Közleményükben kifejtik, hogy Domokos László nevéhez fűződő és a sajtóban napvilágot látott kétes ügyek között olyan esetek szerepelnek, mint az ÁSZ által törvénysértőnek ítélt kötvénykibocsátások, a saját fizetésére vonatkozó közérdekű adatok kiadásának megtagadása, valamint a kétségbe vonható lakhatási támogatás. Így szerintük Domokos nem a legmegfelelőbb ember a nagy súlyú szervezet vezető posztjára. Hozzátették, az ÁSZ élére a szervezet hatékony működése érdekében egy megbecsült, elismert, független, széles társadalmi bázissal rendelkező, és főképp feddhetetlen előéletű szaktekintélyt kell kinevezni.

A K-Monitor is osztja a Transparency International magyarországi tagozatának aggodalmát, amely szerint egy pártpolitikus jelölése az ÁSZ élére veszélyezteti az ország demokratikus stabilitását. Hozzáteszik, az állami vagyon és a pártok gazdálkodása felett őrködni hivatott szerv függetlensége alapvető feltétele a mindenkori hatalom számon kérhetőségének. A K-Monitor szerint, az ÁSZ működését ellehetetleníti, korrupcióellenes törekvéseiket pedig hitelteleníti, ha a Fidesz-KDNP ragaszkodik saját pártpolitikusának jelöléséhez.

A korrupciós ügyekkel foglalkozó civil szervezet arra kéri a Fidesz-KDNP frakciószövetség tagjait, hogy fontolják meg még egyszer Domokos László jelölését.

Lázár János a Fidesz képviselőcsoport vezetője hétfőn jelentette be, hogy frakciójuk Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt jelöli az ÁSZ elnökének.

A Jobbik szerint Domokos László nem rendelkezik az Állami Számvevőszék vezetéséhez szükséges számviteli, jogi, és nyelvismeretekkel, továbbá tudományos háttérre és vezetői tapasztalata sem teszi alkalmassá ezen pozíció betöltésére. Az MSZP szerint nem politikusokat, hanem szakembereket kellett volna jelölnie az Állami Számvevőszék élére a Fidesznek. A Lehet Más a Politika felháborítónak tartja, hogy a kormány olyan jelöltet állít az Állami Számvevőszék (ÁSZ) élére, aki "kreatív könyveléssel" maga is súlyos milliókkal károsította meg az adófizetőket. Az LMP felszólítja a kormányt, hogy vegye komolyan a miniszterelnök által meghirdetett, "nihilizmus és cinizmus" elleni harcot és alaposan fontolja meg Domokos László kinevezését.

A Fidesz szerdán közleményben rögzítette, hogy kiállnak Domokos László országgyűlési képviselő mellett. Mint ismertették, Domokos László állandó lakóhelye nem az egyéni választókörzetében, a szarvasi székhelyű, Békés megye 5. számú választókerületben található, ezért a képviselőt megilleti az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvény szerinti lakhatási támogatás. Hangsúlyozták, hogy a képviselő az őt megillető támogatást a törvényben meghatározottak szerint használta fel.
(MTI)

Címkék: korrupció lászló ász domokos

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr42089225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása