Keddtől vizet osztanak az autósoknak és a gyalogosoknak a fővárosban, illetve elkezdik locsolni a közutakat és a lakótelepeket is, hogy enyhítsék a várható hőhullám hatásait. Az ÁNTSZ hétfőn másodfokú hőségriadót rendelt el az egész országra a kánikula miatt. A mentők kérik az időseket és a betegeket, hogy maradjanak az árnyékban, és igyanak sokat, de óva intik a fiatalokat is. A hőségben elájulókhoz a legjobb mentőt hívni, de a megszédülteken néhány pohár víz is segíthet.

Napközben a lakótelepeket és sűrűn lakott területeket, éjszaka pedig a fő- és tömegközlekedési útvonalakat locsolják a fővárosi közterület-fenntartók, keddtől pedig a vízművek munkásai vizet osztanak a nagy hőség miatt. A Deák téren a gyalogosok, az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteztődésében pedig az autósok kapnak majd palackozott vizet - közölte az [origo]-val a Fővárosi Önkormányzat sajtóirodája.

A budapesti strandok nyitvatartását meghosszabbították, és a fürdőket üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. defibrillátorokat helyezett el hét olyan fürdőben, ahová gyakran járnak idősek. A főváros honlapján közzétették a légkondicionált intézmények listáját, ahová a legnagyobb hőség idején behúzódhatnak a fővárosiak.


20 Celsius-fok lesz hajnalban

Paller Judit országos tiszti főorvos hétfőn másodfokú hőségriasztást rendelt el az egész ország területére. Ezt indokolja, hogy az előrejelzések szerint a hétvégéig a napi középhőmérséklet az országban 25-27 Celsius-fok között lesz, keddtől pedig több helyen - például a nagyvárosokban - ennél magasabb, 27 fok feletti átlaghőmérséklet várható több napon át. Páldy Anna, az ÁNTSZ főigazgató-helyettese szerint magas az UVB-sugárzás is. A 7,5-es index extrém mértékben erős sugárzást jelent, a bőr ilyenkor védekezés nélkül már 10-15 perc alatt leéghet.

A héten a hétfőinél tovább fokozódik a kánikula, helyenként 35 fok fölé melegszik a levegő. A hőhullám még legalább egy hétig kitart, hajnalonként sem lesz hidegebb 20 foknál. A nagyvárosok belsejében az időjárási feltételek a harmadfokú riasztás kritériumait is elérhetik, a hajnali minimumok 25 fok körül alakulhatnak. (Az Ozone Network részletes időjárás előrejelzését itt találja meg.)

Sokat kell inni, zuhanyozni

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a várhatóan tartós kánikula miatt kiadott közleményében főként az idős embereket, különösen a szív és érrendszeri megbetegedésben szenvedőket figyelmezteti a hőség hatásaira. Az időseket és a betegeket az OMSZ arra kéri, hogy a héten kerüljék a fizikai erőfeszítést, maradjanak árnyékos, hűvös helyen és igyanak sok teát vagy vizet. Az ájulásos rosszullét gyakori zuhanyzással, fürdéssel, megfelelő folyadékbevitellel, a közvetlen napsugárzás kerülésével leggyakrabban megelőzhető - áll a közleményben.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője az [origo]-nak azt mondta, a meleg miatt az átlagosnál 20-25 százalékkal több rosszullétre számítanak, nemcsak az idősek vagy szívbetegek, de a fiatalok is könnyen elájulhatnak a tömött buszokon vagy a tűző napon. Összesítés ugyan csak délutánra lesz, de Győrfi szerint már most is látszik, hogy hétfőn délelőtt az átlagosnál több szívbeteg lett rosszul, és megnőtt a közterületi ájulások száma is - ez főként a nagyvárosokban fordul elő, itt ugyanis nehezebb enyhülést keresni. A szóvivő azt mondta, míg egy átlagos napon Budapesten körülbelül 350 riasztás érkezik be a mentőkhöz, ez a hét végére akár napi 450-re is nőhet.

Az ÁNTSZ közleménye szerint a megviselt szervezetnek a déli órákban hűvös helyre van szüksége. A szolgálat azt javasolja, hogy a lakásokat nappalra mindenki sötétítse le, éjszakára tárja ki az ablakokat. Hőhullámok idején, amikor a szabadban 35-39 fok is lehet, 28 foknál ne legyen hidegebb a belső helyiségekben, a túlzott légkondicionálás ugyanis nem tesz jót, ahogy a ventillátor hossza használata sem, ez ugyanis kiszárítja a szervezetet.

Az ÁNTSZ szerint a hőségben folyamatosan inni kell, nem szabad megvárni a szomjúságot. Aki elindul otthonról, vigyen magával egy liter vizet. Az alkoholos és nagyon cukros italok nem tesznek jót, ehelyett inkább csapvizet, szénsavmentes ásványvizet, cukor nélküli teát, tejet, kefírt, joghurtot, és gyümölcsöket, zöldségeket ajánl az ÁNTSZ. (Az ÁNTSZ tanácsai hőség idejére itt érhetők el.)

Stabil oldalfekvés és itatás

A belvárosi sürgősségi ügyelet egyik orvosa szerint főleg az időseket és a gyerekeket fenyegeti a nagy meleg. Ők sokkal kevésbé tolerálják a folyadékhiányt, ezért a legjobb, ha a legmelegebb órákban nem mozdulnak ki a hűvös szobából, és ügyelnek a bőséges folyadékbevitelre.

A fülledt, tömött buszon vagy a tűző napsütésben azonban nem csak az idősek és a gyermekek lehetnek rosszul. Az ügyeletes orvos szerint a rosszullétek részben vérnyomásesés miatt következnek be, amelyet a folyadékhiány elégtelen pótlása okozhat, de a vércukorszint esése és a rovarcsípések okozta allergiás rosszullétek sem ritkák.

Aki elájul, azt az orvos szerint célszerű stabil oldalfekvésbe fektetni, és néhány tájékozódó kérdéssel felmérni, hogy a tudatánál van-e, nem vesztette-e el az eszméletét, vagy nem sérült-e meg. Mentőt akkor kell hívni, ha a beteg átmenetileg vagy tartósabban eszméletét veszti, zavart, vagy esés közben megsérülhetett. Idősek esetében is mentőt kell hívni - tette hozzá. Ha a rosszullét nem jár eszméletvesztéssel, vagy fiatal emberről van szó, többnyire többnyire néhány perces ültetés, fektetés és néhány pohár víz is elegendő ahhoz, hogy az ájult magához térjen - mondta az ügyeletes orvos.

Nagyobb vízfogyasztásra számítanak

Lévai Zsuzsanna, a Fővárosi Vízművek szóvivője szerint várhatóan 20 százalékkal nő majd a héten a vízfogyasztás, vagyis az idén átlagos napi 457 ezer köbméterhez képest bizonyosan 500 ezer fölé kúszik majd. Általában pénteken fogyasztják a legtöbb vizet a budapestiek, szombatra viszont sokan elhagyják a forró fővárost, így olyankor csökken a fogyasztás.

Lévai szerint ugyanakkor a várhatóan megnövekvő vízfogyasztás is jóval alacsonyabb lehet, mint a korábbi évek legmagasabb értékei. Míg 2007-ben a legnagyobb napi fogyasztás 770 ezer köbméter volt, addig tavaly a legnagyobb napi mennyiség is csak 630 ezer köbméter volt, idén pedig 560 ezer köbméter. Ennek az az oka, hogy a fővárosiak a vízzel is egyre jobban takarékoskodnak, és egyre több víztakarékos berendezést használnak - mondta a szóvivő.

A forróság miatt csúcsra járatott légkondicionálók miatt az áramfogyasztás is jelentősen megnő majd. Hétfőn a napi áramfelhasználás 6000 megawatt körül tetőzött, de van elegendő tartalék a villamos energia rendszerben - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. Ezen a nyáron eddig június 10-én volt a legmagasabb, 5832 megawatt a napi csúcsteljesítmény, 25 foknál valamivel magasabb átlaghőmérséklet mellett. Az eddigi nyári rekord 2007-ben volt, helyenként 40 fokot meghaladó hősében 6320 megawatt.
(origo)

Címkék: hőség ántsz kánikula országos mentőszolgálat

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr862147191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása