Csődhelyzetbe jutott a szennyvízberuházáshoz négy évvel ezelőtt felvett hitel miatt Nemesvid; a 830 lakosú somogyi település minden egyes lakójára egymillió forint kölcsöntartozás jut. A bíróság a napokban elrendelte az adósságrendezési eljárás megindítását, pénzügyi gondnokot rendelt ki és zárolta a település számláját.
Veres-Bocskay Katalin, a falu adósságrendezésével megbízott pénzügyi gondnok szerdán találkozott a képviselő-testülettel és tájékozódott a kialakult helyzetről. Elmondta: néhány órája volt csak a tájékozódásra, ám annak ismeretében, hogy az egyik pénzintézetnél hozzávetőleg 300 millió forintos tartozása van az önkormányzatnak, nem sok jót tud mondani.
Biztató azonban – tette hozzá –, hogy a helyi sérelmek, a képviselő-testület és a polgármester, illetve a jegyző között érezhető feszültség ellenére meg tudott alakulni az adósságrendezési bizottság, a testület elfogadta, hogy nincs más megoldás, együtt kell működniük.
Az adósságrendezési eljárásra 210 nap áll rendelkezésre, ha ez idő alatt nem tudnak megegyezni a hitelezőkkel, a bíróság elrendeli a vagyonfelosztást, amit jó lenne elkerülni – mondta a pénzügyi gondnok, aki nem lát reális esélyt arra, hogy a település állami segítséget kapjon a helyzet megoldásához.
Nem volt elég körültekintés?
Harmath István (független), Nemesvid polgármestere, akit elődje lemondását követően, 2009 februárjában választottak meg erre a tisztségre, úgy véli: a falu előző vezetése „nem volt elég körültekintő”, amikor 2006-ban egy 60 százalékos állami támogatású, összességében 928 millió forintba került szennyvízcsatorna-építéshez önerőként 150 millió forintnyi bankkölcsönt vett fel, amihez a beruházást végző víziközmű-társulat még további 170 millió forint, svájci frank alapú hitelt igényelt.
A beruházáshoz 20 millió forinttal csatlakozó Zalakomárban a szennyvíztisztítót bővítették, Somogysimonyi pedig hitelként felvett 35 millió forinttal társult, hogy kiépíthessék a szennyvízcsatornát. A munka befejeztével megszűnt a víziközmű-társulat, az általa felvett hitelnek nagyobb részben Nemesvid, kisebb – 18 százalékos – arányban pedig Somogysimonyi lett a jogutódja. A gesztorönkormányzat Nemesvidnek így 20 év alatt összességében csaknem 320 millió forintot kell visszafizetnie, ugyanakkora összegű kamattal terhelten.
Csak az államban bíznak
Az időközben – részben a svájci frank árfolyamváltozása miatt – háromszorosára, havi másfél millió forintra emelkedett törlesztőrészleteket – az első három évben csak a kamatokat, havi félmillió forintot kellett fizetniük – az évi 140 millió forint költségvetésből gazdálkodó falu már nem tudja fizetni – adott magyarázatot a polgármester a csődeljárás kezdeményezésére. Hozzátette: ráadásul mivel nem teljesítették a pályázatban vállalt 80 százalékos rákötést, az államkincstár még 150-180 millió forint büntetéssel is sújtja a települést.
Harmath István azt mondta: noha megválasztása után szembesült azzal, hogy mekkora adósságot örökölt a település, igyekezett fenntartani a működőképességet, ám végül nem látott más megoldást, mint hogy kezdeményezze a bíróságnál az adósságrendezés elindítását. „Abban reménykedem, hogy az államtól kapunk segítséget, különben soha nem fogunk kilábalni ebből a helyzetből” – mondta a polgármester, aki úgy vélekedett, hogy a kilátásba helyezett árverezésből csak a tartozás töredékére lehet számítani.
A kötelezőkre marad
Pintérné Hegedűs Szilvia körjegyző elmondta: az adósságrendezési törvény szerint a normatív állami támogatásokból a meghatározott kötelező feladatokra, így többek között az oktatásra, a bérekre, a járulékokra, a szemétszállításra vagy a segélyekre lesz pénz, fejlesztésekre azonban nem.
A körjegyző tájékoztatása szerint helyi adókból minimális, évi mintegy hatmillió forint a bevételük, bérleti díjakból pedig egymillió forint. A be nem fizetett adókból félmillió forint körüli a kintlévőségük, bérleti díjakból is több százezer forint, amit most igyekeznek behajtani. Pintérné Hegedűs Szilvia kevés esélyt lát arra, hogy a rendelkezésre álló időben sikerül megnyugtató megoldást találni.
(MTI)

Címkék: antimagyarizmus anyaország

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr812122632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása