Aki próbált már kártyalapokból tornyot építeni, az el tudja képzelni, milyen fékezhetetlen dühöt váltana ki, ha valaki egy ujjbökéssel szándékosan romba döntené az immár több szintes kártyavárat. Az emberi természet megalkotójának bölcsességét hirdeti, hogy az elszenvedett veszteség okozta indulat nem növekszik együtt a kár mértékével. Különben - a mindössze néhány perces ráfordítással felépített kártyavár összeomlása kiváltotta jelentős veszteségérzetet alapul véve - a több ember egy-két évtizedes munkájának gyümölcseként szerzett otthon elvesztése elviselhetetlen lenne.

A híradásokat figyelve láthattuk azokat az igencsak megviselt embereket, akiknek hajléka a pusztító ár martalékává lett. És láthattunk családokat, akiknek otthonát nem a természet vad erői ragadták el, hanem akiket a könyörületet szintén nem ismerő végrehajtók tettek földönfutókká.

Nem tudom, hogy az árvíz veszélyeztetett-e több ingatlant, vagy a törlesztőrészleteket önhibájukon kívül fizetni nem képes lakók vannak többségben, akik végső soron ugyanúgy elveszíthetik fejük fölül a fedelet, mint azok, akikét elsodorta az ár. Csak azt tudom, hogy mindenki az árvizet érzi fenyegetőbbnek, függetlenül attól, hogy esetleg a kialakult gazdasági-társadalmi helyzet okoz nagyobb kárt, egyazon évben akár többszörösen annyi embert téve hajléktalanná.

Teljességgel érthető, ha az éppen a szemünk elé táruló veszélyt érzékeljük a legnagyobbként, ám ettől még a valóság lehet más. A látszat néha csal - tartja a közismert mondás. Szerencsére nem csak a látás, de a gondolkodás képességével is rendelkezünk, így akkor is felismerhetjük, hogy mi az igazság, ha nem a (teljes) valóság az, ami szemünk előtt áll.

Figyelmünk középpontjában mostanság a különböző természeti csapások okozta károk állnak, melyek számszerűsített mértéke mintegy százmilliárd forint. Csak kevesen tudják, hogy az államadósság után fizetendő kamat az idei évben ezer-százötven milliárd forint. Megfordult-e már valakinek a fejében, hogy ha az árvizek és a jégesők okozta pusztítás forintban kifejezve százmilliárd, akkor milyen mértékű rombolással lenne ábrázolható ennek a több mint tízszerese, az ezer-százötven milliárd? Hogy nézne ki ez az ország, ha a viharkárok és az államadósság után fizetendő kamat mellett a lakossági és a vállalati hitelek visszafizethetetlensége okozta károkat is szemmel látható módon ábrázolnánk?

Miért van az, hogy amikor az árvíz fenyegeti egy család otthonát, akkor a rendőrök a ház megmentésében segédkeznek, ám amikor a végrehajtó készül elragadni egy négygyermekes budafoki család otthonát, akkor (lehet, hogy ugyanazok) a rendőrök a lakás elveszítéséhez nyújtanak segítséget? Milyen közösségi érdeket szolgál az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy egy négygyermekes család elveszítse egyetlen otthonát, azért, hogy valaki másnak eggyel több lakása legyen? Mi az a magasabb közösségi érdek, ami szemben – sőt, felette - áll a fedélhez való jog igényével? Ha nincs ilyen közösségi érdek vagy hosszú távú érdek, akkor miért van olyan törvény, és ha már van is, miért hajtják végre?

Hol van annak a rohamrendőrnek a lelkiismerete, aki fizetséget fogad el azért, hogy egy négygyermekes család földönfutóvá tételében segédkezett? Mi a mentsége? Hogy pár héttel korábban homokzsákokat pakolt? Vagy a szokásos „parancsot teljesítettem”? És ha azt parancsolnák neki, hogy ugorjon a kútba, akkor is vakon engedelmeskedne? Na ugye, hogy nem!

Idebent a börtönben nap mint nap találkozom olyan emberekkel, akik tudják, hogy amikor fogva tartanak engem, nem cselekednek helyesen, az őrzésemre vonatkozó parancsnak mégis engedelmeskednek. Teszik mindezt azért, mert ha nem tennék, akkor annak rövid távon jelentős következményei lennének. A Katonai Ügyészségre citálnák őket, máról-holnapra munkanélkülivé lennének, és ki tudja, hogy még milyen más kellemetlenség érné őket.

Azt hiszik, hogy ha szembe mennek a saját lelkiismeretükkel és mások elvárásainak megfelelnek, akkor elkerülnek minden kellemetlenséget. Aki a saját lelkének meggyőződésével szembe megy, az Istentől, a jótól, a helyestől távolodik el. Sok vallással ellentétben én nem vallom, hogy bűneinknek a halálunk után bármiféle büntetése lesz. De azt tudom, és többször is megtapasztaltam már, hogy a rossz döntéseinket és a helytelen cselekedeteinket még az evilágon káros következmények kísérik.
Én tűzön-vízen, életveszélyen és a szabadságom elvesztésén át is hű maradok a lelkiismeretemhez, megteszem, amire késztet, és semmilyen körülmények között sem cselekszem olyat, amit helytelennek ítél, például nem válok árulóvá. Pedig az én rövid távú érdekeim is megkívánnák a meghasonlást és a megalkuvást. De én gondolkodok és távolabb nézek az orromnál. Felismerem a valós helyzetemet és látom, hogy a jelenlegi életvitelemet változatlanul tovább folytatva sem kerülhetem el a kellemetlenségek sorát. Csupán a közül választhatok, hogy az azonnali radikális változással járó terheket a vállamra véve, önként megteszem már most, ami megtételre vár, vagy megvárom, amíg mások és a körülmények által kényszerítve szorulok rá, hogy végrehajtsam életmódomban a változást.

Tény kérdése, hogy szükséges-e az alapvető változás. Ha igen, akkor - a látszat ellenére - azok vannak előnyben, akik a jelenlegi rendszer ellen küzdenek, s azok helyzete válságos, akik a mostani társadalmi berendezkedésünk fenntartásában érdekeltek és részesek. Ugyanis, amennyiben a gyökeres változás valóban szükséges, az be is fog következni. Ne feledjük: a kommunizmusnak is vége lett. Ha börtönőrként, rendőrként, ügyészként vagy bármi másként választanom kéne, hogy a jelenlegi, minden jel szerint fenntarthatatlannak bizonyuló rendszernek leszek a mostoha gyermeke azáltal, hogy hitet teszek a feltartóztathatatlanul eljövendő új korszak hírnökei mellett, s én magam is részt veszek a tervezésében és a felépítésében, vagy az új rendszernek leszek szálka a szemében azáltal, hogy tevékeny részt vállalok a hírnökök meghurcoltatásában és üldöztetésében, hát isten bizony megemberelném magam, és ezerszer inkább adnék most számot parancsmegtagadás miatt a jelenlegi rendszer katonai ügyészeinek, minthogy a jövő rendszer nemzeti elszámoltató bizottsága előtt kelljen majd feleljek.

Ha objektív szempontok alapján nézve is szükséges - és ennélfogva elkerülhetetlen - a változás, akkor hosszú távon az jár jól, akinek az új rendszer megvalósulása felszabadulási vágyainak beteljesülése lesz. A legutóbbi, 1989-es átalakulás óta eltelt idő elegendő tanulsággal szolgált arra nézve, hogy milyen is az, és főként, hogy mit eredményez, ha megengedjük, hogy Nagy Imre gyilkosai Nagy Imre örököseinek nevezzék magukat, és az új rendszer keretei között tovább tevékenykedjenek a közéletben. Amennyire rajtam múlik, többet ilyen nem lesz!

Mindannyian látjuk és tapasztaljuk, hogy milyen óriási mértékű károkozások történnek. A nagyon is szembetűnő, százmilliárdos árvízkárok mellett - ha csak kevesen is - de látjuk az ezer-százötven milliárd forintos károkat is, ahogy felismerni és beazonosítani véljük a nyomor és jelenünk minden boldogtalanságának és nyavalyájának okait is. Lépésről-lépésre haladva mindenki számára nyilvánvalóvá fogjuk tenni az ok-okozati összefüggéseket, és nevén fogjuk nevezni a felelősöket. Le fogjuk rántani a leplet a jelenlegi társadalmi-gazdasági berendezkedésünkről, és meg fogjuk mutatni, hogy hová vezet az az életmód és a leginkább a siker, pénz, csillogás kulcsszavakkal jellemezhető értékrend, amelyet mostani államunk magáénak ismer el.

Akit csak lehet, rá fogunk ébreszteni arra, hogy nem folytathatjuk tovább a jelenlegi életvitelünket, mert annak katasztrófa, végső soron pedig a megsemmisülésünk lenne a vége. Általános érvényű természeti törvény: oka van mindennek. Az, ahogyan élünk, ahogy gondolkodunk, beszélünk és cselekszünk, idéz elő mindent: a gazdasági világválságtól kezdve a természeti csapásokig. Nincs kivétel. Semmi sem véletlen. Minél hamarabb látjuk be ezt, annál olcsóbban ússzuk meg. Természetesen egy ideig még lehet nem észrevenni, lehet figyelmen kívül hagyni a valós helyzetünket, felfelé kerekítve is csak félmegoldásokkal kísérelni meg orvosolni a tüneteket. Előbb-utóbb azonban kínkeservesen nyilvánvalóvá válik majd az örök érvényű aranyszabály: a tünetet kiváltó kórt kell kezelni, nem magát a tünetet.

Sajnos nem vagyok a természettudományok szakértője, így tudományos szinten képtelen vagyok levezetni, hogy mi, emberek bolondítjuk meg a természetet. Ehelyett egyszerűen csak ösztönösen érzem, hogy az, ami körülöttünk zajlik, nem a véletlen műve, hanem életmódunknak és tetteinknek, valamint mulasztásainknak a következménye.

Mélyreható közgazdaságtani ismeretekkel sem rendelkezek, de földműves szülők gyermekeként tudom, hogy mi az a gazdasági csoda: egyetlen búzaszemet vetni el az anyaföldbe, és aratáskor egy maroknyit gyűjteni be. A banki kamat vagy a különféle befektetések csodájában én nem hiszek, mert a búzaszem csodájához hasonló valós megtöbbszöröződés csak a legritkább esetben lelhető fel mögötte. Az esetek többségében nem a tényleges munka és a természet termékenysége révén létrejött jövedelem oszlik el, hanem pusztán mások vesztesége jelenik meg egyesek nyereségeként, ami könnyen elképzelhető, hogy hosszú távon hová vezet.

Minden korábbi képzeletet felülmúlóan elszabadultak az igényeink. Ha most valaki azzal állna elő, hogy tegyünk félre minden mást, és tűzzük ki célul azt, hogy mindenkinek legyen mit ennie, legyen fedél a feje fölött, világítás és fűtés az otthonában, s mindez a fenntartható fejlődés keretein belül, megújuló energiaforrásokat alkalmazva, a környezetünk és önmagunk állandó mérgezése nélkül, hát nem is tudom, szerintem az illetőt kiröhögnénk, vagy (amennyiben komolyan vennénk) keresztre feszítenénk. Holott éppen a jelenlegi életformánkat kellene elutasítanunk, azt, amely tartósabb fenntartásához egyes becslések szerint másfél Föld bolygó sem lenne elég.

Ahogy a háztartásaink és az országunk az adósságcsapdában vergődik, úgy a Föld népességének jelentős része is az életszínvonal-megszállottság rabja: síkképernyős TV, internet, autó, utazás, meleg víz és megfelelő hőmérséklet gombnyomásra stb. Tiszta buli és önfeledt szórakozás az egész élet.

Csakhogy olykor homokszem kerül a gépezetbe, és a vetített buli-világ fellebbenő vászna mögött felsejlik a zord valóság: a természet esztelen kizsákmányolásának ugyanúgy súlyos következményei vannak, mint az országok és a népek gátlástalan kiszipolyozásának s szándékos félrevezetésének.

Sürgősen rá kellene ébrednünk, hogy mégsem olyan jó buli rövid idő alatt elherdálni és felélni mindent. Meg kéne tanulnunk megbecsülni azt, ha a legalapvetőbb igények kielégítését illetően az országunk képes megállni a saját lábán, annál is inkább, mert Magyarországról jelenleg ez nem mondható el. Be kellene tudnunk érni sokkal, de sokkal kevesebbel. Nem igaz, hogy síkképernyős tévét nézve vagy a világhálón cseverészve boldogabbak vagyunk, mint a tábortűz körüli beszélgetések közben. Ma még képesek vagyunk úgy önállósulni és áttérni egy fenntartható életvitelre, hogy közben mindenkinek lesz mit ennie, legalább naponta egyszer. Ha viszont változatlan életvitellel haladunk előre az időben, biztos vagyok benne, minden hitelességem terhére mondom: később sokunknak az éhhalál kihívásával kell majd szembenéznie.

Könyörögve kérek mindenkit: ne hagyjuk figyelmen kívül az előjeleket! Gondolkodjunk, keressük az összefüggéseket, lássunk is, ne csak nézzünk! Tartsunk össze, álljunk ki egymás érdekeiért, keressük az igazságot, és tegyünk tanúságot mellette! Ki kell állnunk magunkért, rendelkezésünkre áll minden, amivel megvalósíthatjuk az elképzeléseinket, csak együtt kell működnünk, és tennünk, cselekednünk kell a közös céljaink elérése érdekében.

A változást nem, csak a pusztulást kerülhetjük el. Meg kell változnunk. Nekünk magunknak is, nemcsak a többieknek. Beszéljünk róla, egyezzünk meg a mikéntjében! Segítsük és támogassuk egymást! S imádkozzuk közösen: ne hagyd elveszni népünk, Istenünk!

Szabadság!

Tettekre!

(Szaszka, 2010. június 23.)

Címkék: olvasói levelek

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr122134774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása