Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága támogatta, hogy az Országgyűlés válassza meg Domokos Lászlót és Warvasovszky Tihamért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének, illetve alelnökének. A bizottság hétfői ülésén mindkét jelölt esetében a…

Címkék: állami ász számvevőszék

Elfogadhatatlan, hogy a Fidesz kitart amellett, pártpolitikust jelöl az állami vagyonkezelés legfontosabb tisztségére - mondta lapunknak Kovács Tibor szocialista képviselő, arra reagálva, hogy a kormánypárt szerdán közölte, kiállnak Domokos mellett, akit az Állami Számvevőszék…

Címkék: ferenc lászló ász domokos papcsák

Közleményükben kifejtik, hogy Domokos László nevéhez fűződő és a sajtóban napvilágot látott kétes ügyek között olyan esetek szerepelnek, mint az ÁSZ által törvénysértőnek ítélt kötvénykibocsátások, a saját fizetésére vonatkozó közérdekű adatok kiadásának…

Címkék: korrupció lászló ász domokos

A székesfehérvári szocialisták szerint Warvasovszky Tihamér, a város polgármestere egyéni boldogulását helyezi előtérbe, amikor egy "jól fizető állásért" befejezi székesfehérvári pályafutását.Az MSZP székesfehérvári szervezete kedden az MTI-hez eljuttatott…

Címkék: mszp fidesz székesfehérvár polgármester pártok önkormányzatok kinevezés ász orbán kormány szakmaiság

süti beállítások módosítása