Távozott a tervezett indiai Hitler-film vezető színésze a produkcióból pénteken, miután heves bírálatok érték a film tervét zsidó csoportok és "történészek" részéről. A Mumbaiban található hindi nyelvű és Bollywoodnak nevezett filmgyártás egyik sztárja, Anupam Kher játszotta volna Vezért a Kedves barátom, Hitler című alkotásban.

A színész két hónappal a forgatás tervezett megkezdése előtt lépett vissza a szereptől az internetes közösségi oldalakon megjelent bírálatok hatására. A színész azt közölte, hogy "mélyen megindították a tömegében érkező" tiltakozó üzenetek, levelek. A Twitteren megjelent közleménye szerint "időnként az emberi érzések fontosabbak, mint egy film."
A két-három millió dolláros költségvetésű film terve először Indiai kicsiny zsidó közösségétől kapott bírálatokat, később aztán külföldről is érkeztek heves tiltakozások. Mindez azután történt, hogy a rendező, Rakesh Ranjan Kumar közölte: a film Hitler szerelmét mutatja be India iránt. A táncos-dalos bollywoodi filmek világában szokatlan témájú alkotást megvédte a rendező, aki szerint az ő filmje "nem akarja dicsőíteni vagy romantikus színben feltűntetni Hitlert, aki tagadhatatlanul a második világháború és a zsidók elleni tömeggyilkosságok felelőse volt".
A film készítői szerint alkotásuk címe arra a két levélre utal, amelyeket Mahatma Gandhi írt Hitlernek. A film forgatása augusztusban kezdődne.
(FH nyomán)

Címkék: hitler adolf zsidóbűnözés

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr152092332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása