Nőstény egereket változtattak leszbikussá dél-koreai tudósok egy gén kikapcsolásával. A kutatók szerint ugyanakkor ebből nem lehet semmiféle következtetést levonni az emberi szexualitásra vonatkozóan.Egyszerű eljárással, az embrionális korban lévő nőstény egerekben az…

Címkék: homoszexualitás leszbikusság

Július 17-én, szombaton a feje tetejére áll majd a lengyel főváros. Ekkor rendezik ugyanis egyszerre az Europride-ot és a grünwaldi csata 600. évfordulójával egybekötött, szintén óriási ellentüntetést. Az Europride-ot 1992 óta idén 17. alkalommal rendezik meg, minden évben…

Címkék: homoszexualitás melegfelvonulás buziparádé

Vasárnapi sajtójelentések szerint Spanyolországban hamarosan "megnyílik az első keresztény egyház, amelyben az azonos neműek össze is házasodhatnak" (értsd: néhány hülye buzi köcsögszektát alapíthatott a "katolikus" Spanyolországban). A spanyolokhoz egy…

Címkék: homoszexualitás spanyolország liberalizmus

Finnország a nemzeti eszme és gondolat egyik utolsó mentsvára Európában, akik jól tudják, hogyan kell megvédeni a saját országukat. Például úgy, hogy még csak véletlenül sem törlik el az általános hadkötelezettséget, ill. szüntetik meg a végletekig megengedő fegyverviselési…

Címkék: homoszexualitás finnország könnygáz melegfelvonulás

Liam Neeson egy hotelszobában esik neki Peter Sarsgaard-nak, Robert Pattinson egy meztelen fürdőzés alkalmával tapad rá férfipartnere szájára. Míg Ewan McGregor számára izgalmas egy meleg csókjelenet, Leonardo DiCaprio úgy nyilatkozott, majdnem elhányta magát, amikor le kellett…

Címkék: homoszexualitás csók

süti beállítások módosítása