Octavia Nasr
. Octavia Nasr, a CNN vezető szerkesztője a bosszú népének legújabb áldozata, miután Twitteren le merte írni, hogy szomorúan értesült Muhámmád Huszejn Fadlalláh ajatolláh haláláról. Akárcsak nemrégiben Helen Thomas, a Fehér Ház 90 éves tudósítója, Octavia Nasr is hiába magyarázkodott, kért elnézést, a Simon Wiesenthal Központ közleményben követelte a CNN hírtelevízió vezetőségétől a neves Közel-Kelet-szakértő újságíró kirúgását.


Octavia Nasr (arabul: أوكتافيا نصر), vezető szerkesztőt, a CNN Közel-Kelet-szakértőjét a cionisták acsarkodása és fenyegetőzése következtében tette lapátra az amerikai hírtelevízió igazgatósága. Octavia Nasr, akinek arab vezetékneve (nászr - نصر) magyarul győzelmet jelent, most alulmaradt a bosszú népe által indított háborúban. A CNN arab-ügyi szakértőjének „bűne” az volt, hogy a Bejrútban 2010. július 4-én elhunyt Muhámmád Huszejn Fadlalláh ajatolláhra emlékezve Twitteren leírta a következő mondatot: „Szomorúan hallom, hogy meghalt Muhámmád Huszejn Fadlalláh, a Hizbulláh egyik óriása, akit nagyon tiszteltem”.


Muhámmád Huszejn Fadlalláh ajatolláh

Több zsidó szervezet és hivatásos magántiltakozó mellett a Simon Wiesenthal Központ követelte a legerélyesebben a vezető újságíró elítélését és lapátra tételét. Megjegyezzük, hogy az egyébként keresztény libanoni Octavia Nasr a CNN hírtelevízióban eltöltött két évtizedes újságírói tevékenysége folyamán sokat foglalkozott a muszlim nők nem mindenhol rózsás társadalmi helyzetével, s a most elhunyt Fadlalláh ajatolláhot elsősorban azért tisztelte, mert több fátvát (vallástörvénykezési döntvény - فتوى) is kiadott a nők családon és társadalmon belüli helyzetének jobbá tételéért.


Hier rabbi (középütt), Nasr egyik kirúgatója
. Octavia Nasr megbüntetését legerélyesebben a II. János Pál pápának annak idején menórát ajándékozó Marvin Hier rabbi, a Simon Wiesenthal Központ egyik alapítója követelte a CNN vezetőségétől. Az újságírónő a CNN honlapján bejegyzett blogján ezt írta: „Sajnálom, hogy megjegyzésemmel azt az üzenetet közvetítettem, mintha támogatnám Fadlalláh egész életművét. Pedig nem így van.” A megbánás, a bocsánatkérés ezúttal sem elégítette ki a bosszúállás népét, amint néhány héttel ezelőtt a 90 éves Helen Thomas esetében sem. Thomast, a Fehér Ház hosszú évtizedeken keresztül vezető tudósítóját, több lap állandó jegyzetíróját Izrael bírálata miatt szintén cionista zsarolásra tették lapátra.

Octavia Nasr 1966-ban született Bejrútban. A libanoni keresztény arab újságírónő általános és középiskolai tanulmányait a bejrúti Soeurs des Saints Coeurs, majd a Báábdá városbeli Collége des Péres Antonins nevű keresztény vallási iskolában végezte. A Libanoni Amerikai Egyetemen bölcsészeti tanulmányokat, majd a Georgia Állam Egyetemen közel-keleti tanulmányokat folytatott. Kitűnően beszél, ír és olvas arabul, angolul és franciául. Octavia Nasr 1990-től egészen mostanáig a CNN vezető szerkesztőjeként számos úgynevezett nagyinterjút készített a Közel-Kelet vezető politikusaival és ismert személyiségeivel.

Hering József – Kuruc.info

Címkék: külföld zsidóbűnözés

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr132139100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása