Vajon jelentéktelen színben tünteti fel a „náci népirtás szörnyűségeit”, és ezzel bűncselekményt követ el az, aki nyilvánosan kijelenti, hogy a németek nem készítettek emberi zsírból szappant? Fogas kérdés.
Mert igaz ugyan, hogy éppen húsz esztendeje hivatalos holotörténészek is beismerték: a szappanlegenda a szövetségesek háborús propagandájának terméke, és egy szó nem igaz belőle. Másrészt viszont a tanultabbak számára fenntartott holokauszt hitvilággal egyidejűleg létezik egy népi holokauszt vallás is, melyben a szappanmese mellett még élnek és virulnak a lámpaernyős, az élve elégetéses, a légkalapácsos, a vízbe fojtós és egyéb más képtelen történetek. És ahogyan a középkorban hol itt, hol ott tűntek fel a legcsodásabb ereklyék, ugyanúgy eshetnek meg csodák napjainkban is.
Történt pedig, hogy Montreálban, a ST. Laurent sugárúton található régiségeket és különlegességeket forgalmazó üzlet tulajdonosa, egy bizonyos Abraham Botines, március vége felé váratlanul bejelentette: egy nyugalmazott kanadai katonatiszttől vásárolt egy szappant, amelyet meggyilkolt zsidók testéből állítottak elő a nácik. Az idős hadfi állítólag részt vett a második világháborúban, és az egyik koncentrációs táborban zsákmányolta a „értékes” relikviát. A tulajdonos Iván nevű fiacskája is nyilatkozott a sajtó képviselőinek, aki megerősítette apja állításait a szappannal kapcsolatban.
Az újságírók az elkövetkező napokban megrohamozták a kis üzletet, melynek forgalma elképesztő mértékben megnövekedett. A szappant azonban senki sem látta, holott korábban még a kirakatban díszelgett. Abraham Botines ekkor zseniális húzásra szánta el magát: bejelentette, hogy csakis „komoly gyűjtők” nézhetik meg a különleges ereklyét, de megszemlélheti bármely egyszerű földi halandó is, feltéve, ha leperkál a kezei közé 300 dollárt. „A szappan az enyém, és azt teszek vele, amit akarok” - közölte az agyafúrt Abraham Botines. Aki elárulta azt is, hogy felajánlotta eladásra a szappant a helyi Holokauszt Emlékközpontnak, amely azonban valamilyen érthetetlen okból kifolyólag nem tartott igényt erre a rendkívüli ereklyére. Ekkor a ravasz zsidó úgy döntött, a szappant egyelőre megtartja magának, annál is inkább, mivel egyébként is szenvedélye a „náci relikviák” gyűjtése.
Közben megszólalt egy hivatalos holokauszt történész. Frank Chalk, a Montreali Concordia Egyetem történész professzora – nem kevés civil kurázsiról téve tanúbizonyságot - kijelentette: "Soha nem sikerült bizonyítékot találni arra nézve, hogy a meggyilkolt zsidók holttesteit felhasználva valaha is szappant állítottak volna elő. A történet nem más, mint egy legenda.” De megszólalt a B'nai Brith elnevezésű, roppant befolyásos zsidó szervezet is, amelynek képviselője „méltatlannak” nevezte a történteket, és rendőrségi vizsgálatot sürgetett az ügyben.
Erre már valamit lépnie kellett a hatóságoknak. Kellő áhítattal elszállították hát a szappant Botines boltjából, és egy rendőrségi laboratóriumban alapos vizsgálatnak vetették alá. Tény, ami tény: a szappanba valaki a horogkereszt jelét véste bele, azonban sem állati, sem emberi maradványokat nem találtak benne. Paul Chablo, a montreali rendőrség illetékese egy interjúban kijelentette: „A vizsgálati eredmények egyértelműen bizonyították, hogy egy egyszerű, mindennapi szappannal van dolgunk”. De hogy nehogy mégis a karrierje törést szenvedjen, a rendőrtiszt lerótta a kötelező köröket: „A Holokauszt egy borzalmas esemény volt, ezért nem vettük félvállról az ügyet” - jelentette ki, megmagyarázva egyúttal, miért kellett egyáltalán laboratóriumban vizsgálgatni a szappant.
A kalandos sorsú szappan végül visszakerült az üzletbe. Vigyázni kell vele, ugyanis egy szép kis horogkereszt díszeleg rajta – habár az egyébként szoros cionista ellenőrzés alatt álló Kanadában nem számít bűncselekménynek, ha valaki olyan tárgyakat ad és vesz, amelyeken náci jelképek láthatók. Az egész képtelen és nevetséges történetben, mint cseppben a tenger, mutatkozik meg a hivatalos holokauszt mítosz számos ellentmondása. Az egyikre Alice Herscovitz, a Montreali Holokauszt Emlékközpont vezetője is rámutatott: „Vannak emberek, akik megpróbálnak mindenből, így a Holokausztból is pénzt csinálni.” Annyival azért helyesbíteném ezt a kijelentést, hogy – mint Norman Finkelstein A holokauszt ipar című nevezetes könyvében rámutatott – nem „bizonyos emberek” igyekeznek profitra szert tenni a holokausztból, hanem egy valóságos iparág termeli a pénzt a zsidóság második világháborús szenvedéstörténetére építve. Van azonban egy másik tanulság is, melyről szigorúan tilos szót ejteni. Még csak gondolni sem szabad rá. Ez a tanulság pedig a következő: vajon ha a szappanlegenda (valamint a lámpaernyős, légkalapácsos, élve elégetős, stb. legenda szintúgy) a szövetséges háborús propaganda hazugságának bizonyult, akkor vajon nem lehetséges, hogy azokkal a történetekkel is van némi gond, melyeknek a valódiságában immár börtönbüntetés terhe mellett is hinnünk kell?
Perge Ottó - Kuruc.info
