A tót parlament alelnökévé választották pénteken Robert Fico volt kormányfőt.
A 150 tagú testületben a titkos szavazáson jelen lévő 144 képviselő közül százan támogatták Fico jelöltségét. Fico a törvényhozó testület negyedik alelnöke. Három alelnököt – köztük Bugár Bélát, a Híd elnökét – már a csütörtöki alakuló ülésen megválasztottak. Fico esetében ez nem volt lehetséges, mert kormányfőként csak a testület alakuló ülése után nyújtotta be lemondását, s tért vissza formálisan a képviselők soraiba.
Nem számít, mit nyilatkozott másfél éve
A volt kormányfő annak ellenére tért vissza képviselőként a parlamentbe, hogy ezt másfél éve egy televíziós nyilatkozatában egyértelműen kizárta. „Nem tartom helyesnek, hogy az az ember, aki négy vagy nyolc évig a kezében tartotta a kormányrudat, visszatérjen a parlamentbe, s azután úgy kiabáljon a padsorokból, mint ahogy azt Mikulás Dzurinda vagy Ivan Miklos teszi. Ez nevetséges. Véleményem szerint ez nem jó. Annak, aki befejezi a kormányzást és nem kap újra bizalmat, köszönetet kellene mondania, s távoznia kellene a politikából” – szögezte le másfél éve Fico a TA3 hírtelevízióban.
Mostani visszatérését a parlamentbe azzal magyarázza, hogy a Smer majdnem 35 százalékos támogatást kapott, s ez munkára kötelezi.
(MTI nyomán)

Címkék: robert fico

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr962141017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása