Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert úgy véli, nem csapta be eddigi klubját, sőt, mindent megtett azért, hogy a Vasasban folytathassa pályafutását. A két olimpiai bajnok vízilabdázó azután szólalt meg, hogy az angyalföldiek pénteken jogi lépéseket helyeztek kilátásba, miután a…

Címkék: kis férfi vízilabda gábor norbert hosnyánszky

Címkék: jobbik gábor árvíz vona

Címkék: mszp show gábor vona muppeth

Zsuzsi, az elítélt

 2010.06.08. 20:56

Feljelentett engem a rendőrség, és ötvenezer forintot kért tőlem. Azért tette ezt, mert 2009. augusztus 24-én elmentem a Teve utcai üvegház elé. Ott Vona Gábort nyúzták a Gárda szentendrei eskütétele miatt. Amikor kijött, sebesen felvettem a mellényemet, és úgy tizenvalahány…

Címkék: magyar szabó gábor dr. józsef gárda vona schiller klebelsberg kúnó

Délelőtt 11 körül érkeztem Edelénybe, ahol szörnyű állapotok fogadtak, de a helyiek és Molnár Oszkár polgármester elmondása szerint is jóval jobbak, mintha szombaton érkeztem volna. A várost a megáradt Bódva kettéhasította, a két part között egy markoló lapátjában lehetett…

Címkék: molnár gábor vona oszkár felsőzsolca edelény

Pécs | Az üzemeltetőnek csak szóbeli ígérete van az egyetemtől, de a gazdasági igazgatót időközben letartóztatták.– Fura helyzet állt elő, hisz egy bizonytalan időszakot követően – amikor még úgy látszott, tán ki sem nyit a Pollack-strand az idén –…

Címkék: pécs önkormányzat gábor hallgatói egyetemi ehök imhof pollack strand

Kedden nyújtják be a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló ítélet elleni kérelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságára Strasbourgban. Vona Gábor szeretne tárgyalni a kormányfővel, bemutatni neki a Magyar Gárda valós történetét. A Fővárosi Ítélőtábla 2009 júliusában…

Címkék: európai magyar orbán bíróság jogok viktor emberi gábor gárda vona strasbourg

ona Gábor,  a Jobbik elnöke Orbán Viktor napirend előtti felszólalására reagálva kijelentette, hogy "az akcióterv nagy részben jó", a beszéd "a Jobbik választási gyűléseinek hangulatát idézte". Ennek ellenére aknákat és hiányosságokat is felfedezett a…

Címkék: orbán kósa viktor jobbik lajos elnök gábor vona

süti beállítások módosítása