Napokon belül költöznie kell a Budapesti Honvéd Sport Egyesület (BHSE) lövészszakosztályának évtizedek óta használt kőbányai lőteréről, mert azt a köztársasági elnök és a miniszterelnök védelmére újonnan alakuló „elit testőrgárda” kapja használatra - értesült a Népszava.

A lap információját Joó Éva, a szakosztály igazgatója, világbajnok sportlövő is megerősítette. Elmondta: a honvédelmi tárca arról értesítette őket, hogy július 15-ig ki kell üríteniük a létesítményt.
Az igazgató úgy tudja, hogy a szabadtéri pályák helyett a Köztársasági Őrezred korábban szintén kiürített Honvéd utcai objektumában kellene edzeniük. Csakhogy ott mindössze egy hatszor húsz méteres pincelőtér található, míg a kőbányai Pongrácz úti létesítményben valamennyi lövészsportágnak megfelelő pályák állnak rendelkezésre. Eddig a rangos hazai lövészversenyek 80-90 százalékát itt bonyolították le.
Ráadásul épp július végén kezdődik a jubileumi, 50. sportlövő-világbajnokság, melynek most zajlik a legintenzívebb felkészülési szakasza. Egyelőre fogalmuk sincs, hol edzhetnek tovább az indulni készülő magyar sportolók.
A Népszava szerint a testőrség számára részben be kell fedni a lőpályákat, ami százmilliós költséget is jelenthet.
(FN)

Címkék: orbán viktor sportlövészet

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr562108527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása