A parlamentben is szóba került az APEH elnökének közbenjárása az akkor éppen orosz tulajdonban lévő Malév ügyében. A kormány vizsgálatot rendelt el, akárcsak a Volán offshore hátterű járatkiszervezéseivel kapcsolatban.
2008 októberében az APEH elnöke, Szikora János személyesen vonatta vissza a Malév bankszámláira kibocsátott inkasszót. Az akkor még orosz résztulajdonban álló légitársaság 1,2 milliárd forintnyi járulékkal tartozott az adóhatóságnak. A nemzetgazdasági miniszter múlt pénteken vizsgálatot rendelt el.
„Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úr pontosan ezért rendelte el a vizsgálatot, hogy kiderüljön, történt-e törvénysértés a kérelem elbírálásakor” – közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. „Amennyiben az APEH elnöke utasította az elsőfokú hatóságot, vagy maga döntött az elsőfokú határozat visszavonásáról, akkor ezzel jogsértést követett el” – tette hozzá.
A Volán-járok kiszervezésében kartellezést gyanít a Gazdasági Versenyhivatal. A különböző alvállalkozók tulajdonosa ugyanaz a luxemburgi offshore cég. A magánkézbe adott szakaszokon szinte kizárólag kínai buszok járnak. A járművek forgalmazóját szintén Luxemburgban jegyezték be.
Wintermantel Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője elmondta: a Volánbusz-járatoknak több mint harmadát – 36 százalékát – kiszervezte a zsámbéki-érdi vonalon a Kontakt Busz Kft., a gyöngyösi-jászsági-egri vonalon a Color Tours Kft., a váci és gödöllői térségben pedig a T&J Buszprojekt Kft. Hozzátette: ezekben a társaságokban az a közös, hogy kivétel nélkül offshore hátterűek, a tulajdonos Luxemburgban van bejegyezve. A minisztérium itt is vizsgálatot ígért.
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kijelentette: a lehető legrövidebb időn belül vizsgálódni fognak, megnézik mind az erre vonatkozó jogszabályok, mind a szerződések megalapozottságát, fenntartásának vagy elvetésének lehetőségét. A képviselő szerint azt is vizsgálni kell, hogy a Volánbusz vezetői érdekeltek voltak-e a kiszervezésekben.
(HírTV)