Végre mi is csatlakozhattuk a világ egyelőre még kisebbségben lévő, ám annál idegesítőbb részéhez: egy Dél-Afrikából érkezett ismerősünk elhozta nekünk a focivébé mumusát, a világszerte milliókat őrületbe kergető vuvuzela egyik eredeti példányát. A kísérlet sikerült, tíz perc alatt két épületben is sikerült felfordulást okozni.

A szerkesztőség egyik tárgyalójában próbáltuk megszólaltatni a vuvuzelát, és a kezdeti köpködő hangok után  kisvártatva konstatálhattuk, hogy nem túlzóak a Dél-Afrikából érkező panaszok. A száz decibelig mérő iphone-alkalmazás pillanatok alatt kiakadt (egy tanulmány szerint egy idő után már a 85 decibel körüli hangerő is tartós halláskárosodást okozhat), és hasonlóan reagáltak a környéken feltehetően munkájukat végezni próbáló emberek is.    

Eleinte csukott ablaknál teszteltük a kivitelezésében amúgy elég gagyi, fröccsöntött műanyag hangszert, de már akkor is egymás után tűntek fel a hajókürtszerű hang forrását kutató arcok a szemközti ház ablakaiban.


Még öt perce perce sem kísérleteztünk, és éppen csak a megtaláltuk az optimális hangerő kifejtésének technikáját, amikor az alattunk lévő emeletről megjelent egy meglehetősen fenyegetően fellépő fiatal nő, heves gesztusokkal közölve, hogy már jelentette a gondnoknak, mi folyik itt.

Ahogy pedig a rövid mulatság után visszatértünk a helyünkre, már ott várt az e-mail az épület üzemeltetőjétől, amely szerint "zajjal járó tevékenységet csak munkaidő után és engedéllyel lehet végezni az épületben!".

Ezúton is elnézést kérünk Pethő kollégától, akit éppen interjúkészítés közben ért a dél-afrikai hangulat.

(origo)

Címkék: foci foci vb vuvuzela sportvideók

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr222086282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása