Több mint 600 ezren vettek részt szombaton Berlinben a melegek hagyományos Christopher Street Day parádéján. A homoszexuálisok és a leszbikusok jogaiért kiálló, a velük szemben nagyobb toleranciát követelő rendezvény minden incidens nélkül zajlott.A felvonulást a New York-i…

Címkék: berlin melegek felvonulás

Kamerun és Dánia is egyaránt vereséggel kezdte a világbajnokságot, így mindkét válogatottnak egy esetleges vereség a kieséssel ért fel. A meccs előtt mindkét válogatott fogadkozott, hogy mindent megtesznek a három pont megszerzéséért. Öröm volt látni, hogy ígéretüket teljes…

Címkék: világbajnokság labdarúgás dél afrika

Rendkívüli tisztújító kongresszust tart július 10-én Dunaszerdahelyen a Magyar Koalíció Pártja (MKP) - döntött a párt országos tanácsa szombaton Pozsonyban. A kongresszusig a pártot egy kilenctagú ügyvezető testület fogja irányítani Farkas Ivánnal, az országos tanács eddigi…

Címkék: magyar koalíció párt mkp

Legkevesebb öten - köztük két kislány - meghaltak egy NATO-légicsapás után Afganisztán keleti részén szombaton - közölték helyi rendőrségi és kórházi források. Khost tartomány egyik egészségügyi illetékese az AFP hírügynökségnek azt mondta: öt holttest érkezett…

Címkék: zsidóbűnözés

Címkék: the that star michael interview nickelodeon what not buckley away buck far jennette mccurdy icarly

Várhatóan követi edzőjét, Rafael Benítezt az Internazionaléhoz Javier Mascherano. A Liverpool argentin válogatott védekező középpályása a napokban közölte: már  tanul olaszul. Az argentin válogatott csapatkapitánya, Mascherano várhatóan a Bajnokok Ligája-győztes Interhez…

Címkék: a olasz foci liverpool fc benítez rafael javier serie internazionale mascherano

A kormány elővásárlási joggal ruházná fel az államot a földügyletek esetében, így akadályozná meg a spekulációt és a zsebszerződéseket. A földvásárlások pedig a tervek szerint a fiatal gazdáknak adna lehetőséget.A vidékfejlesztési tárca még a nyári…

Címkék: ingatlan sándor mezőgazdaság miniszter minisztérium fazekas vidékfejlesztési földpiac

Papírforma egyes eredmények és izgalmas páros csaták zajlottak az első kajak-kenu Eb-válogató 1000 méteres döntői során. A párosban címvédő Sáfrán testvérek nem jutottak ki a kontinensversenyre, Kovács Katalin csak a hajrában hagyta le Csipes Tamarát.Kucsera Gábor két ujja…

Címkék: kovács katalin kajak kenu tamara csipes

A báznai szuperverseny ötödik fordulójában a norvég Magnus Carlsen sötéttel legyőzte a román Liviu-Dieter Nisipeanut. A szicíliai védelem sárkány-változatában Carlsen 31 lépésben győzött, félpontos előnyel vezet a torna első félideje után. Az izraeli Borisz Gelfand…

Elhúzódó hátsérülése miatt visszalépett a hétfőn kezdődő angol nyílt teniszbajnokságtól a korábbi női világelső, Dinara Szafina. Az orosz játékos tavaly elődöntős volt a londoni füvespályás Grand Slam-tornán, november óta azonban fájdalmakkal küzd, és még mindig nem…

Címkék: sérülés tenisz szafina dinara

A Szerbia elleni vereség huszonnégy éve az első volt, amelyet egy vébé csoporkörében szenvedett el a német válogatott, de a nem kalkulált kudarc nem okozott felfordulást a háromszoros világbajnok háza táján.Dajka Balázs helyszíni jelentése Dél-Afrikából "Mindenki…

Címkék: foci német válogatott foci vb joachim fociválogatott löw

Franciaországban jelenleg minden bizonnyal Raymond Domenech az elsőszámú közellenség. A válogatott szövetségi kapitánya sohasem volt a szurkolók kedvence, még akkor sem, amikor a válogatott ezüstérmes lett a vébén, az utóbbi időszak eredménytelensége és furcsa döntései pedig…

Címkék: francia foci válogatott foci vb raymond domenech fociválogatott

Hiába játszott 66 percen át emberelőnyben, nem tudott nyerni Ghána labdarúgó-válogatottja Ausztrália ellen a világbajnokság D csoportjában. Az afrikaiak gólját ismét Asamoah Ryan szerezte büntetőből, az ausztrálok részéről Holman volt eredményes.Eredmény, D csoport, 2.…

Címkék: foci ausztrál válogatott foci vb fociválogatott ghánai

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megváltoztatta a sárga lapok eltörlésére vonatkozó szabályát a dél-afrikai világbajnokságon. A figyelmeztetéseket - az eddigi gyakorlatot módosítva - nem a csoportkör vége után törlik, hanem csak a negyeddöntő zárultával. A FIFA…

Címkék: foci foci vb

A fél világ által utált vuvuzela olyan ütemben fogy Dél-Afrikában, hogy a gyártónak gondot okoz, hogy lépést tartson a szurkolók és turisták keresleti igényeivel - írja szombati számában a Citizen nevű helyi lap.Dajka Balázs helyszíni tudósítása Dél-Afrikából…

Címkék: foci foci vb vuvuzela

Az USA ellen csereként beállít szlovén csatárt, Nejc Pecniket le kellett cserélni a 94. percben egy sérülés miatt. Mint kiderült, a 24 éves csatárnak eltörött a bokája, ezért számára biztosan véget ért a torna.(origo)

Címkék: szlovén fociválogatott

"Öt civil holttestét hozták be hozzánk. A halottak között egy hét- és egy nyolcéves kislány volt. Egy 14 éves fiú megsebesült" - közölte a tartományi egészségügyi minisztérium képviselője.A szövetséges erők tálib állásokat bombáztak a Hoszt tartománybeli Musza…

Címkék: afganisztán nato támadás

Több komolyabb kérdésben sikerült egyezségre jutniuk az uniós állam- és kormányfőknek Brüsszelben. Egyetértettek, hogy banki adókat és illetékeket vetnek ki, és publikálják a banki tesztek eredményét. Ezt a nyomás alá került spanyolok szorgalmazták, a tartományi bankok…

Címkék: eu euró válság

Bob Marley - Jamming

 2010.06.19. 19:54

Címkék: reggae cool bob marley music family jamaica awesome jammin jamming

Budaházy György, és a hozzá hasonló politikai foglyok szabadon bocsátását követelték mintegy kétszázan, köztük a Jobbik két országgyűlési és egy európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten - adja hírül az MTI. A Gyurcsány-kormány elleni tüntetések…

Címkék: budapest politikai foglyok

Úgy tűnik, cigányaink ugyanúgy bűnöznek, mint pár hete-hónapja, azaz Pintér Sándor állítólagos rendcsinálása előtt. Rendőrökre támadásról például 14-én tudósítottunk (a zsaruk szeme láttára való, csömöri biztonsági-verésről meg tegnap), szintén a kéthetes…

Címkék: cigánybűnözés

A békéscsabai szlovákok trianoni útjával kapcsolatosan a Magyarok Világszövetségének elnöke az alábbi helyreigazítási kérelmet juttatta el ma a Békés Megyei Hírlap szerkesztőségébe. MVSZ Sajtószolgálat Békés Megyei Hírlap Békéscsaba Tisztelt Szerkesztőség!…

Címkék: mvsz versailles

Tartalmasabb és érdekesebb lesz az idei Székely Sziget - ígérik a szervezők.A helyszín változott, Zeteváraljáról Kézdivásárhely mellé, Fortyogófürdőre költözött a rendezvény, de a szemlélet a régi – árulta el rögtön a beszélgetés elején a Székely sziget egyik…

Címkék: programajánló sziget székely ii.

A minisztériumi szekrényekből, számítógépes adathordozókról előkerülő dokumentumok szerint az MSZP- és SZDSZ-közeli politológusok aranybányája volt 2002 és 2010 között a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) - írja a Magyar Nemzet. Török Gábor és Karácsony Gergely cégei…

Címkék: török gábor mszp szdsz

Az izraeli hadsereg szombati közleménye szerint katonáik két palesztinra lőttek Izrael és a Gázai övezet határán. A hadsereg egyik szóvivője azt mondta: a határhoz közelítő palesztinokat figyelmeztették, hogy forduljanak vissza, sőt, a katonák többször is a levegőbe lőttek. A…

Címkék: palesztinok gáza zsidóterror

süti beállítások módosítása