A magyar állampolgárság megszerzéséről szóló törvény alapvetően a román állampolgársági törvény mintájára készült – mondta pénteken Bukarestben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki romániai látogatásának első programjaként Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettessel ült közös asztalhoz.
A találkozó után tartott közös sajtóértekezleten Markó Béla elmondta: partnerével egyebek között a két ország további együttműködéséről, a stratégiai partnerségről folytattak eszmecserét, s e partnerségnek mindkét fél különleges jelentőséget tulajdonított a térség egészének a fejlődése szempontjából. Markó Béla tájékoztatta vendégét a román kormány takarékossági intézkedéseiről, az intézményi reformelképzelésekről és a romániai decentralizációs folyamatról. Nagy fontosságot tulajdonítottak a két ország együttműködésének például az energiaellátás és az infrastruktúra fejlesztése terén.
Semjén a román és magyar sajtó képviselői előtt köszönetet mondott a "romániai magyarságnak", hogy anyagi támogatással is segítségére sietett az árvíz sújtotta magyarországi településeknek. Ugyancsak megköszönte a román államnak, hogy homokzsákokat küldött Magyarországra a gátak megerősítése érdekében. „A magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatosan is köszönettel tartozunk román barátainknak, hiszen a magyar törvény alapvetően a román állampolgársági törvény mintájára készült” – mondta Semjén. Mint ahogy a világon bárhol élő román is megkaphatja a román állampolgárságot, ugyanígy természetesnek tartjuk, hogy a világ bármely táján élő magyar ember is megkaphassa a magyar állampolgárságot – szögezte le a politikus.
A felek áttekintették azokat a gazdasági lépéseket is, amelyeket a két országban az egyensúly helyreállítása érdekében tettek. Mint ismeretes, Romániában a napokban lépett érvénybe az a rendelkezés, amely a közalkalmazotti béreket 25, a nyugdíjakat pedig 15 százalékkal csökkenti. Ezzel kapcsolatosan Semjén emlékeztetett: Magyarország nem a béreket, hanem az államigazgatás bértömegét csökkentette. Ezzel arra ösztönözte a a minisztériumokat, hogy például ne a tanárok vagy az ápolónők fizetését szorítsák le, hanem a fölösleges állami bürokráciát építsék le.
Hiszen mindkét országban bőségesen vannak fölösleges hivatalok - tette hozzá. Utalt a közteherviselés elve alapján hozott másik döntésre, amelynek értelmében a bankokat keményen megadóztatják. Ezzel kapcsolatosan Semjén úgy fogalmazott: nem bankellenes intézkedésről van szó, hanem arról, hogy az elmúlt idők nyertesei is vállaljanak magukra a terhekből.
Minkét országnak fontos, hogy a gazdasági helyzet kezelését illetően hasznosítsák egymás tapasztalatait – mondta a magyar miniszterelnök-helyettes. Hivatalos látogatása keretében Semjén Zsolt a nap folyamán Traian Basescu államfővel is tárgyalt, a nap folyamán hivatalában fogadja őt Emil Boc miniszterelnök, Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszter, valamint Daniel patriarcha, a román ortodox egyház vezetője.
(MTI nyomán)

Címkék: béla bukarest semjén zsolt markó

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr262091306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása