ITT már foglalkoztunk a Miskolc-Szirmabesenyő határán fekvő bv-intézettel. Abból az anyagból – többek között – kiderül, hogy az ott fogvatartottak túlnyomó többsége – természetesen – cigány.
Az alábbi cikk tovább árnyalja mindezt. A bevezetésében például arról számol be, hogy a hűvösre vágott cigányok még csak véletlenül sem bánták meg előéletüket, és (továbbra is) gyilkolni akarnak. Ahogy az, nem mellesleg, oly sok visszaeső-statisztikából is látszik.
Az alábbi cikk tovább árnyalja mindezt. A bevezetésében például arról számol be, hogy a hűvösre vágott cigányok még csak véletlenül sem bánták meg előéletüket, és (továbbra is) gyilkolni akarnak. Ahogy az, nem mellesleg, oly sok visszaeső-statisztikából is látszik.
Természetesen, amint a régi Mikom-os cikkből, ebből az anyagból (lásd: „A kutya nem néz bőrszínt”) is kiderül (akárcsak a cikkhez mellékelt, általunk – a minőségromlás miatt – be nem szkennelt képről), hogy a börtön lakói szinte mind cigányok. Arányok, azok a fránya arányok...
Az anyag a mai Magyar Nemzetben jelent meg; az Interneten először, mint mindig, nálunk olvasható, mivel saját szkennelésű.
Sajátos nevelési program fiatalkorú elítélteknek
A Miskolc és Szirmabesenyő határán fekvő fiatalkorúak regionális büntetés-végrehajtási (bv) intézetébe lépve sorra zárulnak mögöttünk a rácsok — nyomasztó érzés. A börtön azonban más, mint a többi: vezetése számos olyan programot indított, amelyek segítségével fejlődik a rabok szociális érzékenysége, az alkalmazott foglalkozások hatására csökken a fogvatartottak agressziója, s nagyobb az esély arra, hogy szabadulásuk után elfogadják majd a társadalmi normákat.
A bábterápián részt vevők egyike ördög alakot készített. Megkérdeztük tőle, kit ábrázol a figura, azt mondta, hogy őt magát. És mit tervez az ördög, érdeklődtünk, mire ő: gyilkolni akar. A miértre pedig azt felelte, azért, mert azt még nem próbálta! - emlékszik Szitka Szabolcs, a szirmabesenyői bv-intézet igazgatóhelyettese a börtön gyógyító-nevelő csoportszobájában. Megdöbbentő, amit mond. A vezető azonban hozzáteszi, hogy a bábkészítéshez kapcsolódó drámapedagógiai foglalkozások, személyiségfejlesztő terápiák hatására a gyilkolni vágyó ördögből szegény, szánni való ördög vált. - Az ördögbábu készítője megváltozott, ahogy a legproblémásabb fogvatartottunk is, akivel a cellakutya program jóvoltából egy éve semmi probléma nincs - céloz egy másik, ugyancsak az intézményben folyó terápiára a vezető.
A kutya nem néz bőrszínt
Cellakutya program, ízlelgetem a kifejezést, de amint a börtön vendégvárójában az elítéltek által készített festett poharakat, bőrtárgyakat, ékszereket fürkészem, még kevés elképzelésem van a terápiáról. A program ötletgazdája - Bahor Enikő mellett -, Palágyi András (aki a Magyar Honvédségnél dolgozik, civilben az ARM - Miskolci Állatvédő és Kutyasport Egyesület elnöke) mint lelkes állatvédő és kutyakiképző kereste meg az intézet akkori igazgatóját a program ötletével, hogy egy amerikai mintát átvéve kutyák képzésével fejlesszék az elítéltek személyiségét, kezeljék agresszióját, és ez egybevágott az intézet vezetésének elképzeléseivel.
A kutya nem néz bőrszínt, nem érdekli, ki, miért ül, csak azt ez az ember foglalkozik velem, vagyis barát - fogalmaz Palágyí András. Emellett rendkívül fontos szempont, folytatja, hogy az alapengedelmességre kiképzett kutyáknak könnyebb gazdát találni; az állatvédők célja, hogy szellemileg sérült gyermekeket nevelő
családokhoz kerüljenek a házi kedvencek. Ez azért is lényeges, mert így a rabok belső meggyőződését is erősítik, tudniillik, hogy jót cselekszenek, ezért valóban jót is akarnak tenni.
A cellakutya-foglalkozássorozat során fejlődik a rabok szociális érzékenysége: érzelmi társként kell megjelenniük az állatok mellett, törődniük kell velük, szeretetet nyújtani számukra. Az igazgatóhelyettestől
megtudom, hogy az ide kerültek nagy része a divatos amerikai gengszterfilmek nyomán tudatosan választotta magának a negatív hős szerepét, ám mint mondja, a programban részt vevő, eltorzult értékrend
alapján élő fiatalok az állatokkal hiába játszanak szerepet, a kutya ugyanis gyorsan észreveszi, ha valaki blöfföl. - Ezek a fiatalok még formálhatók, a felnőttekkel ellentétben legtöbbször nincsenek tisztában tettük súlyával - állapítja meg Szitka Szabolcs. Ahogy a menhelyi kutyák kapnak még egy esélyt, ugyanúgy a fogvatartottak is.
A kutyákat Palágyi András utasításai alapján az elítéltek képzik, az ebek ez alapján fejlődnek, e folyamat során meg kell küzdeniük az állatokkal, de saját állhatatosságukkal is. A rabok alapengedelmességeket tanítanak, úgy mint ül, fekszik, pacsi, vagy a helyben maradást és a talált élelem tagadását. Ez utóbbival kapcsolatban Palágyi megjegyzi: míg a civil életben e parancs vezényszava a pfuj, addig a börtönfalakon belül a nem a tiéd, ezzel is tudatosítva a rabokban a magántulajdon szentségét.
Közösségi szellem
A programra önként lehetett jelentkezni, ám az intézmény vezetése igyekezett irányítani azokat az elítélteket, akik markáns egyéniségek. A résztvevőket a többi rabtól külön helyzeték el, mi több, fel sem tárták a többség előtt, hogy a kiválasztottak pontosan milyen foglalkozásokon vesznek részt. A cél az volt, hogy az öt fogvatartott eljusson oda, hogy közösségként dolgozzon együtt. Az öt fiatalkorú dacos elutasító elfogadóvá, segítőkésszé vált, így talán nem csoda, ha a programban részt vevő elítéltek a kiképzés vége felé már arról érdeklődtek, a továbbiakban is részesei maradhatnak-e a képzésnek.
A programot nem úgy kell elképzelni, mint a Macskafogó című rajzfilmet, amint a gonosz macskákból a gépkutya szelíd cicusokat gyárt, ám a végeredmény mégis hasonló: az elítéltek az agresszív szerepeiket egyre kevésbé veszik vissza - újságolja örömmel az igazgatóhelyettes. Elérték, hogy már a többi fogvatartott is őszintén érdeklődik a program iránt, eddig több mint húszan jelentkeztek a következőre; de az első ciklust befejezők sem maradnak feladat nélkül, számukra egy magasabb szintű oktatás kezdődik. A program olyan népszerű, hogy már Tököl, Pécs és Kecskemét bv-intézményei is érdeklődnek iránta.
Az igazgatói irodából lesétálunk a tornateremig. Három fogvatartott vállalja, hogy kameránk előtt is bemutatja munkája gyümölcsét. A bevezetett kutyák ismerősként üdvözlik képzőiket, az elítéltek és az ebek láthatóan boldogok egymás társaságában. A pórázról elengedett kutyák önfeledten szaladgálnak a testnevelő-csarnokban, kezesek, kedvesek. - A képzések a kutyáknak is ünnepnapok - mondja Palágyi András.Az anyag a mai Magyar Nemzetben jelent meg; az Interneten először, mint mindig, nálunk olvasható, mivel saját szkennelésű.
Sajátos nevelési program fiatalkorú elítélteknek
A Miskolc és Szirmabesenyő határán fekvő fiatalkorúak regionális büntetés-végrehajtási (bv) intézetébe lépve sorra zárulnak mögöttünk a rácsok — nyomasztó érzés. A börtön azonban más, mint a többi: vezetése számos olyan programot indított, amelyek segítségével fejlődik a rabok szociális érzékenysége, az alkalmazott foglalkozások hatására csökken a fogvatartottak agressziója, s nagyobb az esély arra, hogy szabadulásuk után elfogadják majd a társadalmi normákat.
A bábterápián részt vevők egyike ördög alakot készített. Megkérdeztük tőle, kit ábrázol a figura, azt mondta, hogy őt magát. És mit tervez az ördög, érdeklődtünk, mire ő: gyilkolni akar. A miértre pedig azt felelte, azért, mert azt még nem próbálta! - emlékszik Szitka Szabolcs, a szirmabesenyői bv-intézet igazgatóhelyettese a börtön gyógyító-nevelő csoportszobájában. Megdöbbentő, amit mond. A vezető azonban hozzáteszi, hogy a bábkészítéshez kapcsolódó drámapedagógiai foglalkozások, személyiségfejlesztő terápiák hatására a gyilkolni vágyó ördögből szegény, szánni való ördög vált. - Az ördögbábu készítője megváltozott, ahogy a legproblémásabb fogvatartottunk is, akivel a cellakutya program jóvoltából egy éve semmi probléma nincs - céloz egy másik, ugyancsak az intézményben folyó terápiára a vezető.
A kutya nem néz bőrszínt
Cellakutya program, ízlelgetem a kifejezést, de amint a börtön vendégvárójában az elítéltek által készített festett poharakat, bőrtárgyakat, ékszereket fürkészem, még kevés elképzelésem van a terápiáról. A program ötletgazdája - Bahor Enikő mellett -, Palágyi András (aki a Magyar Honvédségnél dolgozik, civilben az ARM - Miskolci Állatvédő és Kutyasport Egyesület elnöke) mint lelkes állatvédő és kutyakiképző kereste meg az intézet akkori igazgatóját a program ötletével, hogy egy amerikai mintát átvéve kutyák képzésével fejlesszék az elítéltek személyiségét, kezeljék agresszióját, és ez egybevágott az intézet vezetésének elképzeléseivel.
A kutya nem néz bőrszínt, nem érdekli, ki, miért ül, csak azt ez az ember foglalkozik velem, vagyis barát - fogalmaz Palágyí András. Emellett rendkívül fontos szempont, folytatja, hogy az alapengedelmességre kiképzett kutyáknak könnyebb gazdát találni; az állatvédők célja, hogy szellemileg sérült gyermekeket nevelő
családokhoz kerüljenek a házi kedvencek. Ez azért is lényeges, mert így a rabok belső meggyőződését is erősítik, tudniillik, hogy jót cselekszenek, ezért valóban jót is akarnak tenni.
A cellakutya-foglalkozássorozat során fejlődik a rabok szociális érzékenysége: érzelmi társként kell megjelenniük az állatok mellett, törődniük kell velük, szeretetet nyújtani számukra. Az igazgatóhelyettestől
megtudom, hogy az ide kerültek nagy része a divatos amerikai gengszterfilmek nyomán tudatosan választotta magának a negatív hős szerepét, ám mint mondja, a programban részt vevő, eltorzult értékrend
alapján élő fiatalok az állatokkal hiába játszanak szerepet, a kutya ugyanis gyorsan észreveszi, ha valaki blöfföl. - Ezek a fiatalok még formálhatók, a felnőttekkel ellentétben legtöbbször nincsenek tisztában tettük súlyával - állapítja meg Szitka Szabolcs. Ahogy a menhelyi kutyák kapnak még egy esélyt, ugyanúgy a fogvatartottak is.
A kutyákat Palágyi András utasításai alapján az elítéltek képzik, az ebek ez alapján fejlődnek, e folyamat során meg kell küzdeniük az állatokkal, de saját állhatatosságukkal is. A rabok alapengedelmességeket tanítanak, úgy mint ül, fekszik, pacsi, vagy a helyben maradást és a talált élelem tagadását. Ez utóbbival kapcsolatban Palágyi megjegyzi: míg a civil életben e parancs vezényszava a pfuj, addig a börtönfalakon belül a nem a tiéd, ezzel is tudatosítva a rabokban a magántulajdon szentségét.
Közösségi szellem
A programra önként lehetett jelentkezni, ám az intézmény vezetése igyekezett irányítani azokat az elítélteket, akik markáns egyéniségek. A résztvevőket a többi rabtól külön helyzeték el, mi több, fel sem tárták a többség előtt, hogy a kiválasztottak pontosan milyen foglalkozásokon vesznek részt. A cél az volt, hogy az öt fogvatartott eljusson oda, hogy közösségként dolgozzon együtt. Az öt fiatalkorú dacos elutasító elfogadóvá, segítőkésszé vált, így talán nem csoda, ha a programban részt vevő elítéltek a kiképzés vége felé már arról érdeklődtek, a továbbiakban is részesei maradhatnak-e a képzésnek.
A programot nem úgy kell elképzelni, mint a Macskafogó című rajzfilmet, amint a gonosz macskákból a gépkutya szelíd cicusokat gyárt, ám a végeredmény mégis hasonló: az elítéltek az agresszív szerepeiket egyre kevésbé veszik vissza - újságolja örömmel az igazgatóhelyettes. Elérték, hogy már a többi fogvatartott is őszintén érdeklődik a program iránt, eddig több mint húszan jelentkeztek a következőre; de az első ciklust befejezők sem maradnak feladat nélkül, számukra egy magasabb szintű oktatás kezdődik. A program olyan népszerű, hogy már Tököl, Pécs és Kecskemét bv-intézményei is érdeklődnek iránta.
Korábban a rabok választhattak nevet a kutyáknak, Lakatos György, alias „Dzsungel" Pörgöncnek nevezte el puliját, mert amikor először találkoztak, a kutya folyton izgett-mozgott. - Eleinte nem akart engedelmeskedni, de jóban lettünk, most már szívesen megcsinálja, amit kérek tőle - meséli.
A három elítélt pórázon vezeti körbe az ebeket, majd az ültetés és a pacsikérés következik. Hallani akarom a dicséretet! - hangzik Palágyi Andrástól a kérés. A fiúk ezt követően az élelem tagadását gyakorolják, ezt követően a névre hívást: „Bogi, gyere!", hangzik, majd kutya és gazdája mosolyogva üdvözlik egymást. - Ezek a fogvatartottak korábban egyszer el nem mosolyodtak volna - súgja oda Szitka Szabolcs, aki szerint az érzelmi sivárságból továbblépve, őszinte, pozitív emberi érzelmek jelennek meg a fogvatartottak lelkivilágában.
Igazolja szavait Horváth Attila is. - Sokkal türelmesebb lettem, amióta a kutyával foglalkozom. Fájt a szívem miatta (az ő kutyája már gazdára talált - a szerk.), barátok lettünk, de örülök, hogy neki már jó helye van - fogalmaz az elítélt.
Felelősségvállalás, gondoskodás
Horváth Gábor a négylábúaktól való félelmét is legyőzte a program során. - Korábban tartottam a kutyáktól, nagyon jó érzés, hogy már nem félek tőlük. Jó dolog a kutyákkal foglalkozni, mi is, ő is nagyon várjuk a foglalkozásokat, még ha Nérót, a régi kutyámat már el is helyezték egy családnál - teszi hozzá.
Lakatos György a csoportba kerülése után az intézet élővilág szobájának is rendszeres látogatója lett. (Itt papagájok, perui mókusok, díszhalak várják a gondoskodást.) - Sok mindent tanultam ez alatt a három hónap alatt, azt is, hogy szeretetet kell adni, mert fontos, hogy a kutya érezze, szeretik. Sokszor úgy fekszem le, hogy azon gondolkodom, ki lesz majd a gazdája Pörgöncnek - mondja Dzsungel.
Lényegében ez a program célja: az antiszociális elítéltek megtanuljanak gondoskodni, felelősséget vállalni, szeretetet adni, hogy ezek segítségével a társadalmi normákat elfogadni, beilleszkedni képes emberekké váljanak.
A foglalkozás végeztével a fiúk kikísérik kedvenceiket a szállító járműig, szemmel láthatóan komorabbra válik tekintetük, amint visszatérnek a rácsok mögé.
Miközben a kijárat felé tartunk, igazgatóhelyettes büszkén mutatja a börtön névtelen kézlenyomat falát. - A szabadítást előkészítő beszélgetésen a fogvatartottak nevelői felkínálják a lehetőséget, hogy ha megítélésük szerint az intézeti kezdési programok pozitív lenyomatot hagytak személyiségükben, ma is hátrahagyhatják kezük lenyomatát intézetünk falán. Eddig még mindenki belenyomta tenyerét a gipszbe - mutat Szitka Szabolcs a hosszú falon függő tenyérmásokra.
(Kuruc.info)
