Ismét egy eljárásban vizsgálja Szilvásy György, Dávid Ibolya és Herényi Károly szerepét a Központi Nyomozó Főügyészség az UD-üggyel összefüggésben. A nyomozásnak azonban továbbra is csak a volt titokminiszter a gyanúsítottja - tudta meg az MTI.
Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője elmondta: technikai egyesítése történt a Szilvásy György ellen folyó eljárásnak és a személyes adattal visszaélés valamint kényszerítés miatt indult ügynek.
Felidézte: az ügyészség már korábban egy eljárásban vizsgálódott, de mivel az országgyűlés a legfőbb ügyész indítványával szemben tavaly októberben nem függesztette fel Dávid Ibolya és Herényi Károly akkori parlamenti képviselők mentelmi jogát, ezért a Szilvásy György ellen folyamatban levő büntetőeljárástól elkülönítették és megszüntették az ő ügyüket.
Mivel Herényi Károly és Dávid Ibolya sem jutott be a 2010. évi országgyűlési választásokon a parlamentbe, a Legfőbb Ügyészség június 10-én a nyomozás folytatása mellett döntött.
A Központi Nyomozó Főügyészség - miként az MTI birtokába került határozatból kiolvasható - "az eljárások tárgyára, valamint az ügyekben szükséges bizonyításra, illetve az ezekben mutatkozó szoros összefüggésekre tekintettel" az alapügy és a folytatni rendelt nyomozás egyesítését tartotta indokoltnak.
Fazekas Géza megerősítette: az eljárásnak jelenleg továbbra is egyetlen gyanúsítottja van.
(MTI)

Címkék: györgy szilvásy dávid ibolya károly herényi

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr962100941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása