Hende Csaba miniszter csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt mondta, hogy egyelőre vizsgálják a lehetséges helyszíneket.
A Honvédelmi Minisztériumban (HM) egyelőre sem döntés, sem javaslat nem született arról, hova telepítsék a korábban a Zengőre, illetve a Tubesre tervezett NATO-lokátort - állította.
A Honvédelmi Minisztériumban (HM) egyelőre sem döntés, sem javaslat nem született arról, hova telepítsék a korábban a Zengőre, illetve a Tubesre tervezett NATO-lokátort - állította.
Szavai szerint a legjobb megoldás az első tervezett helyszín, a Zengő lett volna, mert a szóba jött többi helyszínről nem lehet teljes a lefedettség, szükség lenne "réskitöltő század" fenntartására.
Hende Csaba azt mondta, hogy a Szlovéniába telepítés mellett is vannak érvek, ellenérvek, de erről sem született döntés. A HM rövid időn belül kialakítja álláspontját - tette hozzá. A miniszter szerint az új helyszín kijelölésénél több egymással versengő szempont van, így a környezetvédelem is, "de a haza biztonsága mindenek feletti".
(MTI nyomán)