Adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás bűncselekmény miatt javasol vádemelést a pénzügyőrség két szegedi cégvezetővel szemben, akik számítástechnikai eszközökkel kereskedve 2,5 milliárd forintnyi adó megfizetését kerülték el.

A Vám-és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtóreferense szerint a büntetőeljárás során a pénzügyőrök megállapították, hogy a két magyar állampolgár az általuk irányított szegedi székhelyű gazdasági társaságokon keresztül 2007 és 2009 között összesen 13 milliárd forint értékben értékesítettek Szlovákiából beszerzett számítástechnikai eszközöket egy ugyancsak az érdekeltségi körükbe tartozó budapesti cégnek - közölte Némedi Varga Éva.

Annak ellenére, hogy a számítástechnikai eszközöket külföldön vásárolták, a társaságok áfa-bevallásaikban az adóhatóságot megtévesztve már belföldi beszerzésként tüntették fel azokat, így mentesülve a forgalmi adó megfizetése alól. A gyanúsítottak ezzel mintegy 2,5 milliárd forint kárt okoztak a központi költségvetésnek - tudatta az őrnagy.

Az egyik előzetes letartóztatásban gyanúsítottól az okozott kár biztosítása érdekében a pénzügyőrök nagy értékű festményeket, sportrepülőgépet és készpénzt foglaltak le közel 100 millió forint értékben - tette hozzá a sajtóreferens.

(MTI)

Címkék: szeged adócsalás vpop

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr472103722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása