A Székesfehérvár határában, a 8-as főút melletti benzinkútnál parkoló szlovák kamiont mintegy két hete szabálysértés miatt állították le a rendőrök – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Vezetőjének forgalmi engedélyét elvették, s mivel a kiszabott bírságot nem tudta befizetni, az okmányt nem kapta vissza, a kamiont nem használhatta. A rakományt átrakatta, a fülkét lezárta.
Az őrizetlenül hagyott vontatóról időközben ismeretlenek több alkatrészt is leszereltek, a fülkét pedig kiszemelte három fiatal. A járművet szerdán este trélerrel közelítették meg, de nem tudták ellopni a fülkét, mert egy bejelentés nyomán a helyszínre érkező rendőrök elfogták őket – tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.
A 24, 21 és 17 éves fiatalokat gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.
(MTI)
Kamionfülkét akartak lopni
2010.06.17. 12:15Címkék: székesfehérvár kamion
A bejegyzés trackback címe:
https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr192088721
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.