A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét. (…) A magyar nemzet 2010 tavaszán még egyszer összegyűjtötte maradék életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez. A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki.” Szó van még a nyilatkozatban a rendszerváltás politikai paktumairól, a kiszolgáltatottságról, a lelki és politikai válságról és arról, hogy az új kormány az új rendszert elszántan, megalkuvást nem ismerve építi fel.
Tehát, ha jól értem a 263 kormánypárti képviselő ars poeticáját, akkor a kiszolgáltatottság és a válság okozói mindazok, akik a diktatúrát és a megszállókat képviselték, majd paktumokat kényszerítettek ki és zavarossá tették az átmenet két évtizedét. Ezeknek a hitvány alakoknak a rendszerét – maradék életerőnket összegyűjtve – az áprilisi forradalmi választáson szavazatainkkal megdöntöttük. Az általunk pajzsra emelt új kormány a régi rendszert megalkuvást nem tűrve felszámolja. Ha jól tudom, ennek az új kormánynak tagja, mi több, a miniszterelnök helyettese, Navracsics Tibor.
És ha mindezt értem, csak azt nem tudom felfogni, hogy miként menekülhetett át a régi rendszerből az új rendszerbe Dunaújváros egyik főkommunistája, a diktatúra kőkemény végrehajtója, a megszállók talpnyalója, a paktumok és a megalkuvás emblematikus alakja, Virág Rudolf. Virág a szocializmus egyik fellegvárában volt 1976-tól a a végrehajtó bizottság titkára, márpedig egy ilyen kinevezéshez akkoriban mértéktelen vonalasság és az állampárt akaratának maradéktalan tisztelete szükségeltetett. Nem is beszélve arról, hogy Dunaújváros vb-titkára nemcsak helyben, de országosan is nagyon fontos elvtársnak számított. Aztán ez a Virág ügyesen átvedlett, és az átmenet két évtize­dének zavarait kihasználva a belügy különféle területein terpeszkedett, volt hivatalvezető, főosztályvezető-helyettes, szakállamtitkár, majd a zavaros idők utolsó időszakában az Országos Választási Iroda vezetője. Ebben a minőségében fő felelőse volt annak, hogy április 11-én sikerült tönkretenni a forradalmi szavazás örömét. Azzal, hogy az általa vezetett OVI egyes szavazókörökben majdnem elszabotálta a választást, miután képtelen volt kezelni egy egyszerű törvénymódosítást, és nem észlelte, hogy egyes helyekre a szokásos létszámnál két-háromszor több választópolgárt utaltak. Majd amikor emiatt öt-hat órás sorállások alakultak ki, személyesen Virág is azt tanácsolta az Országos Választási Bizottságnak, hogy az urnazáráskor ne oldják fel a kampánycsendet. Így odalett a forradalmi győzelem katarzisa és idegesen, manipulációt sejtve volt kénytelen még órákon át várakozni az eredményre a változásra szavazó nagy többség. Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt alelnöke ezért lemondásra szólította fel Virágot, majd a Fidesz–KNDP leszavazta a parlamentben a választási beszámolót.
Navracsics Tibor mégsem talált alkalmasabb személyt tárcája, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkári posztjára, mint Virágot. Akire még miniszteri különbiztosi rangot is ruházott, rábízva az államigazgatás fejlesztésének terhes feladatát is.
Hisszük, hogy a bevezető kérdésre csak egyetlen válasz adható: a nyilatkozat igaz szívből született és hiteléhez kétség sem férhet. Ezért is reméljük, nincs többről szó, mint hogy kivételesen megcsalta a szimata, az amúgy a következetességéről és profizmusáról ismert Navracsics Tibort.
Virág elvtárs pedig a filmbeli névrokonát követve felköti az útilaput. és csendben távozik azon a tömött sárga pesti villamoson.

Huth Gergely - Kuruc.info

Címkék: publicisztika extra

Ötmillió forintra bírságolta a L`Oréal Magyarország Kozmetikai Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal. A cég nem ért egyet a döntéssel, ezért várhatóan bírósághoz fordul az ügyben.
A GVH közleménye szerint azért büntették meg a L`Oréal Magyarország Kft.-t, mert a cég nem tudta minden állítását hitelt érdemlően igazolni három tavaly reklámozott bőrápoló termékének hatékonyságával összefüggésben.
A L`Oréal Magyarország úgy reagált: mindenben a szabályoknak megfelelően jártak el és a GVH nem vizsgálta és nem kérdőjelezte meg a termékek minőségét, kizárólag a reklámokban szereplő egyes kijelentésekkel nem értett egyet.
(MTI)

Címkék: gazdasági versenyhivatal loréal magyarország kozmetikai kft

Címkék: jobbik szegedi csanád kirgizisztáni helyzet

A nyugdíjrendszerek fenntarthatatlanságára figyelmeztet az Európai Bizottság és annak magyar tagja; július végén derül ki, hogy milyen állapotban vannak az európai bankok; eladhatja a Walt Disney a Miramax filmstúdiót - külföldi gazdasági lapszemle.

Az Európai Bizottság szerint a jelenlegi nyugdíjrendszerek fenntarthatatlanok. Andor László magyar EU-biztos szerint "az alacsonyabb nyugdíjak, a magasabb elvonások vagy a hosszabban és többet dolgozó emberek között kell választani". A bizottság jelentése szerint a tagállamoknak emelniük kell a nyugdíjkorhatárt a várható élettartam növekedése miatt - írja a BBC. Erre többek között Franciaország, Görögország, Spanyolország és Nagy-Britannia is elszánta magát, s 2009-ben Magyarországon is így döntött a kormány.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) feljavította idei növekedési becslését, miután az első félév jobb eredményt hozott a vártnál. Ugyanakkor a pénzpiacok megingása miatt a szervezet szerint nőttek a kilábalást akadályozó kockázatok. Tavasszal még 4,2 százalékos globális növekedést becsült az IMF, a legutóbbi érték már 4,6 százalék 2010-re - írja a Bloomberg.

Július 23-án derülhet fény az európai bankok úgynevezett stressztesztjének eredményére, amelyben 91 európai pénzintézet állapotát vizsgálják. Ez az európai banki befektetések 65 százalékát teszik ki. Az eredményre igény kíváncsi a befektetői társadalom, mivel ez választ ad arra a kérdésükre, hogy mit történne, ha az adósságválság miatt újabb recesszióba süllyedne a kontinens gazdasága - írja a Wall Street Journal.

Az ingatlanfejlesztő Ronald Tutor a Walt Disney vállalattal tárgyal a Miramax filmstúdió megvásárlásáról. Az üzletember mögé az a Colony Capital is beáll tőkét biztosítva, amelynek vezetője Michael Jackson Santa Barbara-i Neverland (Sohaország) nevű birtokában is befektetett. A Disney 6-700 millió dollárt kérhet a Miramaxért - írja a Bloomberg.

(origo)

Címkék: imf filmipar nyugdíjrendszer nyugdíjkorhatár banki stresszteszt walt disney co.

Az argentinok többsége azt szeretné, ha Diego Maradona maradna a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya annak ellenére, hogy az együttes a negyeddöntőben a németektől elszenvedett 4-0-ás vereséggel búcsúzott a dél-afrikai világbajnokságon.

Egy 400 fős felmérés szerint a lakosok 63,5 százaléka gondolja úgy, hogy az egykori kiváló játékosnak folytatnia kellene a szakvezetői munkát, és mindössze 32 százalék szerint kellene távoznia.

A közvélemény-kutatás arra is kitért, hogy ki a kedvenc játékosa az embereknek: az argentinok messze legnépszerűbb futballistája Carlos Tévez, akit a válaszadók 40 százaléka jelölt meg. Őt követi az aranylabdás, de vb-n önmagához képest csalódást keltően futballozó Lionel Messi 15,5 százalékkal, míg a harmadik és negyedik helyen Javier Mascherano és Gonzalo Higuaín végzett.
(MTI)

Címkék: foci vb diego maradona argentin fociválogatott

Címkék: lesbians

Zavartalanul és a másutt is megszokott színű vízben fürdőzhettek a hétvégén a turisták Balatonfenyvesen, ahol szüneteltették a szivattyúzást a Nagyberekből.

A berek tőzeges talajáról érkező víz színezte barnára a Balatont Fenyvesnél, adtuk hírül az elmúlt héten. Azt már akkor is tudni lehetett: az elszíneződés az egészségre veszélyt nem jelent, a tó a gyógyvizekben is előforduló huminsav miatt volt barna. Bár az érintett nagystrand vízmintája kiváló, a szokatlan jelenség többeket zavart, egyesek tovább is álltak miatta.

– Mivel cégünk nem csupán mezőgazdasági vállalkozás, hanem szállodánkkal a turizmusban is érdekeltek vagyunk, teljes mértékben megértjük, hogy mit jelent Balatonfenyvesnek, ha csökken a vendéglétszám – indokolta Oliver Hahnenkamm, a szivattyúzást végző Hubertus Bt. ügyvezetője azt, hogy kompromisszum született, melynek értelmében a hétvégén már szüneteltették a szivattyúzást, s ezt teszik a következő hétvégén is. Ha a száraz idő marad, jövő hétre a hétköznapi munkával is leállhatnak.

 – Utoljára 2003-ban fordult elő, hogy nyáron is szivattyúzni kellett – részletezte Oliver Hahnenkamm azt, hogy az utóbbi években már májusban le tudtak állni, idén viszont szokatlanul nagy mennyiségű csapadék hullott. – Nem kedvtelésből szivattyúzunk, s még csak nem is saját érdekünkben – mutatott rá az ügyvezető, aki szerint a Hubertus Bt.-nek is jobb lenne, ha valamivel több víz maradhatna a területen a marhák itatására vagy az öntözésre, de az előírások értelmében bizonyos szint esetén kötelező megkezdeniük a szivattyúzást. Az előírások egyik oka, hogy nem megfelelő vízszint esetén a pár éve épült autópálya is megsüllyedne a berekben.


A kikötő lesz a megoldás?

– A szivattyúzás hétvégi szüneteltetésének eredménye látványos volt – számolt be Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere, aki még hétfőn is egyeztetett a Hubertus Bt-vel. Mint mondta: rövidesen végérvényesen is megoldódhat a helyzet, mivel a magánberuházásban készülő, helyi vitorláskikötő végre mederhasználati és vízjogi engedélyt kapott. A Nagyároktól nyugatra épülő kikötő végleg megoldja a helyzetet, hiszen azután több száz méterrel beljebb vezetik a vizet a tóba.
(SONLINE)

Címkék: balatonfenyves szivattyúzás

Egy időre elköszön az olvasóktól és a vendéglőtulajdonosoktól a somogyi gasztroterminátor, özvegy Zimbabwei Kálmánné, a karakán étteremítész.

Több mint három és fél év, 189 éttermi látogatás után leteszi a kanalat özvegy Zimbabwei Kálmánné, a Somogyi Hírlap megyeszerte híressé – hírhedtté... – vált gasztrokritikusa.

Egy borongós októberi délutánon kezdődött 2006-ban: kissé kalapáló szívvel léptem be a szentbalázsi Fenyves étterem ajtaján, tudván, igencsak nagy fába vágtam a fejszémet, hiszen az elkövetkező években megannyi haragost magamra szabadítok, amikor megpróbálok reális képet adni a somogyi gasztroéletről. Amolyan vendéglői Tacitusként képzeltem el magam, aki harag és részrehajlás nélkül – Sine ira et studio; ezt még boldogult Kálmánomtól tanultam, akit a klasszikusok nagy rajongójaként ismert mindenki – próbálja meg feltérképezni a somogyi éttermi palettát.

Valahogy így kezdeném, ha most visszaemlékezéseimet kellene papírra vetnem. És persze, ha elég szentimentális lennék. Ám azt hiszem, az elmúlt cirka negyvenöt hónap alatt kiderült, a szívem kőből van. A gyomrom pedig vasból. Merthogy igencsak széles merítésből kellett válogatnom: világszínvonalú helyeken jártam, ahonnét legszívesebben akár el sem jöttem volna soha, ám bolyongtam a gasztrosivatag legkietlenebb vidékein is oázist keresve.
És persze kerestek engem is.

Néhány héttel azután, hogy az első sorokat papírra vetettem, egy vendéglősöket is magába foglaló szakmai szervezet gyűlésén már tárgyalandó napirendi pontként szerepelt tevékenységem, s néhány könnyűnek – illetve nehezen emészthetőnek – ítéltetett hely tulajdonosa összefogást sürgetett szerény személyem ellen. A Somogyi Hírlap szerkesztőségében állandó programnak számított a feldúlt vendéglősök csitítása, akik elérhetőségemet, majd ennek birtokában vélhetően véremet kívánták, szerencsére a kollektívának köszönhetően mindvégig megmaradt inkognitóm. Igaz, a lap „gazdagabb” lett néhány perrel...

Pedig a gasztroélet résztvevői serényen próbálkoztak. Néhány hónapnyi tevékenységem után jött a hír a Balaton-partjáról, hogy az egyik étteremben a tulajdonos letöltötte az internetről a lap munkatársainak portréképeit, s ezekkel tapétázta ki a konyhát, parancsba adva a személyzetnek, jól nyissák ki a szemüket, s ha gyanúsan ismerős alakot látnak betérni, kiemelt figyelemmel lessék kívánságait. Ha másra nem is volt jó ez a próbálkozás, legalább néhány újságíró megkülönböztetett elbánásban részesült.
Merthogy érezhetően volt hatása, haszna a hetente nagyjából két flekk terjedelemben közölt véleménysorozatnak. Magam is tapasztaltam változásokat, amikor egy-egy elmarasztaló megjegyzés után a későbbiekben visszatérve az inkriminált vendéglőbe láttam, korábbi kifogásaim érvényüket vesztették. Sőt, előfordult, hogy a hírem megelőzött.

Nézze meg, hogyan pontozott özvegy Zimbabwei Kálmánné!

Kőröshegyen például az egyik vendéglőben, ahová az önkormányzat munkatársai jártak ebédelni híre ment, hogy várható az érkezésem. Az odajárók meglepve tapasztalták, hogy egyik hétköznapról a másikra új terítők kerültek az asztalokra, de még a személyzet is új egyenruhát kapott – vagy jó fél évvel az eset után vetődtem csak el feléjük...
Merthogy nagyjából mindenhová eljutottam – százharminckilenc étteremben, vendéglőben, fogadóban, csárdában –, sok helyre többször is, miután úgy döntöttem, egyelőre elég volt. Elhatároztam, a balatonfenyvesi Gomba volt az utolsó, kissé belefáradtam a folyamatos jövés-menésbe, hogy a patikában már előre köszönt a szódabikarbóna és a No-Spa – rosszabb esetben a széntabletta... –, így hát egy időre leteszem a kanalat. Az általam legjobbnak ítélt somogyi konyhákat nyugodt szívvel ajánlom mindenki figyelmébe, a legtöbbjükbe, mint egyszerű vendég bizonyosan magam is feltűnök majd. És persze az sem elképzelhetetlen, hogy némi pihenő után, amikor végre új erőre kap a gyomrom, amolyan somogyi gasztroterminátorként visszatérek.
És ezt vehetik fenyegetésnek!


A legkellemesebbnek ítélt környezet
Arany Kakas Nagyatád
Camelot Siófok
Corner Kaposvár
Czinege Kaposkeresztúr
Diófa Böhönye
Kastély Gyékényes
Kistücsök Balatonszemes
Manna Mia Balatonföldvár
Mozivilág Kaposvár
Nádas Siófok
Öreg Halász Siófok
Panoráma Balatonszentgyörgy
Piknik Siófok
Piroska Siófok
Poseidon Gyékényes
Royal Kaposvár

 

A legjobbnak ítélt konyhák
Balogh Csurgó
Calypso-kert Siófok
Camelot Siófok
Ce-Ma Lábod
Gomba Balatonfenyves
Kapos Kaposvár
Kistücsök Balatonszemes
Lóki Marcali
Mala Garden Siófok
Manna Mia Balatonföldvár
Mauro Zamárdi
Piroska Siófok
Royal Kaposvár
Viccolo Kaposvár
Villa Curpad Kiskorpád


A leggyengébbnek ítélt konyhák
Becsali Balatonlelle
Borostyán Balatonfenyves
Fogadó a Bárányhoz Kaposvár
Fortuna Nagyatád
Gulya Fonyód
Hotel Peresa Igal
Keresztúri Fogadó Balatonkeresztúr
Koppány Vezér Balatonlelle
Márka Kaposmérő
Nádas Mesztegnyő
Oportó Kaposvár
Paprika Balatonberény
Római Taverna Szántód
Százlépcsős Tab
Tommaso Kaposvár
Vadász Kaszó
Zöldfenyő Marcali

(SONLINE)

Címkék: vendéglőtulajdonosok gasztroterminátor

Közel kétezer köbméter vegyes hulladékot szállítottak el Balatonfenyvesen a temető mellett kialakult illegális lerakóból.

- Folyamatos ellenőrzésekkel próbálják elősegíteni, hogy a most helyreállított környezet fennmaradjon, mivel eddig is a tiltó táblák ellenére rakták le ismeretlenek a hulladékot - hangsúlyozta Lombár Gábor polgármester.

A településvezető elmondta azt is: hamarosan parkosítják ezt a területet, melynek megtisztításához hárommillió forintot nyert a Balaton-parti település a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól.
(SONLINE)

Címkék: hulladék balatonfenyves

Balatonkenesén egy 25 éves nő fulladt a Balatonba. A nő barátnőjével ment be a bójákon túlra, ahonnan nem jött ki.

– Két hajónk két sonarral elindult. A barátnő szerint nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak - mondta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője.

Az eltűnt nő holttestét 21 óra 02 perckor találták meg  - értesítették szerkesztőségünket szerdán este.

 Sikeres akcióról is beszámolt a szóvivő.  A VMSZ vízimentőjének köszönheti életét az a 7 éves kisfiú, akinek élettelen testét a füredi Kisfaludy strand medencéjének alján vették észre.

A kisfiút kiemelték, majd a strandon szolgáló vízimentők lélekjelenlétének és tudásának köszönhetően a gyereket sikerült megmenteni. A mentők a német fiút kórházba szállították.
(SONLINE)

Címkék: balaton balatonkenese

A durbani német-spanyol vb-elődöntőn az elsőtől a kilencvennegyedik percig figyelemmel kísértük a Kassai Viktor, Erős Gábor, Vámos Tibor játékvezetői hármas tevékenységét. A sportszerű meccset sárga lap nélkül vezette le a bíró, akit láthatóan tiszteltek a játékosok, reklamálás alig volt. Bár pár leshelyezetet rosszul ítélt meg a magyar trió, és két olyan ütközés is volt a 16-os környékén, amely után felhördült a közönség, a németek aligha fognak Kassaiékkal foglalkozni a vereség után.

A kezdőrúgást megelőző választást a németek nyerték, és a pénzfeldobás után percekig nem volt dolga Kassainak, elég nyugisan indult ugyanis a meccs. Egy bedobás és egy kirúgás volt az első pár három perc mérlege játékvezetői szempontból, aztán a negyedikben következett egy játékmegszakítás, egy drukker ugyanis úgy döntött, csatlakozik a pályán lévő 22 emberhez. Kassai megvárta, míg Jimmy Jump helyi alteregóját kivezetik, majd játékvezetői labdával folytatódott a meccs, a spanyolok sportszerűen visszaadták a labdát.

A meccs első helyzeténél Villa lőtte Neuerbe a labdát, Erős Gábor asszisztens jól látta, hogy a spanyol gólkirályjelölt mélységből indult, a másik oldalon Vámos Tibor viszont nem biztos, hogy helyes döntést hozott, amikor megállította a kiugrásra készülő Özilt, a tévés visszajátszás szerint ugyanis a török származású középpályás egyvonalban volt a védővel.


A közönség egyébként nem pfújolt és a németek sem reklamáltak, erre szokták mondani, hogy határeset volt. Az első fütty a közönség soraiból a 24. percben érkezett, amikor Capdevilát látta lesen Erős asszisztens, a visszajátszás alapján tovább kellett volna engedni az akciót, a többiekhez képest feltűnően heves Sergio Ramos reklamált is egy sort.

A Real Madrid jobbhátvédje pár perccel később sem maradt csöndben, akkor azt nehezményezte, hogy Kassai miért nem ítélt szabadrúgást a javára a Boateng elleni csata után, az esetet megelőző támadásnál egyébként Capdevila lesről indulva adott be.

A tét nagyságához képest egészen szenzációs adat, hogy a 27. percben fújt először szabálytalanság miatt a magyar bíró, akkor Sergio Ramos taposta meg Podolski lábát.

Mivel sportszerű volt a meccs, a játékosok abszolút partnerek voltak, Kassainak az első félóra végén kellett először megfeddnie valakit, amikor Podolski egy les miatt megakasztott támadás után elgurította a labdát.

Bár a játékvezetők az edzésen azt is gyakorolták, milyen érzés vuvuzela-koncertben vezetni, a durbani stadionban inkább a meccsel foglalkoztak a szurkolók, emiatt a megszokottnál halkabb volt a "méhraj".

A félidő végefelé Boateng öklelte fel Iniestát, járt a szabadrúgás a spanyoloknak, de Sergio Ramos megint úgy érezte, hogy van mondanivalója, Kassai sprintben érkezett, és gyorsan rendet rakott. A 45 percre még egyet húztak rá a csapatok és a ráadásban került sor az addigi legmelegebb helyzetre: Özil esett el a 16-oson belül, de a közelben helyezkedő Kassai nem fújt semmit. A német kispad egy emberként pattant fel, az egyik cserejátékos dühösen csapott a levegőbe, az ismétlés alapján Sergio Ramos lába futás közben valóban összeakadt Özilével, de az eset a 16-oson kívül történt, tizenegyes semmiképpen nem járt volna.

A meccs felpörgött a második félidőre, de a játékosok továbbra is vigyáztak egymásra, voltak ugyan kemény párharcok, de Kassainak a sárgát nem kellett elővennie. Sokkal több volt a szabálytalanság, de reklamálások továbbra is ritkán fordultak elő, ami csalhatatlan jele annak, hogy a játékvezetőt tisztelték a játékosok.

A második félidő legizgalmasabb jelenete a spanyol 16-osnál történt, ahol Schweinsteiger került a földre, miután Puyollal találkozott, Kassai továbbot intett, szabadrúgást talán lehetett volna adni, de az is igaz, hogy a szőke német nagyon el akart esni.

A 89. percben megint Schweinsteiger bosszankodott, amikor kirúgás helyett szögletet ítélt a magyar spori, de a lassítás őt igazolta, David Silva nem véletlenül engedte ki a labdát. A hosszabbítás három perc volt, a spanyolok már két és fél perc után széttart karokkal reklamáltak, hogy mikor lesz már vége, végül alig pár másodpercet húzott rá a három percre játékvezető.

A lefújás után a spanyolok egymás nyakában lógtak, a németek összeroskadva próbálták megemészteni, hogy lemaradtak a döntőről, így a levonuló bírói hármas szinte észrevétlenül hagyta el a pályát, egyedül Klose parolázott velük.

Összességében elmondható, hogy a magyar trió jól kézben tartotta a sportszerű meccset, három tévesen megítélt leshelyzet és két 16-os közeli, határesetnek tűnő ütközés ugyan volt, de amikor a visszajátszást megnézve kritizáljuk a játékvezetőt, ne felejtsük el, a pillanat törtrésze alatt dönteni mennyivel nehezebb, mint a tévé előtt állást foglalni.

(origo)

Címkék: foci foci vb kassai viktor

süti beállítások módosítása