A holokauszt áldozataira emlékeztek a szombathelyi deportálások 66. évfordulóján a vasi megyeszékhelyen vasárnap.
A helyi zsidó hitközség imaházában tartott gyászmegemlékezésen, azt követően pedig az egykori zsinagóga előtti emlékműnél tartott koszorúzáson részt vett Aliza Bin-Nun, Izrael magyarországi nagykövete és Hende Csaba honvédelmi miniszter is. A szertartást Radnóti Zoltán rabbi és Fekete László főkántor vezette.
A megemlékezésen az izraeli nagykövet arról szólt, hogy a magyar köznyelv a holokauszt áldozatait gyakran nevezi úgy: "akik nem jöttek vissza", megkerülve annak a megfogalmazását, hogy "gyilkosok áldozatai lettek".
Aliza Bin-Nun beszédében úgy fogalmazott, "a borzalmakat ki kell mondani ahhoz, hogy sohase feledjük el az áldozatokat, és az átélt borzalmak soha többé ne fordulhassanak elő". A nagykövet hangsúlyozta, azonnal fel kell ismerni a kirekesztést, és fel kell lépni minden formájával szemben. Egyértelmű határt kell szabni a gyűlöletbeszéd és a szólás szabadsága között, ebben pedig komoly felelősségük van a közvéleményt formáló médiumoknak, a politikusoknak és a civil szervezeteknek egyaránt - figyelmeztette a kormánypártokat.
Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség egyéni körzetben megválasztott fideszes országgyűlési képviselője a kormány nevében kijelentette: "nem fogják eltűrni az ordas eszmék legkisebb megnyilvánulását sem", ez ellen minden területen fel fognak lépni a politika és a jog eszközeivel is. Nem szabad megengedni, hogy Magyarország egyetlen zsidó származású állampolgárának bármitől is félnie kelljen - hangoztatta.
Ipkovich György, Szombathely szocialista polgármestere, országgyűlési képviselő a gyászszertartáson mondott beszédében felidézte, hogy a szombathelyi zsidóság deportálásával 4228 megbecsült polgárát, orvosokat, jogászokat, művészeket, iparosokat és kereskedőket veszített el a város, akkori lakosságának több mint tíz százalékát.
A koszorúzást követően a megemlékezés a szombathelyi Bercsényi temetőben a "mártírok és munkaszolgálatosok" emlékművénél tartott kegyeleti szertartással ért véget.
(MTI nyomán)

Címkék: antimagyarizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr812129071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása