Kamerun és Dánia is egyaránt vereséggel kezdte a világbajnokságot, így mindkét válogatottnak egy esetleges vereség a kieséssel ért fel. A meccs előtt mindkét válogatott fogadkozott, hogy mindent megtesznek a három pont megszerzéséért. Öröm volt látni, hogy ígéretüket teljes mértékben betartották.

Már mindjárt az első félidő elején egymásnak estek a csapatok. Bár inkább Kamerun irányította a játékot, a dán csapat egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet. Még az első tíz perc sem telt el, amikor Rommedahl kapott egy jó indítást a jobb szélen, de a lövése a kapu fölé szállt.

Három peccel később már nem csak helyzetet láthatott a közönség. Christian Poulsen eladta a labdát a dán tizenhatos előterében, amelyre Pierre Webó csapott le. A támadó egy csel után balról középre passzolt Samuel Eto'óhoz, aki a kapuba bombázta a labdát.

A dán csapatot kicsit megfogta a találat, de egyáltalán nem estek kétségbe. Higgadtan, magabiztosan fociztak, és fokozatosan átvették a játék irányítását. Persze ehhez az is kellett, hogy a kameruniak elkényelmesedjenek és ráüljenek az eredményre.

Alig több, mint húsz percet kellett várnia a dán drukkereknek az egyenlítő találatra. Simon Kjaer tanítani való indítást adott a jobb szélen elfutó Rommedahlnak, aki középre lőtt, és az érkező Nicklas Bendtner becsúszva lőtt a kameruniak kapujába. Dánia megérdemelten szerzett gólt.

Rosszul jártak azok a szurkolók, akik a félidő lefújása előtt elindultak a büfébe sörért, ugyanis három perccel a játék letelte előtt tüzijátékot rendeztek a csapatok. A 42. percben Alexandre Song hibázott egy nagyot, amiből megindulhattak a dánok, Rommedahl tört a kapura, ám kissé kisodródott, ezért visszagurított Tomassonhoz, aki azonban a védőbe lőtte a labdát nagy helyzetben.

Másodpercekkel később a másik oldalon alakult ki nagy ziccer: Achille Emana passzolt Eto'óhoz a dán védők hibája után, aki kapura lőtt, de a labda a jobb kapufát találta el. Egy perccel később ismét veszélyben forgott Thomas Sörensen kapuja, ezúttal Emana nem tudott élni a lehetőséggel. Gól végül nem született, mehettek pihenni a játékosok.

A második félidő ott keződött, ahol az első befejeződött. Kamerun jutott szöglethez és a rövidre érkező Stéphane M'bia fejelhetett, de Sörrensen hatalmas bravúrral kivédte az afrikai kapura tartó labdáját.

Ekkor megint inkább Kamerun volt akitívabb, a dánok türelemesen vártak a lehetőségre. Türelem gólt terem, tarthatná a mondás, ugyanis a 61. percben Dánia szerzett gólt, és fordította meg az állást. Rommedahl indult el a jobb szélen, és nagyon átverte Jean Makount, majd ballal a kapu jobb oldalába tekert.

Ezután a dán csapatnak nem volt más dolga, mint az eddigi játékát hiba nélkül folytatni. Szépen védekezett az európai csapat, Kamerun pedig kénytelen volt kitámadni, ami azt jelenette, hogy a dánok egy kontratámadás során akár végleg el is dönthették volna a három pont sorsát.

Kamerun mindent a támadásokra tett fel, ezt Tomasson használhatta volna ki egy kontratámadás végén, de rosszul vette át a labdát, így nem született meg a harmadik dán találat.

Kamerun az utolsó pillanatokig harcolt a kiesés elkerüléséért, de egyszerűen nem lehetett fogást találni a dánok védelmén. A vereség pedig azt jelenti Kamerunnak, hogy az első csapat, amely kiesett a világbajnokságon, míg az is eldőlt, hogy Hollandia az első továbbjutó a nyolcaddöntőbe.

Labdarúgó-világbajnokság 2010, Dél-Afrika, E csoport, 2. forduló:

Dánia-Kamerun 2-1 (1-1)

Gólszerzők: Samuel Eto'o (10) illetve Nicklas Bendtner (33) Rommedahl (61)

Pretoria, Loftus Versfeld Stadion, 33 ezer néző
(Népszava)

Címkék: világbajnokság labdarúgás dél afrika

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr702094846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása