Závada Pál harminchárom szlovák népmesét mesél újra nekünk - megjegyzendő, épp akkor, amikor Esterházy Péter hetvenhét Esti Kornél-történetet, szép mesei számok -, újrameséli a fenefélelmetes és furfangos meséket, az okos lányról például meg a neki-most-már-ámen-lesz Parányi Jancsiról, a mesekincsünket ismerők számára otthonos és bizony igen különös történeteket is leírva.

Akiknek eddig azzal volt gondjuk, hogy az ifjúság rántott tökként és spenótvérűként fog felnevelődni, ha állandóan a Süsüt hallgatják, azoknak ezzel a kötettel biztosan nem lesz bajuk, micsoda vadság!, micsoda zord erők!, hogy szavamat szavamba, hát való egy lyányt huszonöt vérmes eb elé vetni, hadd szaggatnák szét?, és okos az a lyány, aki hozzámegy ahhoz a princhez, aki olyas próbának tette ki, amelyben akár szét is szaggatathatott volna?, épp huszonöt, nem kevesebb felé? És való egy lyányt elragadni a tizenkét fess fejjel dédelgetett sárkányférjétől, ha épp a vele való életet gondolta vonzónak? Igaz, ha jön a még fessebb Mesterlövész, aki légynek látja a sárkányt is, azzal is lehet valamit kezdeni. Jobb híján persze.

A kötetben vannak gyerek-, és felnőttmesék, néhányat jobb talán a már felnövekedett korosztálynak olvasni, mégse rontsuk az ifjúság erkölcsét kemencébe dugott papi szeretőkkel. Vannak furfangos és bizarr mesék. Vannak kurta mesék, mesezsebkendők, oly kicsinyek, hogy abban aligha tudja elhordani a hegyet akár a legfurfangosabb királyfi is.

Egyébként a furfangosság igencsak főszereplője a kötetnek. Már az első, a könyvbehívó mese is furfang-alapú. Azt mi inkább Mátyás királyosként ismerjük, az okos lány, aki jön is meg nem is, hoz is valamit meg nem is, visz is meg nem is. És emlékeim szerint mintha az sokkal szelídebb lett volna. Vagy az is lehet, hogy anno delfinizált változatban olvastuk, kimetszve belőle minden túlontúl erőteljes képet és történést.

Závada meséi nem lettek kifilézve. Ádáz dolgok is megtörténnek bennük, ezer zárral reteszelje el magát ezektől a szövegektől, aki erre érzékeny! És tízezer füldugaszt, ha ebből a gyűjteményből még hangoskönyv is lesz, ami azért is jó lenne, hogy halljuk, hogyan mesélné el a közreadó az olykor fékevesztett borzasztóságokat.

Máskor meg a süket bolondságokat. Például amikor az asszonykeresőben vagyishát háztűznézőben járó Matyinak ezeket a szavakat kell hallgatnia reménybeli anyósától: "- Hát képzeld el, Matyikám drága, itt ez a létra, amelyen a kamrából a padlásra lehet fölmászni, emitt meg, nézd, rá van akasztva ez a szekera, vagyis szekerce, más néven fejsze. Na mármost, ha ti összekerültök evvel a mi Dorkánkkal, és születik gyermeketek is, és ha az a gyerek bejut valahogy ide a kamrába, a szekerce alá, s meglöki a létrát, az a szekerce ráesik szegénykémnek a fejére, és agyonüti, micsoda szomorúság lesz az! Látod, ezért jajgatunk mi mind a hárman. Jaj, szegénykém, avval a szétvert fejecskéjével! - jajongott az anya tovább, s vele a leány meg az apa is."

Szegény Matyi. De hát őt se tejbepudingból faragták: "Matyi egyszerre szeretett volna sírni és nevetni. Alig bírta türtőztetni magát, míg végre így szólt: - Ha találok a világon még öt ilyen bolondot, amilyenek maguk, akkor esküszöm, hogy elveszem a lányukat!" Lehet találgatni, talált-e.

Ahogy azt is, vajon mi lesz a tátosíkból, ha levágják a fejét. Vagy hát egyszerűbb találgatás helyett elolvasni a kötetet, nem kell azért félni, reszkettető történetek ide vagy oda, rémület és jajveszék innen-onnan, azért ennek a könyvnek is csak hetedhét országra szóló lakodalom meg boldogan élnek, épp míg meg nem halnak lesz a vége. Azt még nem is mondtam, hogy mindez a sok mese Kun Fruzsina szép pasztell színeivel van illusztrálva.
(Népszava)