(Legújabb frissítések legalul!)
Az alább olvasható hírt egész biztosan egyik magyarországi médium sem hozza majd le, mivel, természetesen, ahogy az a finn sajtóból egyértelműen kiderült, cigányok gyilkoltak.

Tegnap éjjel Porvoo (középméretű finn város) egyik éjszakai Mekijének autóskiszolgáló sorában állt – többek között – egy nyitott autó, benne három utassal, mögöttük pedig egy olyan járgány, amiben cigányok utaztak, egy vemhes szuka vezetésével. Ez utóbbiak berágtak azon, hogy az előttük álló kocsi nem haladt elég gyorsan, ezért elővették az engedély nélkül tartott fegyverüket, és több lövést adtak le arra. Nem volt nehéz célba (az autóban utazó emberekbe) találniuk, mivel a kocsi (ami az alábbi képen látható) nyitott volt:


Az áldozatok autója (az ajtó alján egyikük vére látható)

Két ember (egy 1965-ös és egy 1982-es, Askola-beli) a helyszínen meghalt, a harmadik (egy szintén 1982-es Loviisa-ból) a kórházban. A cigányok, a vemhes nő vezetésével, megpróbáltak elmenekülni, de nem jutottak messzire, hamar lekapcsolták őket a zsaruk.

A gyilkos be volt drogozva – ami nem volt nehéz, mivel a finnországi orkok jó 40%-a kábítószerfüggő. Ráadásul volt már – többek között szintén gyilkosságért, valamint két garázdaságért – büntetve. Ezekért kapott, 1995-ös büntetéséből tavaly decemberben szabadult, feltételesen. Az ügy kapcsán amúgy Mika Lindgrén esete jut az ember eszébe: az is bedrogozva gyilkolt – szintén visszaesőként. Ebből is jól látszik – ha valakinek a magyar vagy a spanyol példák nem lennének elegendők – , hogy kormosék a börtönből csak mint profi bűnöző kerülnek ki, és náluk a bűnismétlés aránya sokszorosa a más (európai, civilizált értékrendű) népekének. Ezeket tényleg nem lehet a jelenlegi, összkomfortos börtönökkel elrettenteni – szemben mondjuk az általunk propagált olasz gyakorlattal.

Hadd hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a finnországi cigányok más esetekben is igazolták már, hogy ilyen és ehhez hasonló kicsinységek miatt is képesek legyilkolni a sorban előttük állót – ahogy az pl. Poriban történt. A háborúban meg a bajtársaikat gyilkolták a frontvonalon, hogy lenyúlhassák a pénzüket. Ez egy ilyen nép. Egész egyszerűen nem találunk szavakat arra, hogy kifejezzük megvetésünket ezen életforma iránt... Csodálkozik a Kedves Olvasó, hogy elegünk van belőlük? (Tisztelet a rendesen dolgozó, tanuló, deviáns fajtatársaiktól is szenvedő [lásd pl. a Faddon összevert, gyerekeit egyetemre járató, 74 évesen is dolgozó romát], sajnos igencsak kisszámú kivételnek.) Mi mást tehetnénk, ha nap, mint nap ilyen és ehhez hasonló gyilkosságokról kell beszámolnunk? Ez a nép olyan, amit tényleg csak az emberiség rákfenéjének lehet nevezni. Ahogy az emberi testben a rák, ők bennünket is el fognak pusztítani, ha nem fogjuk vissza a szaporodásukat és/vagy, valamilyen módon, nem pateroljuk ki őket, de legalábbis nem különítjük el őket valami olyan módon, mint pl. az olaszok. Ráadásul olyan ostobák, hogy úton-útfélen hirdetik azt, hogy ők bizony az elpusztításunkra törnek. Ehhez elég csak az iWiW-es oldalaikat, a „radikális” blogjaikat (mint pl. EZT) olvasni...


Itt történt a gyilkosság

Csodálkozunk azon, hogy a finnek (is) olyan szinten gyűlölik a cigányokat, hogy, ha (vidéken, falvakban, kistelepüléseken) tehetik, lemészárolják őket? Az ilyen ember alatti, javíthatatlan, megnevelhetetlen, betörhetetlen, mindenre és mindenkire veszélyt jelentő, a társadalomnak csak kárt és gondot okozó lényekkel mi mást tehetnének?

Finnül beszélő olvasóink számára igencsak ajánljuk az ITT található, kapcsolódó Uusi Suomi-oldalt, ahol az olvasói hozzászólások igencsak leszedik a keresztvizet a cigányokról. Az ITTENI cikkben képgalériát találunk a helyszínről.
Frissítés (júl. 6. 19:25): égnek a finnországi vonalak, folyamatosan kapjuk az újabb és újabb híreket. A gyilkos cigány neve, ahogy az pl. az ITTENI MTV3-cikkből kiderül, Esa Åkerlund. 1995 szeptemberében a saját feleségét ölte meg (vö. a cigány társadalom férfiközpontúsága, ahol a hímek gyakorlatilag szabadon megölhető tulajdonukként bánnak a nőkkel), ill. két embert megsebesített ugyanebben a házban. 1997-ben életfogytot kapott, ahonnan tavaly decemberben engedték ki, feltételesen. Szabadlábra helyezése Tarja Halonen szocdem, meglehetősen butácska elnökasszonynak „köszönhető”.

A gyilkossággal foglalkozó beszélgetőfórumok központi témája természetesen az, hogy az elkövető – mint ilyen esetekben szinte mindig – cigány. Finnül értő-beszélő olvasóink számára ajánljuk EZT, EZT, EZT, EZT és EZT. Az ITTENI, 2008-as fórumban az 1995-ös gyilkosság körülményeit tárgyalják; a beszélgetésből kiderül, hogy orkunk akkori áldozata egy holland ápolólány (Liv Van Den Hoek) volt.
Frissítés (júl. 6. 20:15): talán mondanunk sem kell, hogy a finn médiumok sokkal normálisabban állnak hozzá a cigánykérdéshez, mint a magyaro(rszágia)k. Csak egy példa: az ITTENI, „A taxisoktól kért segítséget a rendőrség a gyilkosok rendőrkézre kerítése érdekében” című cikk egyértelműsíti a gyilkosok származását: „Porvoo taxisaihoz az éjjel a lövöldözés után hivatalos rendőri megkeresés érkezett, amelyben három roma férfit kerestek, mondta el az MTV-nek egy taxis.” (Eredeti finn, a származást egyértelműen leíró szót általunk kiemelve: „Porvoon takseille oli annettu yöllä ampumisvälikohtauksen jälkeen poliisitiedote, jossa etsittiin kolmea romanimiestä, kertoo taksikuljettaja MTV:n uutisille.”) Mernék csak a magyar médiumok megemlíteni, ha egy gyilkos (mint szinte mindig) cigány, meg is indulnának a Merkava tankok Izraelből... A finneknek miért szabad ezt (is, többek között a cigányok nemhivatalos lemészárlása mellett), nekünk meg miért nem?

Az áldozatok fehér finnek voltak, így (sajnos) nem a párját ritkító cigányok esetével állunk szemben.
Frissítés (júl. 7. 15:43):

1.) a balliberális CNN is foglalkozott a témával az ITT található cikkében. Talán mondanunk sem kell, hogy a hírügynökség alapbeállítottsága garantálja azt, hogy a gyilkos származását még csak véletlenül sem említették meg, ill. azt sem, hogy törvénytelenül tartott fegyvert használt.

A primitívebb, Finnországról szinte semmit sem tudó, baloldali amerikai olvasók (a cikk kommentárjaiban – jelenleg kb. 600 van) azonnal belekezdtek az „ilyenek a finnek”,  „ezzel jár a szabad fegyverviselés – rögtön bevonni mindet!” és a többi ótvar duma nyomatásába. Miközben, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, a gyilkos nem finn volt, hanem cigány (ahogy a magyarországi bűnözőcigányok se magyarok), és tettét jogtalanul tartott pisztollyal követte el.

Ez utóbbit a finnországi liberálisok, ill. (szélső)baloldal se igyekeznek hangsúlyozni (sőt, meg sem említik), amikor a szabad fegyverviselést támadják. A (szerencsére nem kormányzó) szocdemek Erkki Tuomioja-ja, volt külügyér, akiről közismert, hogy teljesen be akarja tiltani a fegyverviselést (amely, természetesen, csak a törvénytisztelő állampolgárokat büntetné), diadalittasan jelentette be az állami TV-n, hogy „Majd meglátjuk[, mi lesz ebből]!”. A hazai SZDSZ/LMP-nek megfelelő, a legális fegyvereket szintúgy betiltani kívánó Zöldek vezetője is mélyen kussolt ezen cseppet sem elhanyagolható tényről, amikor TV-interjújában hangot adott betiltogatós elképzeléseinek. (A legális fegyverviselés és a bűnözés kapcsolatát, Finnország kapcsán is, ITT elemeztük – kötelező jellegű cikk!)

A fenti cikkre érkezett finn (nem amerikai!) olvasói reakciókat angolul tudóknak érdemes átolvasniuk. Szinte mindegyikük megírja, hogy cigány az elövető és illegális a fegyver. Többen is arról értekeznek, hogy ma rá sem lehet ismerni a 21-22 évvel ezelőtti, biztonságos, (akkor még) konzervatív-hazafias vezetésű, még nem „multikulti” Helsinkire, annyira elburjánzott a bűnözés a cigányok és egyéb bűnöző importnépek miatt. Mindez, természetesen, főleg a mai, a bűnözőket (az ő szavazóbázisukat) különösen külföldről behozó, liberális (zöld + svéd) városvezetés sara – a konzervatív vidéken (még mindig) az a módi, hogy, természetesen, lemészárolják a cigányt, ha tetten érik és ha tehetik. (Egy példa egy ilyen hozzászólásra: „When I was there last year for the first time in 20 years, Helsinki was shocking. When I was 18-19, I felt safe roaming the streets at all hours of the night, and the worst thing that could happen is one would get into a long conversation with a drunk. Now, my finnish friends had to tell me, in rather hushed tones, where I could not walk after dusk. That I could no longer say "mustalaiset" for the gypsies. That they represented a large percentage of the crime rate in Finland but that it was not accepted for people to speak of this. I was outraged, and felt like a piece of meat with these people. They care nothing of Finnish culture. The men made me feel like a piece of meat. I am going to say whatever I want. They changed Finland for me. I feel so sad for the culture and safety of the Finns.”)

2.) Cikkünk első változata óta érkezett pontosítások:
- a terhes nő a megtámadottak kocsijában ült. A cigányoknál is ült egy nő, de az nem volt terhes (de legalábbis nem említette ezt senki).
- nem drogos, hanem ittas volt a vezető. Ezzel kapcsolatban igen nagyokat hazudott őkelme: ittasságára fogta ugyanis, hogy úgymond „nem emlékszik semmire”, meg hogy egyáltalán gyilkolt. A rendőrök meg szépen bejelentették, hogy nem oda Buda, egyáltalán nem volt annyira részeg, mint amennyire hazudja magát. (A kapcsolódó, ma reggeli Helsingin Sanomat-hírből az ide vonatkozó részlet: „Epäilty on poliisin mukaan selittänyt äkkipikaista toimintaansa humalatilalla. Poliisin tiedon mukaan miehen humala ei ollut kovin vahva.”)

Értsd: ebben is hazudott az ork; az italra akarta fogni, hogy gyilkolt, mert arra számít(ott), hogy ez enyhítő körülmény. Ugye, hogy milyen gyakran alkalmazzák ezt a trükköt cigányaink? Hadd utaljunk például a sajóbábonyi gyilkosságra vagy éppenséggel a tarnabodi lövöldözésre, ill. gyilkosságra. Igen, a cigánybűnözés és az azt támogató hazudozás, ami elválaszthatatlan a „kultúrájuktól”, valóban határokon átívelő és nemzetközi. Ugyanúgy próbálja menteni az irháját a magyarországi, ahogy a finnországi cigány.
(Kuruc.info)

Címkék: külföld cigánybűnözés

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr702136264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása