Autóbuszokkal szállítják a szoboravatásra a nézőket, 250-300 ember lehet a helyszínen. Már több kormánytag, miniszter is a megjött, Fico egyelőre nincs itt - tudósít a helyszínről a Bumm nevű felvidéki portál.

Bósza János 4 óra után kezdte meg bejelentett ellentüntetését a hatalom arroganciája ellen a körforgalom mellett, a Kossuth téren. Feliratokat erősített fel, amelyeken Nemzeti összetartást, autonómiát és Nec arte, nec marte (Sem csellel, sem erővel) feliratok szerepelnek. Egy tucatnyi társával tüntet, és aláírásokat gyűjtenek az autonómiáért. Bószát több médiamunkás veszi körül.

Friss: Ficót pfújolás, füttyögés fogadta, beszédének kezdetén és végén ugyancsak nagy fütyülés volt, sokan szidták és kommunistáztak.
A nap vicce pedig: előtte Dusan Jarjabek élesben is énekelt, s állítólag "ószlovákul adta elő a Miatyánkot".
Fico külön megköszönte a szobor felállítását Matejickának, komoly füttykoncert volt a bejelentés jutalma - olvasható a Bummon.
A korábbi hírekkel ellentétben a közszolgálati tévé mégsem közvetít élőben. Valószínűleg majd a híradóban tudósítanak csak. Túl sok a fütty.
Stefan Markus, a Matica országos elnöke beszél. Ahogy az eddigi beszédekben a többiek, ő is közhelyeket puffogtat a nemzetek összefogásáról. Egy sziréna a rendezvény eleje óta zavarja a szónokokat. A műsorvezető azzal tréfálkozik, hogy szlovák vuvuzeláról van szó, mely a szlovák csapatért szól. A Dunáról beszélt, de a Vág irányába mutatott, derültséget okozva. Nem sokat járhatott még errefelé - tudósít a felvidéki híroldal.
(Kuruc.info)

Címkék: szlovákia szoboravató robert foci

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr272129288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása