Jehudá Láhávra, az Eperjesen született és kedden nyolcvan esztendős korában elhunyt izraeli újságíróra tegnap délután emlékeztek az újságíró szövetség Bét Szokolov nevű tel-avivi központjában. Láháv egyike volt azon újságíróknak, akik az írott és az elektronikus sajtóban a legtöbb hazugságot és gyűlölködő sorokat írták le a magyarságról. Magyarországon ennek ellenére magas szakmai elismerésben részesült.

Jehudá Láháv izraeli újságíró volt az, aki nemrégiben következmények nélkül állította a Háárec című napilap angol nyelvű kiadásában azt, hogy a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet személyesen Szima Judit által kiadott hírlevelében a magyarországi zsidók elleni fegyveres harcra fölszólító fölhívás volt olvasható. Láháv hazugsága a nemzetközi zsidó szervezeteket is magyarellenes kirohanásokra késztette. A Láháv által világgá röpített rágalomért persze senki nem kért bocsánatot, illetve nem tett közzé helyreigazítást.

Jehudá Láháv volt az, aki szinte hazajárt a különféle tót, és az attól nem sokban különböző cseh tévéstúdiókba, újságszerkesztőségekbe, s Csehszlovákia fölbomlása után nem győzte éltetni a szlovák államiságot, méltatni a csehszlovák-izraeli barátságot, illetve úton-útfélen mocskolni a „Horthy-fasizmust” és az „ősi szlovák területek megszállását” (A Felvidék egy részének 1939-es visszatéréséről van szó – H. J.)

Jehudá Láháv volt az, aki a szlovák és héber nyelvű önéletrajzi írásaiban, adatközléseiben következetesen szlováknak mondja magát. Tehát sosem magyarnak, amelyet csak a magyargyűlölő publicistát Magyarországon ajnározó hasonszőrűek erőszakoltak rá. A magát zsidósága mellett szlováknak valló Láháv mindig, mindenütt és mindenért a magyarságot vádolta, miközben szemérmesen hallgatott arról, hogy a Hitler ajándékaként létrejött Tiso-féle szlovák bábállam martalékává lett Eperjesről szüleit nem a magyarok, hanem a szeretett tótjai küldték a halálba.

Mint ahogyan azzal sem szokott dicsekedni, hogy őt magát fiatal gyermekként a tótok elől Budapestre menekítették, ahol a háború végét nem üldöztetésben és rettegésben érte meg, hogyan azt írásaiban állítja, hanem az akkor még svábok lakta Budakeszi egyik keresztény vallásos gyermekotthonában.

Magyarán, a magyarok megmentették az életét, pedig tudták, hogy kicsoda. Jehudá Láháv a front megérkeztekor önként kereste föl a Budapestet megszálló Vörös Hadsereg parancsnokságát és fölajánlotta szolgálatait a magyarságot rabságba döntő keleti hordának. Az oroszok még egyenruhát is adtak a magyarokat eláruló ifjúnak. Így hálálta meg azt, hogy nem jutott a tótok által másvilágra segített szülei sorsára.

A MÚOSZ Aranytollával kitüntetett és a Hiller István által Tel-Avivban személyesen átadott Pro Cultura Hungarica-emlékplakettel elismert Jehudá Láháv volt az, aki 2001-ben még a szlovák parlamentben a zsidók kitelepítését célzó 1942-es törvényt egyedüli képviselőként elutasító, zsidókat Magyarország területére átmentő gróf Esterházy Jánost is megtámadta a Lidové Noviny 2001. április 12-i számában, s a mártír magyar politikus becsületét végül egy Bohumil Dolezal nevű cseh történész volt kénytelen megvédeni Láháv hazugságával szemben.

Jehudá Láháv volt az, aki újságírói pályája kezdetén a Kol Háám és az Ál- Hámismár, később a Dávár, Jediot Áháronot és a Háárec című héber nyelvű napilapokban (Láháv korabeli opusait volt alkalmam személyesen átnézegetni a Jeruzsálemi Héber Egyetem Nemzeti Könyvtárának archívumában – H. J.), az Izraeli Rádió állandó külpolitikai műsorában, illetve a szlovák és cseh nyelvű újságokban olyan sok aljasságot hordott össze a magyarságról, amelyért valóban kiérdemelte a MÚOSZ és Hiller István Pro Cultura Hungarica-emlékplakettjét. Itt gyorsan meg kell jegyeznünk, hogy attól a szocionista díszes társulattól kapta az említett elismeréseket, amely többnyire figyelmen kívül hagyja, nem segíti a határon túli, valóban a magyar kultúra és nyelv fönnmaradásáért küzdő újságírókat és lapokat.

Jehudá Láháv sírjára, még ha akarnánk, akkor sem helyezhetnénk el a hála és a kegyelet virágait, mert nincs és nem is lesz neki sírja. Halála előtt ugyanis holttestét fölajánlotta a tudományos kutatás céljára.

Hering József – Kuruc.info