Csíksomlyón minden év júliusának első szombatján tartják az Ezer Székely Leány Napja hagyományos rendezvényt, amelyet a székely népviselet és a katolikus vallás megőrzésének szándéka hívott életre 1931-ben a szociális nővérek kezdeményezésére. A rendezvényen vasárnap tizenhét székely történelmi zászlót mutattak be.

Az évek során a rendezvény igazi mozgalommá terebélyesedett. A második világháború után ugyan betiltották, de az 1989-es rendszerváltást követően ismét minden esztendőben megszervezik.
„Az Ezer Székely Leány Napja múltunk megismerését és kultúránk ápolását szolgálja” - fogalmaztak a rendezvényt egykor elindító szervezők. Köztük volt Domokos Pál Péter volt csíkszeredai gimnáziumi tanár, később Budapesten élő néprajzkutató, neki tulajdonítható az 1931-ben lezajlott első találkozó jelmondata: "Hitében erős, erkölcsében tiszta, és önazonosságában szilárd ifjúságot akarunk". Ezt az elvet időszerűnek tartják az idei rendezvény szervezői is, nevezetesen az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Csíkszereda város és Hargita megye önkormányzata.
A megyeháza előtt kezdődött az ünnep a megyei önkormányzat által létrehozott Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport tagjai - történészek és heraldikusok - által rekonstruált történelmi zászlósor bemutatójával. E munkacsoport kutatómunkájának eredményeként sikerült rekonstruálni az egykori székely nemzeti zászlót, amelyet nemrég Hargita megye saját lobogójának nyilvánított.
A találkozó résztvevői a két Somlyó hegye közti nyeregbe - a pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklat színhelyére - vonultak ki, ahol az ünnepi szentmisét követően mintegy 800 székely ruhába öltözött fiatal mutatta be a szülőfalujára, néprajzi tájegységére jellemző műsorát.
András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes művészeti vezetője az anyaság előtti tisztelgésnek nevezte a rendezvényt, amely vallási jellegű is, hiszen azt „szakrális helyszínen” tartják. „Az Ezer Székely Leány Napja a gyökereinkhez való visszatérést jelenti, hagyományainkhoz ragaszkodó székely leányokat akarunk, akik később vállalják az anyaságot” - mondta Boros Károly csíkszeredai főesperes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány elnöke.
(MTI)

Címkék: csíksomlyó ezer székely leány napja

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr412129099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása