Nem csak magyar játékvezető van a 2010-es labdarugó világbajnokságon, hanem magyar zászló is! A ma esti (06.27) Argentína – Mexikó mérkőzés 90. percében volt látható a közvetítésben egy magyar zászló, néhány másodpercig, egy lassításban.
A meccset néhány barátommal néztem, akiknek hiába mondtam, hogy ott volt egy magyar zászló, nem hitték el, s ők nem látták. Aztán már-már majdnem elhittem én is, hogy végül is a Mexikóiak nemzeti színében is piros fehér és zöld, és biztos az volt, meg mégis, hogy lenne az magyar, meg mit keresne ott, és hát amúgy is, én mindenhol ilyesmit látok – mondták. Aztán már-már hagytam a történetet, amikor is a meccs után kapcsolgatva a tévét, visszakeveredtünk a Magyar Televízió egyes csatornájára, ahol éppen az Argentína - Mexikó meccs összefoglalója ment. Mondtam a többieknek, hogy na, most nézzük meg a zászlót… hátha mutatják. Egyetlen szerencsém, hogy a zászlót egy szép lövés lassításában pillantottam meg, így sanszos volt, hogy ismét beadják azt. Így is lett. Messi 17 méterről bombázott a kapura, ami mellé ment, a lassítás jól jött, mert a kapu mellett ott voltak a magyar szurkolók a zászlóval. Igazam lett, nagyon örültem, a többiek pedig igazat adtak.
Remélem, hogy a következő világbajnokságon már nem csak magyar játékvezető, nem csak magyar szurkolók és magyar zászló lesz egy-egy meccsen, hanem a magyar csapat is; lehetőleg a pályán, a győzelem felé hajtva. Így legyen!
A magyar zászló videón is megtekinthető, IDE kattintva, 4:55-nél, a kapu sarka mellett.
barikad.hu