Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint a megyei közigazgatási hivatalok szeptembertől, a kormányhivatalok pedig januártól lépnek működésbe.

Szeptember elsejétől várhatóan megkezdik munkájukat a megyei közigazgatási hivatalok - közölte egy szombati rendezvényen Navracsics Tibor.

A miniszterelnök-helyettes szerint ez azért fontos, mert az előző kormány egy "kétharmados törvényt feles többséggel módosított" és megszüntette a megyei közigazgatási hivatalokat, előidézve ezzel egy alkotmányellenes helyzetet.


Átlátható rendszert ígér Navracsics

Január elsejétől megteremtődnek a feltételei annak is, hogy létrejöhessenek a megyei kormányhivatalok, ezek a szervezetek egyesítik a különböző minisztériumok megyei dekoncentrált szerveit, szakigazgatási szervezeteit. A megyei kormányhivatalok létrehozása könnyen átlátható, kiismerhetőbb intézményrendszert eredményez megyei szinten, ami egyszerűbb ügyintézést is jelent majd az állampolgárok számára - mondta Navracsics.

A megyei kormányhivatalok létrehozását május közepén jelentette be Orbán Viktor. A miniszterelnök akkor közölte: "nem hagyjuk úgy a megyei szintű közigazgatást, ahogy az most van. Az lehetetlen, hogy 40 körüli hatóságnál kelljen az embernek az ügyeit intézni középszinten". A megyei kormányhivatalok élén az állam megyei vezetője áll majd, aki maga alá gyűjti, átszervezi, ésszerűsíti a hivatalokat, két kivétellel - ez a rendőrség és az adóhivatal. Minden más hatóságot a megyei kormányhivatal alá szervezünk - mondta Orbán.

(origo)

Címkék: közigazgatás navracsics tibor kormányhivatal orbán kormány

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr572094865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása