2006. október 23-án barátokkal részt vettünk az 56-os megemlékezésen. A Corvintól az Astoriához mentünk, ahol nagyban zajlott a Zsidesz megemlékezése. Ez nem nagyon kötött le minket, ezért elindultunk a Deák tér felé, hátha végre el lehet jutni a Parlamenthez.

Nemsokára vérző fejű, testű emberek jöttek szembe, akik mondták, hogy válogatás nélkül lövik a tömeget a Bajcsy-Zsilinszky útnál, és erre tart az ÁVH. Átfutott a gondolat a fejünkön, mi lesz, ha a Zsidesz-rendezvényen részt vevő nagy számú ember kerül szembe a pribékek fegyvereivel? Tömegmészárlás. A velünk lévő két lány ezért gyorsan elrohant, hogy szóljon a rendezőknek, hogy be kellene mondani a hangosbemondóba, hogy ne a Deák felé menjen a zsideszes agymosás után a tömeg haza, mert vérengző zsoldossereggel találja magát szemben.

Meg is találták a színpadnál Schmitt Pált, akivel sikerült beszélniük. Schmitt megígérte, hogy amint vége a beszédeknek, a Himnusz után bemondják, hogy ne menjenek az emberek a Deák felé, mert veszélyes. Ehhez képest semmit nem mondtak be, így a tömeg jelentős része el is indult a Deák irányába haza. Amikor már jó sokan a Madách tér magasságában voltak, jött a lovasroham kardlapozással, majd a könnygránátok a tömegbe. Hirtelen kitört a pánik, rohantak az emberek, amerre láttak. Így biztos, hogy többen csak azért sérültek meg, mert Schmitt szándékosan hagyta őket arra menni. Vajon köztársasági elnökként várhatunk-e bármiféle emberséget, a magyar nép iránt érzett felelősséget egy ilyen embertől?

Szebb jövőt!