Szeged címzetes főjegyzője újrarajzolta az önkormányzati választókerületeket, mert a törvényi változás miatt ősztől a jelenlegi 43 helyett már csak 29 fős lesz a városi közgyűlés. A Mózes Ervin által megállapított körzeteket böngészgetve a Szegedma.hu aránytalanságokra lett figyelmes: a lélekszámot tekintve 72 százalékos eltérések is akadnak.
Szegeden jelenleg a polgármesterrel együtt 43 tagú a közgyűlés, ősztől viszont 29-en fognak ülni a városházán. 20 egyéni körzetből és 8 úgynevezett kompenzációs listáról mandátumot szerzett képviselő kezdheti majd el a munkát a megválasztott polgármester mellett.
Mózes Ervin a Délmagyarországnak úgy nyilatkozott: „a helyi sajátosságok – nemzeti, történelmi hagyományok, földrajzi adottságok –, valamint az arányosság elvének figyelembe vételével” állapította meg a választókerületek területét, de „számított a lakosság összetétele és a beépítési mód is”, s „az új körzethatárok egyben közlekedési határok is”. Ezen elvek alapján alakított ki a főjegyző a korábbi 25 helyett 20 új körzetet. Döntése értelmében például Dorozsma két választókerületéből egy, Újszeged eddigi három körzetéből kettő, a belváros eddigi három körzetéből szintén kettő, a tarjáni városrészben az öt választókerületből négy maradt – számolt be róla az újság.
Az új körzethatárok (illetve az egyes körzetekhez tartozó lakosságszámok) a város holnapján is elérhetővé váltak az érdeklődők számára. A Mózes Ervin által felrajzolt rendszer aránytalanságai azonban első ránézésre szemet szúrnak. A legtöbb és a legkevesebb lakossal rendelkező körzet (10 787 fő, illetve 6275 fő) között például nem kevesebb, mint 72(!) százalékos eltérést állapíthatunk meg.
Még érdekesebb következtetéseket vonhatunk le, ha a településszerkezetet is vizsgáljuk. Az egyetlen körzetté összevont Kiskundorozsma lakosságszáma 10 787 fő, míg az északi városrész lakótelepi részein az új sorszámozás szerinti 8-as, 9-es, 10-es körzetek átlagosan 7500 lakosúak. Hasonlóan járt Tarján is, ahol a 12-es, 13-as, 14-es körzetekben 6500-7500 választópolgár él.
Ezzel ellentétben a kertvárosi részeken nemcsak a körzetek értelemszerűen sokkal nagyobb kiterjedése nehezítheti az arányos képviselői munkát, hanem a lényegesen magasabb lakosságszám is. A Délikert városrész körülbelül 8500, Alsóváros 9400, Külső-Újszeged 9600, Petőfitelep-Baktó 8000 lakosa a fönt említett dorozsmai óriáskörzettel azt is jelenti, hogy az itt élők által leadott szavazatok lélekszámarányosan kevesebb mandátumot eredményezhetnek, azaz – így is fogalmazhatunk – politikai akaratuk kevésbé tud megnyilvánulni a szegedi közgyűlésben, mint a lakótelepeken élőké.
Mózes Ervin határozata ellen a választási eljárásról szóló 1997. évi törvény értelmében a meghozatalától számított 3 napon belül (azaz július 1-jéig) a Csongrád Megyei Területi Választási Iroda vezetőjénél kifogással lehet élni.
(Szeged Ma)

Címkék: antimagyarizmus anyaország

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr202121575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása