Viniczai Tibort, az MDF országos szervezetének társelnökét bízta meg a város vezetésével Warvasovszky Tihamér. A leköszönő polgármestert a parlament múlt héten választotta meg az Állami Számvevőszék alelnökének. Ismeri az előtte álló feladatokat, nyolc éve bent van a…

Címkék: fidesz székesfehérvár mdf tibor mszp szdsz viniczai

A pártszervezet közleménye szerint a tisztújításon résztvevők egyetértettek abban, hogy pártnak országosan is át kell esnie azon a megújuláson, megtisztuláson, amelyen a fehérvári szervezet az elmúlt két évben már átesett.(MTI)

Címkék: roland székesfehérvár márton

Kamionfülkét akartak lopni

 2010.06.17. 12:15

A Székesfehérvár határában, a 8-as főút melletti benzinkútnál parkoló szlovák kamiont mintegy két hete szabálysértés miatt állították le a rendőrök – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Vezetőjének forgalmi engedélyét elvették, s mivel a…

Címkék: székesfehérvár kamion

A székesfehérvári szocialisták szerint Warvasovszky Tihamér, a város polgármestere egyéni boldogulását helyezi előtérbe, amikor egy "jól fizető állásért" befejezi székesfehérvári pályafutását.Az MSZP székesfehérvári szervezete kedden az MTI-hez eljuttatott…

Címkék: mszp fidesz székesfehérvár polgármester pártok önkormányzatok kinevezés ász orbán kormány szakmaiság

süti beállítások módosítása