Csütörtökön és pénteken kerülnek ki végső helyükre azok a padok, amik az EKF-es beruházás kapcsán megszépülő Széchenyi teret és az Irgalmasok utcáját fogják díszíteni, illetve pihenési lehetőséget nyújtani.
Mint Merza Péter, az EKF fejlesztési igazgatója beszámolt róla, a két helyszínen 8-8 padot állítanak fel. A Széchenyi téren eddig használatos padok csak ideiglenes jelleggel kaptak kihelyezési engedélyt, hogy a POSZT alatt és az utóbbi hetek néhány fontosabb rendezvénye során legyenek ülőhelyek. Most, amikor egyben megejtik a garanciális javításokat is, már azok a padok jelennek meg a téren, amik önálló művészeti alkotásoknak számítanak: a Kotormán László vezette művészcsoport tervezte, fúvott mintázattal látták el őket. Hozzátartozik a történethez, hogy a kivitelező eredetileg süttői mészkőből szerette volna elkészíttetni a padokat, amit nem fogadtak el, így került sor a gránitpadok kifaragására és díszítésére.
Ami az Irgalmasok utcájabéli padokat illeti, itt mindenképp meg akarták várni, hogy megtörténjen a teljes műszaki átadás, és csak azután állították ki a 8 padot. Anyagukban ugyanolyanok, mint a Széchenyi tériek, ám ezek nincsenek díszítve.(BAMA)