Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azonnali hatállyal vizsgálatot indított Szikora Jánossal, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökével szemben, hogy kiderüljön: jogszerűen állíttatta-e le a Malév köztartozásának behajtását 2008-ban.
A légitársaság ugyanis 2008-ban 1,17 milliárd forint járulékkal tartozott a magyar államnak, amelyet még abban az évben október 13-ig be kellett volna fizetnie. Az összeg azonban nem érkezett meg az adóhivatalhoz, ezért az megindította a végrehajtást.
Az összeg a Magyar Nemzet információi szerint azért nem folyt be az államkasszába, mert Szikora János, az APEH elnöke levélben arra adott utasítást, hogy további intézkedésig vonják vissza a Malévval szembeni végrehajtást.
Matolcsy György a vizsgálatot egy héten belül le kívánja zárni – közölte a minisztérium.
(MNO)