Binjámin Ben-Eliézer izraeli miniszter tegnap titokban találkozott Ahmet Davutoglu török külügyminiszterrel.

Ben-Eliézer (balról) és Davutoglu egy korábbi találkozója
Az izraeli politikus szerette volna megoldani a két ország között a török segélyflottilla elleni kalóztámadás nyomán keletkezett válságot, ám Ankara továbbra is bocsánatkérést és jóvátételt követel Izraeltől – olvasható a Tik-Debká izraeli hírportálon. Közben Törökországban ismertették a Mavi Marmara segélyhajó elleni kommandótámadás újabb részleteit.
Binjámin Ben-Eliézer izraeli ipar-, kereskedelmi és munkaügyi miniszter, korábbi hadügyminiszter már hosszú évek óta jó kapcsolatokat ápol vezető török politikusokkal, s ezért úgy döntött, hogy személyes befolyását latba vetve titkos találkozón igyekszik rávenni Ahmet Davutoglu külügyminisztert a zsidó állam elleni török diplomáciai tevékenység abbahagyására. A találkozóra a svájci Zürichben került sor, ám a Gázai övezetbe tartó segélyflottilla elleni kalóztámadás előidézte válságot az izraeli miniszter nem volt képes megoldani.
Az iraki születésű Ben-Eliézer (eredeti arab neve: Fuád) izraeli miniszter és a török diplomácia vezetőjének találkozójáról előzetesen csak Binjámin Netanjáhu kormányfő tudott, miközben a világ számos pontján nem kívánatos személynek számító, fajvédő Ávigdor Lieberman külügyminiszter csak később, a sajtóból értesült az eseményről. Lieberman erre Jeruzsálemben kiadott egy dühös hangvételű közleményt, amelyben az áll, hogy „egyesek hitelét rontották” a találkozó titokban tartásával.
Binjámin Ben-Eliézer Zürichben sikertelenül próbálta meggyőzni Ahmet Davutoglu török külügyminisztert arról, hogy hazája hagyjon föl az Izraelt ostorozó és kipellengérező politikájával. Davutoglu a találkozón megismételte Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök ismert álláspontját, miszerint Ankara csak abban az esetben hajlandó normalizálni a kapcsolatait a zsidó állammal, ha az utóbbi nyilvánosan bocsánatot kér a török segélyhajóraj elleni gyilkos támadásért, teljesen föloldja a Gázai övezetet sújtó blokádot és jóvátételt fizet a kalóztámadás során megölt törökök családjainak.
De amint azt már régen tudjuk, a zsidók a bocsánatkérést és a jóvátételt mindig csak másoktól szokták megkövetelni, s ezért a zürichi titkos találkozó után is minden maradt a régiben: Törökország továbbra sem hajlandó helyreállítani a korábbi jó kapcsolatot Izraellel, az izraeli légierő gépei egyelőre nem repülhetnek be a török légtérbe, nem tartanak közös hadgyakorlatokat, s fönnáll a veszélye annak is, hogy Ankara kiebrudalja Törökországból a perzsa katonai mozdulatokat onnan figyelgető izraeli katonai hírszerzés (ÁMÁN) ügynökeit.
Yasin (ejtsd: Jászin) Divrak török ügyvéd a június 28-án, Isztambulban tartott sajtótájékoztatóján újabb perdöntő tényeket közölt az újságírókkal. Többek között elmondta, hogy az izraeli tengeri kommandó tagjai a zsidó verzióval ellentétében nem önvédelemből voltak kénytelenek tüzet nyitni a Mavi Marmara segélyhajó utasaira, mert a holttestek boncolása során kiderült, hogy az áldozatokat a levegőből, tehát katonai helikopterekről érték a halálos lövések. Az áldozatok egy részét több fejlövés is ért a levegőből, amely nem tekinthető másnak, mint szabályos kivégzésnek. A török ügyvéd azt is bejelentette, hogy a hazájának kiadott holttesteket előzőleg jól lemosták alkohollal, hogy eltüntessék a kommandó által használt puskapor és bizonyos vegyi anyagok nyomait.

Kecskére káposztát: Jáákov Turkel bíró
Az izraeli hírportál a törökök eltökéltségét és a kalóztámadásra vonatkozó anyaggyűjtést azzal magyarázza, hogy Ankara továbbra is ragaszkodik a kalóztámadás részleteinek nemzetközi kivizsgálásához és követeli Izrael felelősségre vonását. Izrael a nemzetközi vizsgálóbizottság fölállításáról érthető okok miatt hallani sem kíván, s ezért Jáákov Turkelnek, a Legfelsőbb Bíróság korábbi bírájának vezetésével már föl is állította a saját bizottságát, amelynek legitimitását viszont a törökök vitatják.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info

Címkék: külföld zsidóbűnözés

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr592124138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása