A Pécsi-víz Páprád, Bogád-mindszent és Gilvánfa térségében vasárnap még komoly veszélyt jelentett, azonban az eredményes védekezésnek köszönhetően – száznál is többen rakták a homokzsákokat – nem került sor kitelepítésre, sikerült megvédeni az épületeket.
A Bogádmindszent–Vajszló közötti út szinte kettészeli Páprádot, valóságos töltésként működik. Az út északi oldalán hatalmas területet öntött el az ár – id. Lőrincz János polgármester szerint legalább ötszáz hektárt –, itt gyűlt össze a környékről az összes csapadék. A rengeteg víz mennyiségét jelzi az is, hogy nagyon lassú az apadás, 24 óra alatt mindössze 6-7 centimétert csökken a szint. Az út alatti átereszen olyan erővel zubog át, mintha vízesés lenne itt.
– Több mint hétezer homokzsákot raktunk ki a lakosság, a katasztrófavédelem és a vízügyi hatóság munkatársainak segítségével – tájékoztat a polgármester. – Megpróbáltuk megvédeni a kutat, fóliával és homokzsákokkal raktuk körbe, azonban nem sikerült megakadályozni a vízbetörést, illetve később az elöntést. Víz alá kerültek az elektromos berendezések, ezért használhatatlanná vált a vízmű, hétfő délelőtt 10 órától megszűnt a vezetékes vízellátás a faluban. A Szigetvíz Kft. azonnal a segítségünkre sietett, jelenleg is lajtos kocsival hordják a vizet az itt élőknek.
A polgármester szerint legalább további 40 centimétert kellene apadnia a vízszintnek ahhoz, hogy újra megközelíthető legyen a kút, és felmérjék, hogy milyen javításokra van szükség az ismételt üzembe helyezéshez. Ezen túlmenően csak az ÁNTSZ-vizsgálat eredményének ismeretében, illetve az engedély megadása után indulhat újra a vízszolgáltatás a faluban, ami még biztosan több napot vesz igénybe.
– Kedden jártuk be a területet a Pécsi-víz partján az illetékes vízügyi szakemberekkel – mondja a polgármester –, hogy pontosítsuk, mekkora a jelenlegi vízállás a mederben. Felmértük, van-e a töltésnek olyan része, amelyet ha megnyitunk, akkor a víznek szabad lefolyást biztosítunk az elöntött területekről. Sajnos ez a megoldás sem alkalmazható, mert egyelőre túl magas a vízállás.
A településen szinte minden kiskert tönkrement, több épületnek feláztak a falai, illetve a környező szántóföldek is vízben állnak. Az önkormányzat a központi vis major keretből próbál meg rendkívüli támogatást szerezni, amelyből a költségeket fedezhetnék, eddig közel 800 ezer forintot fordítottak a védekezésre.
További részletek a mai Dunántúli Naplóban!
(BAMA)