A hivatala még csak alakul, ám a rendőrségtől már három folyóméternyi iratanyagot kapott Balsai István fideszes politikus, volt igazságügyi miniszter, aki most Orbán Viktor miniszterelnök biztosaként vizsgálja a 2006. október 23-i budapesti rendőri fellépés körülményeit. Néhány hónapon belülre tervezi jelentése elkészítését – nyilatkozta a politikus a Duna Televízió Hattól nyolcig című reggeli háttérműsorában.
Ahhoz nem kell vizsgálóbizottság, hogy tudni lehessen: ami az országban történik, azért a miniszterelnök a felelős – jelentette ki Balsai István, amikor arról kérdezték, hogy milyen kapcsolatban állt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök a rendőri vezetőkkel a vizsgálandó események idején, mi derül ki a dokumentumokból, a bizottsági vizsgálatokból.
Hozzátette: „Amikor órákon vagy napokon keresztül ilyen események zajlanak, s aki egyébként bloggerként ezt kommentálja, és különböző kitüntetésekre tesz előterjesztést, ott fel sem merül annak a kérdése, hogy ő mossa kezeit. Nem, ő személyesen felelős” – mondta Balsai, aki hozzátette: természetesen azoknak a beosztottjainak, minisztereinek a felelőssége is felmerül, akik az ő bizalmából végezték a munkájukat. „Például igazságügyi és rendészeti miniszterek.”
Noha Balsai láthatóan kerülte Gyurcsány Ferenc nevének a kimondását, a beszélgetés szövegkörnyezete alapján aligha gondolhatott volna másvalakire, mint a volt kormányfőre 2006-ból.
A biztos szerint a választók már levonták a politikai konzekvenciát. Az ő feladata lesz a szakmai és – ha van – a jogi felelősség vizsgálata. Utóbbi akár két szálon, polgári jogi és büntetőjogi vonalon is folyhat majd. A vizsgálóbiztos munkájának fontos kerete lesz a 2006. október 23. eseményeinek felderítésére alakult Civil Jogász Bizottság jelentése.
Hozzátette: bár a megbízatása 2006. október 23-a eseményeinek vizsgálatára szól, mégsem lehet megkerülni az ugyanazon év szeptemberében történt tévéostrom ügyét. „Nem lehet megkerülni a kérdést, mert az előzmények nyilván közrejátszottak abban, hogy úgy mondjam, revánsot vegyen a rendőri vezetés az akkor történtekért. Ami valóban példátlan dolog, hogy ott álltak százával, vagy nem tudom, hány százával a rendőrök, és létrejöhetett, ami létrejött” – érvelt Balsai.
Hozzátette: be fogják szerezni ezzel kapcsolatban is a szükséges dokumentumokat. A biztos számításai szerint néhány hónapon belül készítheti el és adhatja át jelentését megbízójának, Orbán Viktor miniszterelnöknek.
(Duna TV)

Címkék: rendőrbűnözés anyaország

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr882091303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása