Jehuda Lahav 1930-ban született Kassán Weiszlovits Istvánként, és 1949-től élt Izraelben. A Kol-Haám, majd a Jediót Ahronót munkatársa volt, s 1989 és 1994 között ez utóbbi újság, majd a Háárec közép-európai tudósítójaként dolgozott, budapesti székhellyel.

1994 után a Népszabadságot, majd a Népszavát tudósította Izraelből. Magyarul két könyve jelent meg: Sebhelyes élet című önéletrajza és az Együttélésre ítélve című cikkgyűjtemény.

Ennyit tartott fontosnak elmondani róla az MTI. A párját ritkító aljas magyarellenességéről, talmudista rágalomhadjáratáról valamiért egy szó sincs. Mi viszont többször is foglalkoztunk az alávaló zsidóval, alább látható néhány példája dicstelen tevékenységének.

De előtte két szóban a pokol felé tartó magyargyűlölőről, ugyancsak egy korábbi írásunkból:

Lahav, akinek héber neve magyarul pengét és lángot jelent, Kassán, Weiszlovits István néven látta meg a napvilágot. A Jozef Tiso irányította szlovák fasiszták a második világháború idején a szüleit deportálták, és a németek megölték õket.

A mi Júdásunkat (a Jehuda latin változata) viszont serdülő ifjú korában még idejében Magyarországra menekítették, s a magyar nép tisztességének köszönhetően Budapesten sértetlenül megérte a szovjet megszállók megérkezését. Élete megmentését azonban úgy hálálta meg, hogy szlovák és magyar nyelvtudását kihasználva önként ajánlkozott a Vörös Hadsereg tolmácsának. A szovjet megszállókkal Budapestről előbb az ország nyugati részeibe, majd szülőföldjére, a Felvidékre tartott, és tolmácsként mindenütt aljas módon kivette részét a magyar lakosság és a honvédség elfogott katonái elleni orosz atrocitásokból. Lahav erre nyilván azt mondaná, hogy ő csak a fasiszták ellen tevékenykedett.

Magyarellenes pályafutását pedig ugyanolyan hévvel folytatta a háború után is (lásd alább), immár tollal - tehetnénk hozzá. Egészen eddig.
(Kuruc.info)