Vasárnapi sajtójelentések szerint Spanyolországban hamarosan "megnyílik az első keresztény egyház, amelyben az azonos neműek össze is házasodhatnak" (értsd: néhány hülye buzi köcsögszektát alapíthatott a "katolikus" Spanyolországban).

A spanyolokhoz egy amerikai szekta, a Metropolitan Community Churches (MCC) érkezik. A helyi "gyülekezetet" két Kanadában élő leszbikus nő hozza létre. Jelenleg az ügyintézést kezdték meg az igazságügyi tárcánál. Reményeik szerint októberben kezdhetik meg működésüket.
Az MCC-nek világszerte 43 ezer "híve" van. 22 országban vannak jelen, 300 "gyülekezettel". Az "egyházat" 1968-ban Kaliforniában alapították, azzal a céllal, hogy a saját nemükhöz vonzódóknak biztosítsanak "hitéleti lehetőséget".
Raquel Benitez, aki Spanyolországban indította el az szekta bejegyzését, azt mondta: vannak olyan keresztény csoportok, amelyek szeretnének vallási csoporttá válni, ám ehhez nincs elég erejük, sem nemzetközi támogatottságuk. Az asszony kiemelte: a spanyol gyülekezetbe "nem csak a leszbikusokat, melegeket és transzneműeket várják majd, hanem azokat is, akik nem érzik jól magukat a jelenlegi felekezetüknél".
A katolikus Spanyolországban Franco sajnálatos halála után szüntették meg a buzerancia büntethetőségét 1979-ben. Az ibériai államban 2005 óta házasodhatnak az azonos neműek. Európában a "katolikus" spanyolok voltak a harmadikak, akik ezt engedélyezték Belgium és Hollandia után. Erről egyébként a szocialista kormány döntött. Az elmúlt öt évben több ezer egynemű "pár" kelt egyben Spanyolországban. A konzervatív ellenzék és az egyház hevesen ellenezte a nemzetellenes kormány ezen lépéseit.
(MTI korrigálva)

Címkék: homoszexualitás spanyolország liberalizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr12129258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása