Az amerikai látogatáson lévő Dmitrij Medvegyev orosz elnök előadást tartott a Stanford Egyetemen, ahol egy hallgatói kérdésre megerősítette: 2012-ben ismét versenybe száll az államfői posztért. Az első hírek, hogy Vlagyimir Putyin és Medvegyev jó előre elosztották maguk között a vezető pozíciókat, először 2009-ben kaptak szárnyra – emlékeztet a moszkvai napilap.
E híreszteléseket Putyin gyakorlatilag megerősítette, amikor egy korábbi nyilatkozatában kijelentette: időben megtárgyalják majd, ki milyen pozíciót töltsön be. Az biztos – így Putyin – 2012 után is együtt fognak dolgozni. Ezt követően Medvegyev is megszólalt, s nem zárta ki, hogy ismét megméreti magát elnökként, ha „minden rendben megy” és ha érzékelni fogja „a lakosság támogatását”.
A Levada közvélemény-kutató központ igazgató-helyettese, Alekszej Grazsdankin ugyanakkor figyelmeztet: Oroszországban semmilyen összefüggés sincs aközött, hogy ki dolgozik jól, illetve, hogy ki győz majd a választásokon. A lakosság java része úgy gondolja: Medvegyev csak apró díszítés az egész konstrukción, aki elnökként sem tett egyebet, mint amit Putyin parancsolt neki. Megítélésük és népszerűségük között is jelentős a különbség, Putyin javára.
Ám – figyelmeztet a lap – e különbség korábban sokkal nagyobb volt, mint ma. Medvegyev sokat ledolgozott hátrányából. Ez főképp annak a következménye, hogy két rendkívüli kihívást, melyekkel rögtön elnökké történt beiktatását követően szembesült az ország, meglehetősen ügyesen kezelt. Ez a grúziai háború, illetve a gazdasági krízis.
Medvegyev másik nagy előnye, hogy 2012-ben mindössze 47 éves lesz, míg Putyin már 60, a közvélemény-kutatások pedig azt mutatják, a lakosság támogatná, hogy elnöki, miniszterelnöki szerepre 60-65 évnél idősebb korban már ne vállalkozzanak politikusok.
A cikk ugyanakkor érzékelteti: Putyin – az emberek szemében – „időtlennek” tűnik. Oroszországban ráadásul nem a közvélemény-kutatások döntik el a pozíciókat. Ha a televíziók Putyinra háromszor több időt szánnak, mint Medvegyevre, akkor szimpátia-indexük között a különbség ismét nőni fog. Természetesen Putyin javára.
(Vedomosztyi, Glóbusz)

Címkék: tanulmányok

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr802115997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása